Az ottfelejtett dzseki

Az ottfelejtett dzseki.

            A kék dzseki szomorúan hevert a padon. Reggel még egy kisfiú viselte, korán indultak el otthonról, és hűvös volt az idő, ezért az anyukája elővette a szekrényből, és ráadta. Végre láthatta a fákat, bokrokat, virágokat, hallhatta az autók zaját az utcán! Hónapok óta bent függött egy vállfán a szekrényben, már alig várta, hogy kijöhessen onnan.

            A fák zöldelltek, a virágok nyíltak, de a reggeli napsütésnek nem volt már olyan ereje, mint nyáron, beköszöntött az ősz. Azok, akik nem vittek magukkal kabátot, fázósan húzták össze magukat. A kisfiú csendesen lépkedett, a dzseki jó melegen tartotta őt, a cipzárt be sem kellett húznia.

Az iskolában gyorsan eltelt a nap, az apukája jött érte. A hazafelé vezető út a játszótéren vezetett keresztül.

            – Apa, szeretnék hintázni, mielőtt hazamegyünk! – mondta a gyerek.

– Rendben van, szép az idő, maradjunk lent, amíg Anya megérkezik! – felelte az apukája.

A dzsekit a kisfiú letette a padra, a táskáját az apukája fogta meg. Hamarosan megérkeztek az ismerős gyerekek, hoztak labdát is, ekkor kiszállt a hintából, és focizni kezdtek.

A nagy szaladgálásban teljesen kimelegedtek. Az anyukája hangja szakította félbe a játékot:

– Gyere, induljunk haza, mindjárt besötétedik!

Elindultak, és mind a hárman megfeledkeztek a dzsekiről. A játszótérre sötétség borult, a kék kabát várta, hogy felvegye a kisfiú, de hiába. Kigyulladtak a fények, ő éppen egy lámpa megvilágításában hevert. Egy idős asszony érkezett, lassú, megfontolt léptekkel, nehezen haladt. Leült a padra, hogy kicsit megpihenjen. Nagyot sóhajtott, mikor meglátta a dzsekit.

– Téged itt felejtettek? – kérdezte, és felemelte. Jól megnézte, majd így szólt:

– Épp az unokám mérete vagy! Elviszlek, biztos örülni fog neked!

Miután kipihente magát, nagy nehezen felállt, és a dzsekivel a karján elindult. Bármilyen későre járt, úgy gondolta, hogy először az unokájához megy, hogy odaadja az ottfelejtett dzsekit. Becsengetett, és az apró lakásból öt kisgyerek kiabálása hallatszott:

– Ki lehet az? Ki jön hozzánk ilyenkor? Anya, kinyitod az ajtót?  – kérdezgették kórusban.

Amint a kulcs megfordult a zárban, a néni átadta a dzsekit a lányának, köszönt a gyerekeknek, és azonnal indult haza, mert már közeledett a lefekvés ideje. Az anyuka kezében a kék kabáttal állt az előszobában. Ismerős volt neki, de nem jutott eszébe, melyik kisfiún látta.

– De jó, dzsekit kaptunk nagymamától! – kiáltotta a középső kisfiú.

– Szeretném felpróbálni! – mondta a legkisebb, és már ki is vette az asszony kezéből, és felvette. A kézfeje elveszett az ujjában, olyan nagy volt rá.

– Ez az enyém, rám lesz jó! – kiáltotta a legnagyobb, és felpróbálta. Neki a derekáig sem ért a kabát, így ő is levette. Az öt testvér közül a középsőre illett a méret legjobban. A dzseki nagyon boldog volt, hogy ennyire szeretnék őt hordani.

– Jó rám, és szeretnék egy ilyet, de ez nem lehet az enyém! – szólt a középső gyerek.

– Te tudod, hogy kié? – kérdezte az anyukája.

– Igen, tudom! Azé a kisfiúé, aki szemben lakik abban a házban, ahol az a fehér kutyus! Láttam reggel, mikor az anyukájával az iskolába mentek! Ez a kék dzseki volt rajta! – mondta a gyerek.– Gyertek, menjünk, vigyük el neki, már biztos keresi, és szomorú, hogy nem találja! – felelt az asszony.

Nem kellett messze menni, ezért hamarosan becsengettek a házba. Az öt kisfiú állt az anyukájuk mellett, aki a kapuba érkező férfi felé nyújtotta a dzsekit, és közben azt mondta:

– Ottfelejtette a kisfia a kabátját, reggel hűvös lesz, áthoztuk most, elnézést a zavarásért!

A fehér kutyus már a gyerekekkel ismerkedett, és hagyta, hogy simogassák őt. Odasimult hol az egyik, hol a másik lábacskához.

A férfi így szólt:

– Köszönöm a kabátot, valóban, ma már késő van, de holnap szívesen látjuk a családot!

Miután elbúcsúztak, az ottfelejtett dzsekit bevitte a kisfiúhoz, aki pizsamában állt az ablaknál. – Ismerem őket a játszótérről. Öten vannak testvérek, az apukájuk éjjel-nappal dolgozik, hogy nagyobb lakásba költözhessenek – mondta a gyerek.

Anya és Apa este sokáig beszélgettek. Mikor eljött a másnap délután, az öt kisfiú az anyukájukkal együtt megjelent a kapuban. A fehér kutyus már várta őket. Izgatottan csóválta a farkát, tudta, hogy most nagy szaladgálás következik. A gazdija és a szomszéd kisfiúk sokáig játszottak vele, labdát dobáltak neki, amit mindig visszahozott. Mikor jól kirohangálták magukat, a felnőttek már várták őket a nappaliban. Öt kék kabát hevert a díványon, éppen olyanok, mint az ottfelejtett dzseki, különböző méretben.

– Úgy gondoltuk, az ilyen jó barátoknak, mint ti és a fiam, egyforma felső jár! – mondta Apa.

A gyerekek a meglepetéstől szóhoz sem jutottak. Felpróbálták őket, és mindegyikőjükre jó lett a méret!

– Megvacsoráztak, és attól fogva sokat játszottak együtt. Volt rá eset, hogy hat kék dzseki feküdt egymás mellett a padon. Ilyenkor jól elbeszélgettek egymással, és csak egy dolgon aggódtak, nehogy összecseréljék őket a fiúk, mert az többé nem fordulhatott elő, hogy ottfelejtették őket. A hat fiú közül egy mindig szólt, ha hazafelé indultak:

– Itt ne maradjon a padon a dzsekink!