Doktor bácsinak szeretettel Nyuszókától

Doktor bácsinak szeretettel Nyuszókától.

            A kis kert zöld pázsitján vidáman ugrándozott Nyuszóka. A testvérek úgy szaladgáltak a nyomában, mintha kergetnék, ő azonban tudta, hogy játékból teszik, és így egy cseppet sem félt. A fülét hátra csapta, szeme csillogott az örömtől, fehér szőre fénylett a napsütésben.

            – Gyere, hintázzunk! – szólt a kislány.

• Én ülök a pirosba, te a kékbe menj! – felelt a bátyja. Futásnak eredtek, mint mindig, és a kislány a piros hintát foglalta el. A testvére kuncogott ezen, ő amúgy is a kékbe szokott ülni.

A két hinta egyre magasabbra szállt, a lábuk erősen lendült előre és hátra. Látták a szomszéd kertet, ahol az ismerős gyerekek egy asztalnál festegettek. Ők is kedvet kaptak hozzá. Megállították a hintákat és kiszálltak, kihozták a vízfestéket és az ecsetet, kis tálkákban a vizet, és a kerti asztalnál az árnyékban ülve mindketten kedvükre hordták fel a színeket a rajzlapra. A kislány virágokat, a kisfiú versenyautókat készített. Szép színesre sikerült, de kicsit eláztatták, ezért mikor végeztek, úgy gondolták, hogy kiteszik a napra száradni. Nyuszóka izgatottan várta, mikor nézheti meg ő is a műveket. Odasomfordált, és nagyon tetszett neki, amit látott. Miközben tanulmányozta a virágokat és az autókat, hallgatta, amit a kis gazdái beszélgettek.

– Te kinek festetted a képet? – kérdezte a kislány.

– Doktor bácsinak, mert meggyógyított engem – felelt a kisfiú.

– Akkor én is neki adom – jelentette ki a kislány.

– Annyira fontos neked, hogy én egészséges legyek? – hatódott meg a bátyja.

– Igen! Mikor lázas voltál és fájt a torkod, én nem mehettem a közeledbe, és alig vártam, hogy meggyógyulj – felelte a kislány.

–Hamar jól lettem. Voltunk Doktor bácsinál, megvizsgált és gyógyszert írt fel, Anya minden nap adott belőle, aztán tegnap arra ébredtem, hogy nem is fáj már – mesélte a bátyja.

– Keserű volt az orvosság? – érdeklődött a húga.

– Nem. Málnára emlékeztetett – felelt a gyerek.

Nyuszókának is nagyon hiányzott a kisfiú, amíg bent kellett maradnia a gyerekszobában. Arra gondolt, hogy ő ugyan nem ismeri Doktor bácsit, de olyan sokszor meggyógyította a testvéreket, hogy tőle is ajándékot érdemel. A kertben állt a víz a csap mellett, belemártotta a tappancsát, és a rajzlapokra lépve szétkente mindkettőn a piros festéket.

– Azt írtam rá, hogy Doktor bácsinak szeretettel! – mondta a rémült gyerekeknek.

– Nyuszóka, szétkented a piros tulipánomat! – sóhajtott a kislány.

– Nekem a versenyautómat mázgáltad össze! – csóválta a fejét a kisfiú.

– Nem csináltam semmi rosszat, ez nyuszi írás, Doktor bácsinak szól! – védekezett Nyuszóka.

– Induljunk a rendelőbe! El kell hoznunk az igazolást arról, hogy meggyógyultál, holnap iskolába mehetsz! – szólt Anya.

A kisfiú és a kislány felvették a két rajzlapot, ami időközben megszáradt. Sajnos mindkettőn rajta volt egy-egy tappancsnyom.

Megérkeztek a rendelőbe, és miután mindent elintéztek, mind a ketten odaadták a kifestett lapokat az orvosnak.

– De szép virágok! Köszönöm! – mosolygott a kislányra.

– Sajnos a piros tulipánon rajta van a nyuszim lábnyoma! – felelt a kislány.

Mikor a bátyja átadta a rajzát, ő is szabadkozott:

– A piros versenyautómat elkente Nyuszóka – mondta.

A fiatal orvos ránézett még egyszer a két rajzra. Egy kis ideig tanulmányozta őket, majd így szólt:

– Tetszenek a kisautók is! Köszönöm! Mindkét kép kedves, a nyuszi nem rontotta el a műveiteket, csak ő is írt rá egy pár szót!

– Azt írta, hogy Doktor bácsinak szeretettel! – kiáltotta egyszerre a két gyerek.

Az orvos bólintott, és megígérte, hogy ki fogják rakni a rendelő falára a két szép festményt.

          Hazafelé siettek, hogy minél hamarabb elmondhassák Nyuszókának, hogy ne lógassa az orrát, Doktor bácsi felismerte a nyuszi írást. Ő ott ült a kertben, és aggódott, hogy bajt csinált azzal, amit a képekre írt, hiszen nem értik az emberek. Hamarosan tisztázódott a dolog, és mindenki megnyugodott, a festményen a tappancsnyom teljesen világosan látszott, és minden érintett tudta, azt írta oda, hogy Doktor bácsinak szeretettel.