Magányos bagoly fióka


http://mocorgohaz.hu/

 
            Az erdőben, egy fa tövében bánatosan kuporgott a fűben egy kis bagoly fióka. Nagyokat pislogott, mert bántotta a szemét a napfény. Kora hajnalban pottyant le egy magas fáról, kicsit meg is ütötte magát, hiába volt puha zöld takaró alatta. ...

Kép forrása: pixabay.com

 

            Az erdőben, egy fa tövében bánatosan kuporgott a fűben egy kis bagoly fióka. Nagyokat pislogott, mert bántotta a szemét a napfény. Kora hajnalban pottyant le egy magas fáról, kicsit meg is ütötte magát, hiába volt puha zöld takaró alatta. Ő még nem tudott repülni, és a környéket sem ismerte.

            – Kicsit körülnézek! – gondolta, és lépegetni kezdett. Színes virágok nyíltak körülötte, lepkék szálltak felette, és madárcsicsergés hallatszott. Egy réten találta magát. Már nem látta sehol a fát, ahol lakott. Megijedt, és megállt.

– Inkább egy helyben maradok, nem megyek tovább, hiszen egyre távolabb kerülök anyukámtól – gondolta.

A fű harmatosan csillogott, a levegőben virágillat szállt. Sok kis katicabogár repkedett, a méhecskék zümmögése hallatszott. Ő mégis nagyon magányosnak érezte magát. Arra emlékezett, hogy a szülei mikor hazaértek az éjszakai vadászatból, őt megetették, azután lepihentek. Elaludtak mind a hárman, és azt álmodta, hogy már tud repülni, próbálgatta a szárnyait, és addig– addig fészkelődött, hogy pórul járt. Kipottyant a nagy fa odvából, amelyben éltek, és a szülei nem vették ezt észre, olyan mélyen aludtak. Hirtelen meglátta, hogy egy kedves négylábú közeledik felé, akinek nagy barna szeme és pettyes háta van. Megállt mellette, hosszan nézte őt, majd megszólította:

– Őzike vagyok. Hogy kerülsz ide a rét közepére fényes nappal bagolyfióka? Neked aludnod kellene most az otthonodban! – szólt hozzá.

– De jó, hogy jöttél! Olyan egyedül éreztem magam! Hozzád bújhatok? – kérdezte a fióka.

Válaszul Őzike leült a fűbe, és engedte, hogy a kis puha tollú madár egészen közel jöjjön hozzá.  Így maradtak néhány percig, szorosan összebújva. A kicsi bagoly lassan megnyugodott, és megkérdezte:

– Szerinted hogy mehetnék vissza a nagy fa odujába, ahol a szüleim laknak? Repülni nem tudok, és az otthonom nagyon magasan van.

– Mássz fel a hátamra! – mondta őzike. A bagoly fióka felmászott őzike hátára.

– Mutasd az utat, merre van az a fa, ahol laksz! – kérte.

A madár nem emlékezett, hogy merre kell menni, ezért Őzike a rétről csak az erdő széléig jutott. Ott találkoztak Macival.

– Miért ül a hátadon ez a fióka? – kérdezte Maci az őzikét.

– Kiesett az odúból, nagyon magányos volt mikor a réten találkoztam vele. Nem tud repülni, gondoltam segítek neki, a hátamról felkapaszkodhat a faágra, ahol lakik. De nem tudja az utat arrafelé.

– Én magasabb vagyok nálad. Nézd! – mutatta Maci és két lábra állt.

– A te hátadról az én hátamra átjön, aztán a fejem búbjára, és akkor talán eléri az odúját! – tervezgetett a medve.

– Megpróbálhatjuk, de előbb meg kell találnunk az otthonát! – mondta Őzike.

A fák ágain egy kis mókus szökellt.

– Mókus, nem tudod, hol van ennek a kis bagolynak az odúja? – kérdezte Maci a mókust.

– Várj egy pillanatot! – kiáltott a kis állatka, és már egy másik fa törzsén kutatott.

Néhány perc telt el, mikor így szólt:

– Erre gyertek, erre! Megtaláltam a kis bagoly szüleit!

A medve és az őzike, akinek még mindig a hátán ült a madár, elindultak a hang irányába.

A szülők felébredtek Mókus kiáltására, és rémülten látták, hogy hiányzik mellőlük a fiókájuk. Nem volt idejük kétségbeesni, mert hamarosan feltűnt egy őzike hátán a kicsinyükkel.

– Akció indul!–  szólt Maci.

Őzike megállt mellette, a bagoly fióka átugrált a hátára, onnan a feje búbjára, Maci két lábra állt, és mancsaival belekapaszkodott a fa törzsébe. A bagoly fióka olyan magasra került, hogy éppen belátott az odujukba, ahol a szülei már nagyon várták.

– Ezentúl te alszol legbelül!–  mondta az anyukája.

– Felváltva járunk élelemért, nem hagyunk többet magadra! – ígérte az apukája.

A kicsi bagoly végre ismét itthon lehetett. Szülei megköszönték az erdő állatainak a segítséget.

– Nélkületek nem sikerült volna visszahozni a fiókánkat! – mondta bagoly mama.

– Számíthattok a segítségünkre, ha szükségetek van valamire, csak szóljatok! – folytatta bagoly apa.

– Örülünk, hogy segíthettünk! – válaszolták az állatok, azzal elköszöntek és elindultak hazafelé.

            Út közben az őzike, a maci és a mókus beszélgettek a kis bagoly fiókáról. Mindhárman megszerették őt.

– Olyan magányosnak látszott szegény, mikor ott ült egyedül a rét közepén! Úgy megsajnáltam! – szólt Őzike.

– Szerencsére összefogtunk, és tudtunk rajta segíteni! – felelte Maci.

– Igen, hárman jól összedolgoztunk! – tette hozzá a kicsi mókus.

Közben a kis bagoly fióka már az igazak álmát aludta az odú belsejében. Anyukája és Apukája féltőn néztek rá, óvták az álmát, és mindketten hálásan gondoltak az erdő állataira.

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!