Álomtündér varázsereje

Álomtündér varázsereje.

            A fák levelei meg sem rezdültek, szellő nem járt a sűrű erdőben, a meleg nyári este kicsalogatta a kunyhó lakóját a szabadba.

            A tündér nagyot sóhajtott, mikor kilépett a kicsi kertbe. Körülnézett, és a zöld lombok látványa örömmel töltötte el. Varázspálcája néhány napja a sarokban pihent. Nagyon megijedt, mikor a minap nem tudott álomport hinteni egy kisfiúra. Szegény gyerek sokáig forgolódott az ágyában, mire sikerült elaludnia. Akkor határozta el, hogy szabadságot kér Álomország királyától. Azzal a feltétellel kapta meg, hogy az erdő csendjében tölti el, itt, az egyik pihenőhelyükön.

– Időnként az Álomtündéreknek is lazítani kell! Az erdő csendje erre a legmegfelelőbb! – mondta a király.

Alig egy napja érkezett, és máris érezte, hogy kezd visszatérni a varázsereje. Egyre többet gondolt a gyerekekre, akik az ő érkezését várják. Lenézett a fűbe, ahol egy csoport gomba emelte meg a kalapját előtte, így üdvözölték őt. A harkály abbahagyta a kopácsolást, a mókus nem ropogtatta tovább az oduja előtt a mogyorót, az énekes madarak abbahagyták a dalukat, a mackó nem brummogott. Csak a közeli patak csörgedezése hallatszott. Álomtündér kinyújtóztatta a tagjait és futásnak eredt. Jól esett a tiszta erdei levegő, mélyeket lélegzett belőle. Pár percnyire a kunyhótól egy erdei házikót látott, majd kisvártatva kutyacsaholásra lett figyelmes. Pár pillanat, és már meg is érkezett egy kis eb, akit a gazdája követett. Az állat szeme feketén csillogott, fényes fehér szőrében elszórtan barna foltok voltak. Álomtündér sosem ért rá, hogy közelebbről megismerjen egy ilyen jószágot, ezért megállt, és leguggolt hozzá.

– Szia, kutyus! Te itt laksz az erdőben? – kérdezte.

– Pár napig igen, aztán visszamegyünk a városba a gazdámmal! – felelt a kutya.

– Pihenni jöttünk ide a családdal. A kisfiam pár napja nem tud aludni, ezért úgy gondoltuk, eljövünk ide, hátha az erdő csöndje jót tesz neki – szólt a fiatal férfi.

– Hol van a kisfiad? – kérdezte a tündér.

– Ha a patak felé futsz, meglátod, éppen horgászik. Az anyukája ott áll mellette – válaszolt a fiatal férfi.

Álomtündér kíváncsian haladt tovább, és csodálkozva észlelte, hogy a kutyus követi őt. Mit tehetett a gazdi, ő is szaladt a kutya után. Így érkeztek meg a patak partra, elöl a tündér, utána a kutyus, aztán a fiatal férfi. Egy kisfiú éppen egy ezüst pikkelyű halat dobott vissza a vízbe, és megfordult:

– Ilyen hamar visszaértetek, Apa? – kérdezte, és akkor Álomtündér megdöbbent attól, amit látott. Ezt a kisfiút nem tudta elaltatni, nem tudott rá álomport varázsolni.

– Mióta nem aludtál? – kérdezte tőle.

– Három napja forgolódik éjszakánként! – felelt az anyukája.

– Valami bánt? – érdeklődött a tündér.

– Nem, semmi! – rázta a fejét a gyerek.

Álomtündér nem hitt neki. Elbúcsúztak egymástól, mindenki hazatért. A tündér bár szabadságon volt, mégis úgy döntött, hogy éjszaka megkeresi a kisfiút. Leül az ágya szélére, és kikérdezi. Mikor leszállt az este, akkor így is tett. Elindult a kunyhóból, köszönt a gombáknak, üdvözölte a harkályt és a mókust, integetett az énekes madaraknak, és megsimogatta a mackót. Szaladni kezdett, így rövidesen az erdei házhoz ért, ahol a család már lepihent. A kutyus farkcsóválva üdvözölte, és beengedte őt. A kisfiú álmatlanul forgolódott az ágyában. Mikor meglátta őt, nagyon megörült.

– Ülj ide mellém! – mutatott az ágy szélére.

– Köszönöm, éppen ezt terveztem! – mosolygott a tündér.

– Azon gondolkodom, hogy ezután vajon ki fog engem szeretni? – suttogta a gyerek.

– Mindenki, aki eddig szeretett! – felelt Álomtündér.

– Nem hiszem. A szüleim másik gyereket akarnak, én már nem vagyok elég nekik! – felelt a kisfiú.

– Ezt honnan veszed? – érdeklődött a tündér.

– Hallottam, amint beszélgettek erről pár napja – felelt a kisfiú.

– Biztosan azt szeretnék, hogy legyen testvéred, akivel mindig számíthattok egymásra. Ettől téged ugyanúgy szeretni fognak, mint eddig. A szeretet kimeríthetetlen – magyarázta a tündér.

– Úgy gondolod? – nézett rá a gyerek.

– Igen. Tudom is, hogy így lesz! Holnap beszéljetek róla! Kérdezd meg őket, jól hallottad-e, hogy testvéred születik! – javasolta a tündér.

– Rendben. Ez jó ötlet. Holnap megkérdezem. El tudsz altatni?

– Megpróbálom – felelt a tündér, és a legyengült varázs erejére gondolt.

– Mondok egy altatót, jó? – kérdezte.

– Jó! – felelt halkan a gyerek.

A tündér ezután szavalni kezdett:

A Hold kinyújtja karját

Magához ölel mindjárt

Látod az esti fényeket?

Fentről figyelnek téged!

A Hold kinyújtja karját

Magához ölel mindjárt

Szeret és félt téged

Mint ezer csillag az égen

Magához ölel, szeret, félt,

mint Apa és Anya örökké

            Az utolsó szavak hallatán a gyerek mély álomba merült. Álomtündér visszatért a kunyhóba, és reggelig pihent. Másnap futás közben találkozott a családdal. Társalogni kezdtek. Apa elmondta, hogy végre megbeszélték, mi bántja a kisfiút. Korábban meghallotta, amint testvérkéje érkezéséről volt szó, de nem értett mindent. Ma reggel rákérdezett, és elmondták neki, hogy mindkettejüket egyformán fogják szeretni, hiszen a szeretet végtelen nagy, jut belőle tengersok.

            Így, hogy végre kiderítették a kisfiú álmatlanságának okát, ezzel meg is szüntették, Álomtündér békésen visszatért az erdei kunyhóba, élvezte a csendet a hátralévő napon. Varázsereje teljesen visszatért, a varázspálcájával ezentúl még sok-sok varázsport hintett a gyerekekre, melytől éjszakánként nyugodtan aludtak.