Feneketlen szatyor

Feneketlen szatyor.

            – Sziasztok! Megjöttem! – hallatszott Apa hangja az előszobából. Levi és Eszti odaszaladtak. Miután átölelték egymást, a gyerekek meglátták a hatalmas szatyrot, amely telis-tele volt.

            – Apa mit hoztál? – kérdezte Levi kíváncsian.

– Majd meglátjátok! Voltam az áruházban, és bevásároltam egy hétre – felelte mosolyogva Apa és letette a nagy színes bevásárló táskát a járólapra.

Eszti érdeklődve közelebb ment, és belekukkantott.

– Nézd, mennyi mindent vett Apa! – mondta a testvérének, és közelebb húzta. Levi közelebb hajolt, és elcsodálkozott. Színes csomagolóanyagokban sok-sok áru kacsintott rá. Benyúlt az egyikért, de nem érte el, így odahajolt. Már derékig a szatyorban volt, mikor kicsúszott alóla a lába, és elkezdett zuhanni. Eszti ijedten kapta el, de őt is magával rántotta. Száguldottak egy örvényben, körülöttük éjszakai sötétség honolt. Szerencsére csak rövid ideig tartott, hamarosan aranyfény világított rájuk. Mindketten talpra érkeztek, és egy csodálatos kert tárult a szemük elé. Középen egy csokoládé szökőkút állt, melyet gyerekek vettek körül. Mindenkinek a kezében pálcikára tűzött gyümölcs volt, és mikor belemártották a csokiba, majd bekapták, újabb termett rajta. Banán, mandarin, narancs, szőlő és barack mosolygott a fákon. Hátul egy szép nagy ház állt, körülötte játszótér helyezkedett el. Örömteli kacagás hallatszott mindenfelől.

Levi és Eszti egymás kezét fogva közelebb léptek. Ámulva figyelték a sok gyémánt tollú madarat, akik a fák ágain ülve koncertet adtak. Hallgatták a zenét, és közben el is feledkeztek a finomságokról.

– Tessék, adok nektek folyton termő pálcikákat, ezeket mártogassátok a csokoládé szökőkútba! El ne felejtsétek neki megmondani, hogy milyen gyümölcs legyen rá felszúrva! – szólt egy kedves kislány.

Levi és Eszti kezükben a pálcikával közelebb mentek a szökőkúthoz.

– Narancsot szeretnék! – szólt a kislány. Ekkor csodák csodájára, épp úgy, ahogy mondták, egy szép cikk ott termett, mártogatásra készen.

– Barackot kérek! – mondta várakozva Levi, és mire egyet pillantott, már teljesült a kívánsága.

Mindketten belemártották a folyékony édességbe, és bekapták. Alig nyelték le, már ott termett a következő adag a pálcikájuk végén.

– Ha nem kértek többet, akkor álljatok kicsit távolabb a medencétől! – szólt az egyik kisfiú. Ők mindketten hátráltak, és akkor észrevették, hogy egy bácsi éppen egy ezüst kút dézsáját húzza felfelé. Közelebb mentek hozzá. A bácsi kedvesen nézett rájuk, és megkérdezte:

– Kértek fagylaltot? Éppen most készült el a jeges szinten, adok belőle szívesen!

Levi és Eszti tágra nyílt szemmel nézték, ahogy az ezüst edény emelkedik felfelé, telis-tele vanília fagylalttal. A gyémánt tollú madarak egy új dalt kezdtek énekelni, mire a kert legtávolabbi zugából is odaszaladtak a gyerekek. A bácsitól tölcsért kaptak, és abba mindenkinek adagolt egy-egy gömb fagylaltot.

– Legközelebb málna érkezik! – kiáltotta a bácsi.

A testvérek úgy döntöttek, előbb megnézik a nagy ház körüli játszóteret, azután visszajönnek, és esznek belőle.

Mikor a libikókán ültek, finom illat csapta meg az orrukat.

– Fenn tartalak egy kicsit, less be a konyhába! – ajánlotta Levi.

– Rendben! – válaszolt Eszti.

Mikor benézett, látta, hogy egy kedves néni éppen húst süt.

– Most én leszek lenn, te is nézd meg, hogy mi készül a házban! – ajánlotta Eszti.

Levi látta, amint egy bácsi uborkát reszel, és a körethez a megtisztított krumpli már ott ázott egy edényben.

A gyerekek gyomra korogni kezdett, hiszen eljött a vacsoraidő.

– Gyertek gyerekek! Megterítettem az asztalt! – hallották Anya hangját.

Gyorsan abbahagyták a libikókázást, megfogták egymás kezét és szaladtak arra a helyre, ahol az örvény letette őket. Mikor a jeges kútnál haladtak el, a bácsi egy-egy gömb málna fagylaltot nyomott a kezükbe. Kicsit megálltak, hogy megegyék. Aztán újra Anya hívó szava hangzott, amire kézen fogva ugrottak az örvénybe, hogy rövid sötétben megtett út után ismét a bevásárló táska mellett álljanak.

– Apa nem pakolt ki belőle? – mutatott Anya a tele szatyorra.

– Jövök már! – kiáltott Apa.

Levi és Eszti figyelték, amint a szüleik a helyére rakják a sok árut.

– Ezeket gyorsan a hűtőbe kell tenni, mielőtt megolvad! – mondta Anya, és nyújtotta a vanilia és eper fagyis dobozt.

– Viszem! – mondta Eszti.

– Én a helyére teszem a gyümölcsöket! – ajánlotta Levi, és már szaladt is az őszibarackkal.

– Azt a doboz csokit majd elviszitek a születésnapra szombaton! – mondta Apa a gyerekeknek, és feltette egy polcra.

– Én elteszem a húst, krumplit és az uborkát a hét végi ebédhez! – ajánlotta Anya.

Négyen pakoltak, így nagyon gyorsan elkészültek. Az üres szatyor ott feküdt a földön. A cica arra járt, és beleszimatolt.

– Jaj, ne bújj bele! – mondta Eszti. Levi gyorsan a helyére tette, de közben még belenézett, de nem látott rajta semmi különöset.

– Vacsorázzunk gyorsan, gyertek! – szólt Anya.

            Mind a négyen asztalhoz ültek. Mikor elfogyasztottak mindent, egy kicsit még beszélgettek. Az ablak előtti fákon madarak csicseregtek. Énekük épp úgy hangzott, mint a gyémánt tollú társaiké a feneketlen szatyor mélyén, a csokiszökőkút és gyümölcsfák kertjében.