Őszanyó meséje

Őszanyó meséje.

            A néni fehér haját befonta, a feje búbján összetekerte és megtűzte, majd leült, és meghámozott egy almát. A szobában finom gyümölcs illat terjengett, mikor az unokája belépett. Ez az illat a nyitott ajtón keresztül tovaszállt egy virágos rétre, ahol egy kis ház állt, kertjében éppen a kútról húzott vizet egy kislány, akinek barna haját lófarokba kötötték, mellette két kisfiú állt. Az idős asszony tekintete az illat nyomában járt, és egy történet bontakozott ki előtte.

            Az unokája látta, hogy Őszanyó elmereng, becsukta az ajtót, leült vele szemben, és megkérte, hogy mondja el, mire gondol. Ő elmosolyodott, és mesélni kezdett.

            Réges-régen sűrű erdőkkel körbe ölelt réten egy szép kis házban élt egy család, két fiú és egy lány a szüleivel. A kertjükben egész évben piros almák teremtek, ha kellett a nap sütött rájuk, ha kellett eső áztatta őket. A legalacsonyabb fán zenélő almák növekedtek. Volt, amelyik hegedű hangján szólalt meg, a másik a zongoráén, a harmadik a hárfáén, és közülük több a kürtén és harsonáén. Valójában egy zenekar játszott itt egész nap. A kislány szívesen hallgatta a zenét, a két öccse rendszerint itt focizott, és ritmusra rúgták a labdát. A szülők a virágos rétre naponta elmentek, hogy a lovacskáikat megfuttassák.

Mivel lakatlan volt a környék, nem kellett kerítés, a ház ajtaja is mindig nyitva állt.

            Egyik alkalommal a felnőttek távollétében furcsa hangokat hallottak a gyerekek a levegőből. Felnéztek az égre, és egy kicsi, törött szárnyú repülőt láttak, amely lefelé zuhant, éppen az ő kútjuk irányába. Hamarosan csobbanás jelezte, hogy beleesett a vízbe. A gyerekek odaszaladtak, leengedték a vödröt, annak szélébe három törpe kapaszkodott mikor felhúzták. Mindannyian ijedtek és meglepődöttek voltak egyszerre. Szerencsére a kicsi emberkéknek nem esett bajuk, bár a repülőjük ripityára tört. Piros ruhácskájuk elszakadt ugyan, de rajtuk egy karcolás sem esett. A három gyerek leguggolt melléjük a fűbe, és érdeklődve figyelték őket. Két kislány és egy kisfiú érkezett. Nehezen jött szó a nyelvükre, de végül megtört a jég, és beszélni kezdtek. Törpeország lakóiként egy versenyen vettek részt, melyen az nyer, aki a legmesszebb tud eljutni az általa készített repülővel. Azt gondolták, ők lesznek az elsők, mert már több napja a levegőben szálltak. Ételt, italt és üzemanyagot vittek bőven az útra, abban nem esett hiba. Azonban pár perce egy nagy madár keresztezte útjukat, nem tudták kikerülni, mert hirtelen került az orruk elé. Ráült a repülő szárnyára, az azon nyomban eltört, ők pedig belezuhantak a kútba a géppel együtt.

A gyerekek elvarázsolva hallgatták a törpéket. Nem gondolták, hogy nem is olyan messze tőlük van egy olyan ország, ahol ilyen kis kedves emberkék élnek. A beszélgetés közepette az almafa zenekara folyamatosan játszott. Mikor mindannyian elcsendesedtek, a szerencsétlenül járt repülő utasai hallgatni kezdték. A zene átjárta a lelküket, megnyugtatta őket, és ott, a kút mellett a vadvirágos kertben mély álomba merültek.

            Mikor a szülők lóháton hazaérkeztek, azt látták, hogy a gyerekeik három piros ruhás törpe álmát vigyázzák, az almafa gyümölcsei pedig halkan altatókat zengenek. Magukhoz intették a két fiút és a lányt, akik az elejétől a végéig mindent elmeséltek nekik. A felnőttek a házban előkészítették a vendégszobát, a kislány babaházát rakták be oda. Ennek a háznak a földszintjén három szobát három ágyacskával és három asztalkával, három székecskével lehetett találni. A konyha babaétkészlettel felszerelt volt, így a pohárkákba italt, a tányérkákba ételt tudtak rakni a vendégek számára. Esteledett már, mikor ők végre felébredtek, és rövid bemutatkozás után leültek a vacsorához, majd ismét aludni tértek. A gyerekek megértették, hogy rengeteg viszontagságon mentek keresztül, ezért ennyire fáradtak. Reggel azonban frissen ébredtek, az almafa zenéjére énekeltek zuhanyozás közben. Szakadt ruháik helyett a kislány adott nekik a babaruhatárból újakat, melyek furcsán álltak nekik, de azért nagyon örültek az ajándéknak.

            Reggeli után azon tanakodtak, hogyan térhetnének mihamarabb haza. A szülők felajánlották a lovaikat, a törpék azonban olyan kicsik voltak, hogy eltűntek a nyeregben. Ezért a három gyereknek mindenképpen velük kellett tartani. Gondosan összepakoltak az útra ételt-italt, majd mindegyikük a zsebébe rakott egy törpét. A szülők mielőtt útnak indították, a zenélő almák magjából készített csomaggal ajándékozták meg őket. Elmagyarázták, mikor és hogyan kell elültetni, gondozni, aztán búcsút intettek egymásnak.

            A lovak önfeledten vágtáztak Törpeország felé, csak úgy lobogott a sörényük. Még világosban érkeztek, és az éjszakát a három gyerek ott töltötte. A város nagy szállodájának minden ágyát össze kellett tolni a fedett stadion gyepén, hogy lefekhessenek, de végül nagyon jól aludtak. Reggel segítettek a zenélő almafa magjait elültetni, azután elköszöntek és a lovak hátán hazanyargaltak.

            Őszanyó az unokájára nézett, aki áhítattal hallgatta a történetet. Képzelete követte nagymamája meséjét, látta maga előtt a rétet, a gyerekeket, a szülőket, a törpéket, a zenélő almafát, a lovakat.

–Hogy jutott eszedbe ez a mese? – kérdezte a kislány.

– Az alma illata vezetett el hozzá – felelte a nagymamája.

A kislány beleszimatolt a levegőbe. Az illat még mindig ott lebegett benne. Elmosolyodott, és megsimogatta a nagymamája kezét.

– Köszönöm a történetet! Legközelebb hozok körtét, hátha annak az illata is elvezet téged egy meséhez! – mondta.

Ezen a nagymamájának is mosolyogni kellett.

– Rendben. Próbáljuk meg! – mondta, és mikor becsukta a kislány mögött az ajtót, már várta a következő alkalmat, amikor mesét mondhat.