Este a hermelineknél

Este a hermelineknél.

                A hermelin család házába egy szikla repedésén keresztül lehetett bejutni. Ha kitekintettek, egy szép rét tárult eléjük, itt minden évszakban biztonságban érezhették magukat, mert messzire el lehetett látni, így ha ellenség közelített, ők gyorsan bebújtak az otthonukba.

            Hermelin Henrik és húga, Hermelin Heni ébredeztek, hiszen a Nap aludni készült, és a család az éjjeli sötétségben indult táplálékot szerezni. Nagyot nyújtóztak az ágyaikban, karcsú testüket jól megmozgatták.

– Henrik, olyan szépet álmodtam! – szólt át a szomszédos ágyon fekvőhöz Heni.

– Na, mondd el, mi volt az? – kérdezte álmosan a bátyja.

Heni beszélni kezdett:

– Fényes nappal a mezőn sétáltunk. Apa, Anya, Te, és az egész rokonság. Elmentünk együtt a tópartra. Tudod, amelyik a rét másik végén kezdődik. Ott lepihentünk, aztán úszkáltunk, játszottunk a vízben. Kijöttünk a napra, és megszárítottuk a bundáinkat, amelynek színe nyáron is fehér volt. Nem tartottunk senkitől, nem kellett barnára váltanunk, mint a valóságban.

– Miért baj az, hogy változtatjuk a ruhánk színét? Nyáron a barna igazodik a természethez, télen pedig a fehér olvad bele a környezetbe, ha hó borítja a vidéket! – szólt közbe Henrik.

– Nem az a baj, hogy kétféle öltözetünk van, hanem az, hogy ezt azért csináljuk így, hogy ne tűnjünk ki a többiek közül! De olyan jó volna, ha mindenki észrevehetne bennünket, és senki sem bántana minket! – felelt Hermelin Heni.

– Értelek. Bocs, hogy félbeszakítottalak, mondd tovább az álmod! – kérte a bátyja.

– Amint napoztunk, jött a kölyökróka. Odafeküdt mellénk a napra, és beszélgettünk. Aztán leszállt mellénk a réti sas. Elmesélte, a magasból milyen a világ. Azután mi mondtuk el neki, hogyan élünk a szikla repedésén belül, a házunkban. Arról is szó esett, hogy a rét közepére építhetnénk egy nagy, közös otthont, ahol mindannyian együtt élnénk. Aztán hirtelen felébredtem. – fejezte be a mondandóját a hermelin kislány.

– Gyerekek, hasatokra süt a Hold! Keljetek fel! – lépett be az ajtón Hermelin Mama.

– Fent vagyunk, csak beszélgettünk egy kicsit! – ugrott ki az ágyból Hermelin Heni és Hermelin Henrik.

– Gyertek ki az étkezőbe, megterítettem, egyetek mielőtt elindulunk! – szólt az anyukájuk.

A két kis hermelin kölyök sietett az asztalhoz. Mire eljött az este, indulásra készen álltak. Ők ilyenkor intézték a dolgaikat. Elmentek a boltba, beszerezték a másnapi élelmet, aztán futkároztak a mezőn, hogy karcsú testük mindig edzett maradjon. A tó partján kicsit megpihentek, a holdfényben fürödtek a vizében. Ebben a késő esti órában összetalálkoztak a rokonaikkal, akik szintén lubickolni jöttek.

– Nincs kedvetek közelebb költözni hozzánk? – kérdezte Hermelin Mama a testvérét, aki három kicsi kölyök hermelinjével érkezett.

– Van eladó ház egy hozzátok közeli sziklarepedésben? – kérdezte.

– Igen, meghirdettek egyet, a közvetlen közelünkben! Cserélni szeretnének, lehet, hogy a tiétek éppen jó volna nekik! – mondta Hermelin Mama.

– Holnap este elmegyek arra, és megbeszélem velük! Jó volna közelebb lenni egymáshoz! A gyerekeink többet játszhatnának együtt! – felelte Hermelin mama testvére.

Hermelin Henrik és Hermelin Heni nagyon megörültek. Az unokatestvéreikkel mindig jól érezték magukat, ha közelebb laknak majd, akkor gyakrabban találkozhatnak. Hajnal felé haza indultak, és a gyerekek egész úton a költözésről beszélgettek.

– Mama, szólj a szomszéd néninek, hogy ne adja el a lakást addig másnak, amíg nem beszélt a mi rokonainkkal! – kérte Hermelin Heni.

– Rendben van. Út közben arrafelé fordulunk, és bekopogok, hátha otthon vannak már! –felelte az anyukájuk.

Hamarosan a hozzájuk közeli szikla repedésben épült ház ajtajában álltak. Éppen akkor érkezett haza a szomszéd néni, akinek a gyerekei már elhagyták az otthonukat, saját családot alapítottak, ezért is akarták kisebbre cserélni.

Hermelin Mama jelezte, hogy másnap jön a testvére, aki egy ennél kisebb otthont tud ajánlani, és fizetni is tud némi hermelin pénzt a nagyobbért. A szomszéd örült, hogy megbízható hermelinnel köthet üzletet.

A következő este megérkezett Mama testvére, és elmondta, hogy sikerült megállapodni. Másnap már költöznek is! Nagy volt az öröm a házban! A gyerekek épp hogy táncra nem perdültek örömükben! Elindultak az esti körútra, és egész idő alatt azt tervezgették, mi mindent játszanak majd az unokatestvéreikkel. Hamar elérkezett a másnap este is, amikor segítettek a költözésben a rokonoknak. Szép, tágas otthonra leltek a szomszédban, a nappaliba tették le az összes játékot, amit hoztak a másik lakásból. Azonnal lekuporodtak a szőnyegre társasozni, amíg a szülők pakoltak. Aznap éjjel együtt indultak el, és folyamatosan mókáztak, nevetgéltek. Reggelre mindannyian elfáradtak, és mielőtt nyugovóra tértek, azt mondta Hermelin Heni:

– Alig várom a holnap estét, mikor ismét találkozunk!

A többiek helyeseltek. Másnap este, mikor felébredtek, Hermelin Heni így szólt a bátyjához:

– Henri, én egyáltalán nem bánom, hogy beleolvad a bundám színe a környezetbe! Nem szeretnék kitűnni vele!

– Nem régen még azt mondtad, hogy szeretnél! – emlékeztette a bátyja.

– Olyan jól érzem magam a többiekkel, nincs szükségem nyáron fehér bundára! – felelte Heni.

– Persze, hogy nincs. Lesz más, amiben kitűnsz a többiek közül. A róka és a sas barátságára szükséged van még? – kérdezte a húgát.

– Most nem érzem már hiányát. Majd később még átgondolom! – felelte Hermelin Heni. Azzal nagyot nyújtózott.

            A két kis hermelin nem várta meg, míg az anyukájuk bekopog, hogy kész a vacsora. Siettek felkelni, mert már átjöttek a rokonaik. Kilencen ültek az asztalnál, mindannyian együtt ettek. Ez az este olyan szép volt, amiről Heni eddig csak álmodott. Békesség és szeretet öntötte el a hermelin családtagok lelkét. Ezt követően minden este így éreztek, akárhányszor együtt ülték körül az asztalt a rokonaikkal.