Mesék az erdei házikóban

Mesék az erdei házikóban.

            Besötétedett. Az autó nem indult, Apa nem tudta megjavítani. Az országúton senki nem állt meg segíteni. A két kisfiú kiszállt, mert szomjasok voltak. Anya a csomagtartóból rózsaszínű kupakos ásványvizet vett elő.

            Amint ott álltak az erdő szélén az autó mögött, hangfoszlányok szálltak feléjük. Csendben maradtak, és füleltek. Angyali énekszó halk muzsikáját vélték felfedezni. Szinte vonzotta őket ez a zene. A keskeny erdei úton elindultak a hangok irányába, hátha annak gazdája szállást ad éjszakára. A csillagok fenn voltak az égen, fényesen ragyogtak. Az egyik észrevette, hogy a kis család ott halad alatta, gondolta segít nekik, és erősen megvilágította az ösvényt. A csillag tudta, hogy errefelé csak az öregember és unokája lakik, az ő házuk felé tartanak. A dal egyre érthetőbben hangzott.

– Közeledünk, már nem lehetünk messze! – mondta Apa.

Hamarosan egy kicsiny faházikó bukkant elő a fák sűrűjéből. Ablakai tárva-nyitva, be lehetett látni a konyhába, ahol egy kislány szorgoskodott. Vacsora után rakott rendet, közben pedig énekelt. Hangja olyan tisztán csengett, mint az erdei források vize, dala messze szállt, a kismadarak és nyuszik és őzikék a kerekerdő mélyén ezzel ringatták magukat álomba.

Apa óvatosan, hogy a kislányt meg ne ijessze, megzörgette az ablakot.

– Kipp, kopp! – kopogott. 

– Ne ijedj meg, szállást keresünk éjszakára! – mondta.

A kislány szeme elkerekedett, amint meglátta a négy tagú családot az ablakban. Nagyapó vajon mit fog hozzájuk szólni? – gondolta. Egy percet sem gondolkodott, az ajtóhoz sietett és kitárta.

– Gyertek be! – hívta a vendégeket.

– Szívesen adok szállást is, és maradt még ennivaló, üljetek le, máris hozom! – folytatta.

A család belépett az ajtón. Csodálkozva látták, hogy a falakat olyan festmények díszítik, melyen mesefigurák vannak ábrázolva. Egy ősz, kicsi öregember ült a fotelban, aki szívélyesen köszöntötte őket.

– Már vártalak benneteket! – mondta. – A csillag, amely megvilágította az idevezető utat, szólt, hogy érkeztek – folytatta.

Az unokája finom ennivalóval kínálta őket, majd megvetette az ágyukat a vendégszobában.

– Melyik esti mesét szeretnétek? Válasszatok! – kérte, és a falon függő festmények felé intett.

A gyerekek rámutattak az egyikre, ezen egy űrhajó repült. A kislány levette a képet a falról, és mögötte a világűr tárult eléjük. A kicsi öregember tapsolt egyet, és máris ott állt Csillagköz hőse, a pilóta, aki mutatta az utat az űrhajó felé. Miután mindannyian beszálltak, elindította a gépet, és az ablakon át csodálatos látványban volt részük. Ezer csillag ragyogott, fényüket gazdagon szórták a földre. Alattuk tenger, hegyek, völgyek százával tűntek fel, a barna, zöld és kék ezer árnyalatával. A kislány halkan egy dalt dúdolt, mely a holdról, az ég kékjéről és a mindenség titkairól szólt. Néha kiszálltak, megismerkedtek az űrlényekkel, jártak a házaikban, ettek az ételeikből, hallgatták a történeteiket. Az apró kis öregember a fotelból figyelte őket, majd mikor megtettek egy nagy kört, akkor tapsolt egyet, és az űrhajó landolt. A család és a kislány kiszálltak belőle, és ezzel a fantasztikus élménnyel gazdagodva aludni tértek.

Erdei madarak csicsergésére ébredtek. A kislány már elkészítette a reggelit, és találkozott az erdőőrrel is, aki értett az autószereléshez. Mire megreggeliztek, útra készen állt az országúton hagyott gépkocsi.

– Szeretnénk minden kép mögötti mesében ott lenni! – mondták a gyerekek búcsúzáskor.

– Gyertek el, amikor csak tudtok, és esténként egy-egy képet mindig leveszünk a falról! Mögöttük a dinókkal, a barlangokkal, a tengeralatti világgal találkozhattok – mondta az ősz, öregember.

Az autóhoz a napsugár vezette el a kis családot, és a kislány dala kísérte őket. Az ének messze szállt, és egyre halkult, ahogy távolodtak a kis erdei háztól. Út közben arról beszélgettek, mikor tudnának ide visszatérni. Hiszen sok látnivaló vár itt még rájuk!

            Hazaérve amint beléptek a házba, meglepetés fogadta őket. A nappali falán sok-sok kép függött, mindegyiken egy-egy jelenet valamelyik kedvenc meséjükből. A fotelban ott ült az ősz, öregember és a konyhában kitárt ablak előtt énekelt a kislány. Hangja bejárta az egész házat, csodás hangulatot teremtve. Együtt megvacsoráztak, és aztán leakasztottak egy képet a falról. A kép mögött egy királyi vár állt, előtte épp lovagi torna zajlott.  A kisfiúk felültek egy- egy lovacska hátára, felvették a páncélt, és játékdárdát vettek a kezükbe. Fehér paripáik a feketékkel szemben felsorakoztak, majd vezényszóra annak lovasaival megküzdöttek. A verseny alatt folyamatosan hallották a kislány dalát. Mikor fényes győzelmet arattak, a kislány virágokat szórt eléjük, ezek mentén lovagoltak ki a kép mögül.

            Ettől fogva minden estét együtt töltöttek, és minden mese egy-egy jelenetében részt vettek, hol itt, a kertvárosi, hol az erdei ház nappalijában. A kislány dala pedig mindig elkísérte őket, bárhol jártak.