Ördögfióka a gombaházban

Ördögfióka a gombaházban.

            A hegyek között az erdő mélyén már órák óta zuhogott a régen várt eső. A fák és virágok szomjasan nyújtóztak a víz felé, boldogan itták magukba az életet adó cseppeket.

            Bodzavirág a gombaház ablaka előtt állt, és figyelte, amint újraéled a természet a hosszú aszályos időszak után. A két bátyja olvasott, az anyukája a vacsorát készítette a konyhában, az apukája segédkezett ebben. A kiscica felugrott az ablakpárkányra, és farkcsóválva nézelődött. Bodzavirág egy apró, piros lényt látott a sűrű esőben, amint az ajtajukhoz rohan, és megáll az eresz alatt. Tétován a kopogtatóhoz nyúlt, majd visszahúzta a kezét, aztán mégiscsak úgy döntött, hogy bekopogtat.

– Kopp, kopp, itt állok, engedj be, mert megfázok! – suttogta a piros lény.

– Jövök már, jövök! – szólt Bodzavirág, aki épphogy meghallotta a suttogást. Odasietett és elhúzta a reteszt. Bodzavirág a törpék között a legkisebb volt, így meglepődött, hogy végre talált valakit, aki éppen akkora, mint ő.

– Csurom vizes vagy, gyere be, megszárítom a ruhád! – szólt Bodzavirág.

– Ördögfióka vagyok, nem bánod? – szólalt meg a kis piros lény, és hegyes füleit eltakarta a kezével.

– Miért volna baj? Legalább megismerjük egymást! Gyere már be! – hívta még egyszer a törpelány.

Az ördögfióka belépett az előszobába, és megállt. Egy pillanat alatt tócsa gyűlt össze körülötte, mert a víz csak úgy csöpögött a ruhájából.

– Ki kopogtatott? – jött ki a konyhából Törpe mama.

– Egy elázott ördögfióka! – felelte Bodzavirág, és betessékelte a vendéget. Hozott neki törölközőt, száraz ruhát, és mielőtt bárki megszólalhatott volna, az asztalhoz ültette az ördögfiókát, aki reszketett, mint a nyárfalevél, és hamarosan egy nagyot tüsszentett.

– Uh, megfáztál! – mondta Bodzavirág, és hozott mézet, citromot és hársfateát. Az ördögfióka hálásan megköszönte, és kortyolgatni kezdte.

– Te miért jöttél ide? Rosszalkodni szeretnél? – kérdezte a hirtelen beállt csendben az idősebb fiú.

– Kíváncsiságból jöttem, és nem szeretnék rosszalkodni. Én olyan jó szeretnék lenni, mint ti! Sosem akarok bántani senkit! Megtanulhatom tőletek, hogyan kell jónak lenni? – érdeklődött az ördögfióka.

Bodzavirág anyukája elgondolkodva nézett rá, és így szólt:

– Persze, megtanítunk! Te kicsi vagy még, bármilyen lehetsz! Ha jó szeretnél lenni, akkor az leszel!

Az ördögfióka boldog lett. Ő eddig mindig azt hallgatta, hogy úgysem tud kibújni a bőréből, ördögfiókának született és az is marad.

– Itt maradok veletek! – határozta el.

– Nem fognak otthon keresni? – kérdezte Törpe papa.

– Igaz, fognak. Akkor rövid idő alatt kell megtanulnom, hogy hogyan kell jónak lenni! – döntötte el a fióka. Törpe mama behozta a vacsorát, és egy darabig csendben ettek, mert mindenki nagyon éhes volt.

– Ti mit szeretnétek kipróbálni törpefiúk? – kérdezte az ördögfióka.

– Szeretném tudni, hogy milyen nagynak lenni, hatalmasakat lépni, egy teherautót felemelni, olyan erősnek lenni! – mondta vágyakozva az idősebb fiú.

– Én is erre vágyom! – tette hozzá az öccse.

Az ördögfióka mormolt egy varázsigét, és a két törpefiú kint találta magát a hegy lábánál, a zuhogó esőben, és csodálkozva vették észre, hogy óriásokká változtak. Néhány percig örömmel lépkedtek át a hegycsúcsokon, felemeltek néhány autót az erdei utakon, de aztán látva a benne ülők riadalmát, gyorsan vissza is tették őket.

– Nem is jó óriásnak lenni! Nem férünk be a gombaházba! – mondta a fiatalabb fiú.

– Tényleg nem jó. Így nem tudunk hazamenni – tette hozzá az idősebb fiú.

Ezalatt a gombaházban az ördögfióka azt kérdezte:

– Ugye én most jó voltam?  Jót cselekedtem, óriássá varázsoltam a fiúkat, mert arra vágytak!

–  Gyere, nézd meg, örülnek-e! Mert mi nem vagyunk boldogok! – mondta Törpe papa, és kimutatott az ablakon, ahonnan lehetett látni, hogy a magas hegyek lábánál két óriás szomorúan álldogál.

– Tényleg nem tettem velük jót. Akkor visszavarázsolom őket törpévé! – mondta az ördögfióka, de hiába próbálta, nem sikerült neki.

– Elfelejtetted a varázsigét? – kérdezte Bodzavirág.

– Sajnos nem tudom, mi lehet a baj! – felelte az ördögfióka és előre félt attól, hogy mit kap ezért.

– Ne ijedj meg! Eszedbe fog jutni! Gyere, ülj mellém, és gondolkodj hangosan! – ajánlotta Bodzavirág.

– Óriásból törpe légy, te két hatalmas lény! – mormolta az ördögfióka, de továbbra sem történt semmi.

– Nem az a baj, hogy túl messze vannak? – kérdezte Bodzavirág.

– De lehet. Tudod mit, menjünk közelebb! – felelte az ördögfióka, és megkérték törpe papát, hogy vigye el őket a törpeautóval a hegy lábáig, ahol a fiúk óriásként álldogáltak. Ott aztán közel ment hozzájuk, megérintette őket, úgy mondta:

– Óriásból törpe légy, te két hatalmas lény!

Hirtelen mindketten felvették az eredeti alakjukat, és boldogan ölelték meg az ördögfiókát:

– De jó megint törpének lenni! – mondták.

Beültek az autóba, és hazakocsikáztak. Otthon aztán volt nagy öröm! Törpe mama megölelte a fiait, és remélte, hogy nem lesz részük több ilyen kalandban. Az ördögfióka hozott törölközőt, száraz ruhát, hogy a két törpefiú meg ne fázzon az agyonázott ruhájában, majd mikor Törpe papa hársfateát készített, ő hozta a konyhából a mézet és a citromot hozzá, éppen úgy, ahogy Bodzavirágtól látta, mikor megérkezett.

– Köszönjük, ördögfióka, hogy ilyen jó vagy hozzánk! – néztek hálásan rá a törpék, és ettől nagyon jó érzés fogta el, arra gondolt, hogy sokkal kellemesebb jót cselekedni, mint rosszalkodni, helyesen döntött, mikor idejött tanulni ebbe a gombaházba.

                        A törpe család és az ördögfióka hamarosan búcsút vettek egymástól, de előtte megbeszélték, hogy máskor is találkoznak a magas hegyek között, az erdő mélyén, a törpék házában, a fiúk vigyáznak a jövőben, hogy mit kívánnak, és az ördögfióka sem fog bármilyen kívánságot teljesíteni.