A királylány cicája

A királylány cicája.

                       Tőlünk nagyon távol, ott, ahol a nap még fényesebben ragyog, a hold ezüstösebben csillog, mint errefelé, volt egy kicsi királyság.  A palotát igazgyönggyel díszítették, a kert hatalmas és csillogó szökőkutakkal beépített volt.

            Itt élt a kicsi királylány, cirmos cicájával együtt, akit annyira szeretett, hogy mindenhová magával vitte. Ha sétálni indult a közeli erdőbe, akkor egy kis selyembéléses kosárkába tette, úgy hordozta a környéken. Ilyenkor a komornája is vele ment, de nem adta oda neki a kosarat, hanem ragaszkodott hozzá, hogy ő cipelje. A királylány a madarak énekét, az erdő illatát, a vadvirágok színeit nagyon élvezte, ezért gyakran elgyalogolt a kastély kertet körbe ölelő lombos fák közé. Egyik nap sétája során ismeretlen hangokat hallott, mely zavarta az erdő békéjét. Komornájával abba az irányába sietett, és hamarosan egy fiút látott, aki éppen fát vágott. Egy apró ház állt a közelében, annak kicsinyke udvarán dolgozott. A királylány nem hallott még eddig fejsze csattogást, ezért a kelleténél tovább figyelte a fiút, akinek mozdulatai egészen lenyűgözték. Látta, ahogy lesújt a szerszámmal, ekkor a farönk széthasad, felveszi az egyik darabot, és egészen apróra hasogatja. Egy idős asszony jelent meg a kicsi kunyhó ajtajában.

– Köszönöm fiam, hogy segítesz télére a tüzelőt felvágni, de ma már eleget dolgoztál, pihenj meg egy kicsit! – mondta a fiatalembernek.

– Ezt még befejezem, és a jövő héten eljövök, akkor folytatom tovább, addig, amíg lesz elegendő tüzelő nénémnek, ígérem! – válaszolt a fiú.

A királylányt egészen elbűvölte, amit tett, és ahogyan az idős asszonyhoz szólt. Komornája figyelmeztette:

– Induljunk visszafelé, haza kell érnünk, mielőtt besötétedik! – mondta.

A cirmos cica a kosárban már nagyon unta magát. A házból lustán kilépett egy fekete macska, nagyot nyújtózott, majd ki és behúzta a körmeit.

– Megnézem magamnak közelebbről! – gondolta a cirmos, és kiugrott a kosárból.

– Gyere vissza! – szólt rá a gazdája, de bizony ő meg sem hallotta. Beszaladt a kertbe, majd megállt a fekete macska előtt, örült, hogy társaságot talált. Nem sokáig tartott az öröme, mert hirtelen vad ugatást hallott, egy puli kutya szeretett volna vele beszélgetni. A hangjától és a hosszú szőrétől úgy megijedt, hogy egy nagy lendülettel a legközelebb álló fa törzsén felmászott, és megpihent egy ágon. A királylány utána szaladt, de hiába hívta, a cica már nem mert onnan lejönni. A fiú, aki eddig a fát vágta, odasietett. A lány aranyszínű köpenye eltakarta sudár alakját, annak kapucnija hosszú haját, de a szeme tengerzölden csillogott, és tele volt aggodalommal. Időközben a komornája is odaért, és mind a két lány segélyt kérően nézett rá.

– Lehozom nektek onnan a cicát, egyet se féljetek! – nyugtatta meg a fiú őket. Felmászott a fára, ügyesen az inge alá tette a cicát, úgy hozta le a lányokhoz. Egyszer azonban felszisszent, mert a cirmos cica véletlenül megkarmolta őt. A fa tövében beletette a lány kosarába a macskát, aki nagyon boldog volt, hogy sértetlenül megérkezett a kedvence. Miközben a néni, a fekete cica és a puli kutya az udvar közepéről figyelték a történteket, a lány megköszönte a fiúnak a segítséget, de egyikőjüknek sem volt még kedve hazamenni. Ott álltak volna napestig, ha nem szólal meg a komorna:

– Ideje hazamennünk, már nagyon várnak bennünket! – mondta.

Szépen elköszöntek, és rohanva indultak a palota felé. Otthon gyorsan megmosakodtak, átöltöztek, készültek a királyi vacsorához. Cirmos cica szőrét a komorna fésülgette, miközben észrevette, hogy karmai között egy darab ott ragadt a fiú ingéből.

– Nézd, a macskád megkarmolta a favágót! – mutatta a királylánynak az árulkodó foszlányokat.

– Sajnálom szegény fiút, biztosan nagyon megijedtél, hogy ilyet tettél! – mondta a cicájának a lány.

A gyertyafényes vacsoránál a király így szólt:

– Holnap száz kérő érkezik hozzád. Ki kell választanod közülük, hogy melyikhez mégy feleségül! A férjed fog engem követni a trónon, úgy gondolkodj!

A lány nagyon megriadt. Erre aztán igazán nem számított.

Hamarabb eljött a másnap, mint ahogy szerette volna. A palota kapuján kívül tolongtak az emberek. Az öreg király már korábban hírül adta az összes környező királyságban, hogy utódot keres. Megkérte a királyokat, hogy küldjék el fiaikat, mindegyik okos, művelt ember hírében állt. A sok királyfi már egy hete itt élt az országban, mindannyian szerették volna látni a királylányt, hallani róla valamit, mielőtt megkérik a kezét. Az ország népe csupa szépet és jót mesélt róla, így az összes kérő reménykedett, hogy éppen őt választja férjül.

A királylány azonban sírt, mint a záporeső. Ölbe vette a cirmos cicát, és nagy bátran kiállt a palota kapujába.

– Menjetek haza, nem szeretnék ma férjet választani! – kiáltotta.

A cirmos cica nem szokta meg a kiabálást, kiugrott a kezéből, és futásnak eredt. Egy királyfi kivételével az összes a helyén maradt. Az az egy azonban megkereste a macskát, és a bánkódó királylánynak visszavitte.

Ahogy ő ráemelte tengerzöld, csillogó tekintetét, a fiú rögtön megismerte. Ez az a lány, akinek a macskáját lehozta a fáról, mikor az idős néninek segített tüzelőt vágni. Ebbe az országba lánykérőbe az apja parancsára érkezett. Szerette az erdőt járni, így hát idegenben is azt kereste. Mikor megtalálta, egy idős asszonyt látott kicsi kertjében, aki fát vágott, de nagyon nehezen ment neki a munka. Ezért felajánlotta a segítségét. Ekkor érkezett az ismeretlen lány, aki azóta sem ment ki a fejéből.

– Tessék, visszahoztam a cicád! – nyújtotta át a macskát, és már ment volna el. Azonban a királylány meglátta, hogy az ingéből egy kis darab hiányzik.

– Mi történt az ingeddel?– kérdezte.

– Nem fontos! – válaszolt a királyfi.

– Nem ez a darab hiányzik? – kérdezte, és elővette a fehér foszlányt.

A királyfi bólintott.

– Igen, ez a darab hiányzik – mondta.

A palota kapujában megjelent a király. Látta, hogy a lánya és a legkedvesebb szomszéd király fia egymást nézik, és láthatóan jól elbeszélgetnek.

– Őt választod férjedül, lányom?

– Igen! – vágta rá a lány.

            A kézfogó nem sokat váratott magára. Meghívták rá az egész szomszéd királyságot, alig fértek el az országban. Minden utca zengett az emberek jókívánságaitól. A királyfi és a királylány boldogan járták együtt az erdőt egész nyáron, a cicát pedig mindig magukkal vitték.