Az éjjeli manók


https://webshop.meskete.hu

 
            Eljött az este, elcsendesült a környék. Mindenki békésen aludt, a csillagok és a Hold vigyázott az álmukra. Egy kisfiú azonban nyitott szemmel feküdt az ágyában, és az ablakon beszűrődő fényeket figyelte.
            A látszólagos nyu...

Kép forrása: Werling Ildikó https://www.facebook.com/werlingildikoakvarell

 

            Eljött az este, elcsendesült a környék. Mindenki békésen aludt, a csillagok és a Hold vigyázott az álmukra. Egy kisfiú azonban nyitott szemmel feküdt az ágyában, és az ablakon beszűrődő fényeket figyelte.

            A látszólagos nyugalom mögött élénk mozgás rejtőzött. Azok, akik nappal nem tudtak a napfényre jönni, ilyenkor találkoztak egymással. Az éjjeli manók ekkor sürögtek-forogtak, kicsi házaikban sütöttek-főztek. Miután ettek-ittak, a postaládához vonultak, és kivették azokat a leveleket, melyeket nappal hozott nekik a postás. Ezeket azok a kisfiúk és kislányok írták, akiknek olyan kívánságuk volt, amit a szüleik nem tudtak, vagy nem akartak teljesíteni. A manók elolvasták a leveleket, majd összegyűltek a nagy réten, ahol megvitatták egymással, hogyan segítsenek a gyerekeknek.

A rét egy patak mellett terült el, melynek csobogása kellemessé tette a hangulatot. Kicsi szentjánosbogarak százai világították meg a manók sápadt bőrét, és a felolvasandó leveleket.

A legidősebb manó hosszú fehér szakállát tanácstalanul simogatta. Levette piros sapkáját, és a feje búbját vakargatta.

-Nagy a gond, éjjeli manó társaim! Ezer éve foglalkozom problémák megoldásával, kívánságok teljesítésével, de mikor ilyen kéréssel szembesülök, mindig sokat kell gondolkodnom, hogyan segítsek.- mondta.

-Megosztod velünk a gondod? – kérdezte egy fiatal manó, akinek félre csúszott a piros sapka a fején.

Az öreg manó beszélni kezdett.

-Egy kisfiú fordult hozzám, mert nagy bajban van. A testvére megbetegedett és kórházba került. A szülei minden nap meglátogatják, de szomorúan térnek haza. Sokszor könnyes az anyukája szeme, és már nincs kedve esténként mesélni sem. Az apukája folyton vigasztalja, hogy ne aggódjon, minden rendbejön. A kisfiú nem tud éjjelente aludni, hiányzik neki az öccse. Nyitott szemmel fekszik az ágyban, és azon gondolkodik, hogy beszökik a kórházba a testvéréhez és hazahozza. Azt kérdezi, hogyan gyógyíthatná meg őt. Arra gondoltam éjjeli manó társaim, hogy ellátogatok a gyerekhez és az öccséhez is. Aztán meglátom, mit tehetek.

Az idős manó nagyot sóhajtott, mert befejezte a mondandóját. A többiek bólintottak, tudták, hogy mindig ő kapja a legnehezebben megoldható feladatokat, hiszen ő a legtapasztaltabb. A nagyszakállú manó útra kelt hát, hogy segítsen az embereknek. Egy halvány fénysugárral érkezett a kórterembe, ahol a kisfiú öccse betegeskedett. A takaró összegyűrve lapult a földön. A manó felvette és ráterítette a gyerekre. Ő ráemelte láztól fénylő tekintetét, és megszólította:

-Éjjeli manó vagy, akinek írt a bátyám, igaz? Eljöttél, hogy hazavigyél engem!- mondta.

-Igen, segíteni fogok rajtad. Melletted maradok minden éjjel, amíg szükséged van rám. Akkor tudlak hazavinni, ha már elég erős vagy ahhoz, hogy felkelj!- mondta a manó, és varázscseppeket csepegtetett a gyerek italába, majd odaadta neki a poharat. A kisfiú egy szuszra megitta.

-Kérlek Manó bácsi, hozd el a bátyámat, úgy szeretném látni!- suttogta a kisfiú.

-Megyek máris érte, hozom a következő fénysugárral!- válaszolt a manó, azzal már fel is kapaszkodott a legközelebbire. Nem volt nehéz megtalálni a testvért, aki a levelet írta, egyedül ő nézett ki az éjszakába nagy-nagy aggodalommal. Az arca megtelt reménnyel, mikor az öreget meglátta. Kiugrott az ágyból, úgy üdvözölte.

-Gyere, pattanj fel mögém, vár az öcséd!- szólt a manó, és a gyerek minden teketória nélkül felszállt a fénysugárra. Hipp-hopp, megérkeztek a kórterembe.

-Jobban vagy?- kérdezte az öccsét a kisfiú.

-Igen, most nagyon jól érzem magam, hogy eljöttél!- válaszolta a kis beteg.

-Tudod, hogy csak Anyáékat engedik be hozzád!- felelte a gyerek.

-Tudom. És manó bácsival téged is!- mondta az öccse.

Az öreg manó hagyta, hogy beszélgessenek, ő pedig sűrűn hintette a varázsport szerteszét a kórteremben. Hajnalig maradhatott, mert a napfénnyel ő nem találkozhatott, akkor az elvette volna a varázs erejét. Ezért sietett a munkával.

-Gyere gyermekem, hazaviszlek, mielőtt az új nap megkezdődik! Holnap este ismét elhozlak- mondta, és már száguldottak is egy arra járó fénysugárral a gyerek otthonába. Ott ő lefeküdt, és megnyugodva elaludt.

Az öreg manó mikor hazaért, még egy kicsit váratott magára a hajnalhasadás, így meghallgathatta a többieket, akik elmesélték, milyen kívánságokat teljesítettek.

Egy kislánynak elveszett a babája, ők megtalálták a parkban egy padon és betették a szobájába, egy kisfiúnak elkóborolt a kutyája, megkeresték és hazavezették, egy labda beleesett a csatornába, ők kihalászták és a tulajdonos házába vitték, eltűnt egy kisautó, a játszótéren a homokból ásták ki. Mire ezeket felsorolták, addigra világosodott az égbolt, így visszavonultak a házaikba.

Reggel a kisfiú anyukája és apukája a kórházban megkönnyebbülten vette észre, hogy jobban érzi magát a gyermekük. Eltelt néhány nap. Ezalatt az öreg manó minden éjjel megjelent az ágyánál, és hozta magával a bátyját, akivel sokáig beszélgettek. A nagyszakállú sem volt tétlen. Minden alkalommal varázsitalt kevert és varázsport szórt szét a kórteremben. Egyik alkalommal azonban az ágy szélén ülve várta a látogatókat a gyerek.

-Fel tudok kelni, vigyél haza egy kis időre!- kérte. Ha megígérte, meg is tette a manó, a fénysugárral a fiúkat a szobájukban tette le. Ők előbb játszottak, aztán lefeküdtek, és olyan jól aludtak, mint már régen nem tették. Az öcsike a kórteremben ébredt, mert a manó hajnalhasadás előtt visszavitte. Egy darabig minden éjjel így járt el.  Innentől rohamos gyógyulás következett, mígnem egy reggel a doktor bácsi hazaengedte a kisfiút. A szülei arcára visszaköltözött a vidámság, és ezentúl egy este sem maradt el Anya meséje nélkül.

            Az öreg manó egyik éjjel bekukkantott az ablakon. A környék csendes volt, mindenki az igazak álmát aludta, a testvérek is. A Hold és a csillagok vigyáztak az emberekre, a kisfiúra és a bátyjára különös szeretettel pillantottak. A manó megsimogatta fehér szakállát, megigazította piros sapkáját, majd elővette a piros kabátja zsebéből azt a levelet, amit néhány perce vett ki a postaládából.

-Nem fogok unatkozni! Vissza kell hoznom egy kislány apukáját hét tengeren túlról, ahová dolgozni ment, mert nagyon hiányzik a családjának!- gondolta, és már ült is a fénysugárra.

-Szerencse, hogy minden felnőttben ott él a gyermek, így ez az apa is fel fog szállni mögém! Hajnalhasadás előtt itt leszünk!- mosolygott magában.

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Danku-Szabó Bernadett

2023-09-02 13:19

Kisfiamnak (2,5 éves) most ez a kedvenc meséje! Olyan szép!