Sellő delfinháton

Sellő delfinháton.

            A Sellő a tenger mélyén élt a királynő palotájában, a szobákat takarította, ha kellett besegített a főzésbe, tálalásba is. A királynőnek sok alkalmazottja volt, mert gyakran látott vendégül távoli vizekről érkező rokonokat.

            Sellőlány gyakran kapott szabadnapot, ilyenkor úszkált, csodálta a csigákat, kagylókat, rákokat, színes halacskákat. Boldognak és szabadnak érezte magát, olyan mélyre merült, ahová még a búvárok sem járnak. Gyakran beúszott a sziklás öbölbe, ahol a moszatok között találkozott a Pettyes Csikóhallal. Ő és Csikóhal ilyenkor társalogtak egy kicsit, Sellőlány mesélt a nyílt tengerről, Csikóhal pedig az öbölről.

 Egyik nap éppen akkor ért oda Sellőlány a sziklás öbölbe, mikor egy hajó horgonyzott le a homokos part közelében, ahol már sekély volt a víz, és az emberek így ki tudtak menni a sziklákkal körbe ölelt homokos strandra. A kövek fehéren szikráztak az izzó napsütésben, ez önmagában is szép látvány, de a forró homok és a kristálytiszta kékeszöld víz még fokozta és lélegzetelállítóvá tette. Sellőlány a Pettyes Csikóhaltól tudta, hogy az emberek gyakran eljönnek ide, leszállnak a hajóról, szétnéznek a parton, úsznak egyet a tenger hűs vizében, és már kiabálnak is nekik a matrózok, hogy nem sokára indulnak vissza, szálljanak fel, le ne maradjanak a járatról. Szeretett volna közelebb menni, de nem mert. Félt, hogy megijednek vagy bántani fogják, mert ő különbözik tőlük. Ezért aztán csak a távolból figyelte őket. Mikor elhagyta a hajó az öblöt, a fehéren habzó víz, mint egy csillogó folyosó, még ott maradt egy kicsit a felszínen, a vízijármű nyomában. A kislány éppen ezt csodálta, mikor kiabálás ütötte meg a fülét a part felől. A távolban egy fiú integetett, ugrált, azt hajtogatta, hogy

– Gyertek vissza, itt maradtam! – de a nagy zajtól ezt a kapitány nem hallotta. Sellőlány tenyerébe fogta Pettyes Csikóhalat, felemelte, és megmutatta neki a parton rekedt fiút.

– Most mitévők legyünk? – kérdezte tanácstalanul.

– Én nem mehetek az emberek közelébe, a királynő megtiltotta. Mit gondolsz, mikor jön a következő hajó, hogy hazavigye? – kérdezte a Csikóhalat.

– Ma már nem érkezik több. Látom a nap járásából, hogy hamarosan besötétedik, ilyenkor már nincs több járat. Ez volt ma az utolsó – válaszolta Pettyes Csikóhal.

Sellőlány elszomorodva látta, hogy közben a fiú leül a parton és tanácstalanul tenyerébe temeti az arcát. Tilalom ide vagy oda, ő visszaengedte a moszatok közé Pettyes csikóhalat és odaúszott a part közelébe, ahol a fiú szomorkodott. Ő a vízcsobbanást hallva felemelte a fejét, és rögtön szembe találta magát egy gyönyörű barna szempárral. Ennek a szempárnak a tulajdonosa egy hosszú barna hajú lány volt, akinek igazgyönggyel ékesítették hullámos fürtjeit.

– Te is lemaradtál a hajóról? Gyere, ülj mellém! – szólította meg Sellőt.

– Nem, nem tudok melléd ülni, én itt élek a tengerben, deréktól olyan a testem, mint a halaké. Láttam, hogy lekésted a járatot, és szeretnék segíteni neked. Ne félj, nem kell itt maradnod éjszakára! Várj meg itt, mindjárt jövök! – válaszolt Sellőlány.  A fiú még látta, ahogy nagy csobbanásokkal kísérve a gyönyörű sellő eltűnik a vízben.

– Várjam meg! – gondolta. Hát hová is mehetnék? Ez egy kis homokos partrész a fehér sziklák között, egy hajóroncs ugyan van rajta, mint látványosság, de semmi más nincsen. A falak meredekek és magasak, azokon felmászni lehetetlen. Már cseppet sem bánta, hogy itt hagyták, mert lenyűgözte őt Sellőlány szépsége, kedvessége és bátorsága.

Amíg ő így elmélkedett magában, Sellőlány a delfinekhez tartott. Mikor odaért, így szólt:

– Delfin játszótársam, segítenél nekem? Egy fiú vár bennünket a sziklás öböl partján, ahol Pettyes csikóhal lakik, lemaradt az utolsó hajóról, nem vinnéd el őt a legközelebbi tengerparti nyaralóhelyig?

Delfin nagyon szerette a kedves Sellőlányt, ezért rögtön így felelt:

– Ülj a hátamra, mutasd az utat, irány az öböl!

Sellőlány felpattant a hátára, átölelte a nyakát, és már száguldottak is! A fiú messziről látta, hogy egy delfin érkezik, hátán Sellőlánnyal, akinek igencsak kapaszkodni kellett, hogy a nagy sietségben le ne csússzon a vízbe. Hamarosan odaértek a homokos partra, a fiú és a delfin megismerkedtek. Mivel közeledett az este, el kellett indulniuk a nyaralóhelyre. A fiú felült Delfin hátára, átkarolta a nyakát, ahogyan azt Sellőlánytól látta.

– Kísérj el bennünket Sellőlány! – kérte a fiú, mert nehezen tudott elszakadni a lánytól. Így aztán hármasban szelték a tengert. A nyaralók döbbenten látták a tengerparti városban, hogy egy delfin közeledik a part felé, aki egy fiút hoz, mellette pedig egy gyönyörű lány sebesen úszik.

Mikor megérkeztek, a fiú leszállt és így szólt:

– Nagyon boldog vagyok, hogy megismertelek benneteket! Legszívesebben veletek maradnék!

– Tudod, hogy te a szárazföldön, én és Delfin pedig a vízben vagyunk képesek élni. De ha szeretnéd, találkozhatunk, amíg itt nyaralsz. És azután is mindig, ha eljössz hozzánk. Adok neked egy kis kürtöt, ha belefújsz, annak hangjára Delfinnel megjelenünk előtted – válaszolt a lány, és egy kis kürtöt nyújtott át a fiúnak.

A fiú eltette a pici kürtöt, majd lassan szétváltak. Mindenki hazafelé indult. Az ember a szárazföldön, a sellő és a delfin a tengerben. Mire besötétedett, mind otthon voltak. A királynő már kerestette a többi sellővel a lányt, annyira aggódott érte, hiszen nem szokott ilyen későig elmaradni. Mikor sorjában elmesélte a napját, akkor értette meg a királynő, hogy miért jött ilyen sokára haza a lány a palotába.

A fiút is keresték motorcsónakkal, mert rájöttek, hogy az öbölben maradt. Mire leszállt a nap, addigra minden tisztázódott és mindenki megnyugodott a parton és tengerben egyaránt.

            A fiú a nyaralás alatt naponta hívta az apró kürtbe fújva Sellőlányt. Sokat beszélgettek és úszkáltak együtt. Mikor a fiúnak haza kellett utazni, olyan nehezen váltak el egymástól, hogy otthon úgy döntött, visszamegy hozzá, búvár oktató lesz, így idejének nagy részét Sellő lánnyal töltheti. Volt nagy öröm, mikor a fiú váratlanul belefújt a tengerparton a kis kürtbe, és közölte Sellő lánnyal, hogy sokáig itt marad! Búvár oktatóként még a királynő palotáját is meg tudja látogatni, ahol a sellők élnek! A lány örömében táncolt a vízben, a fiú beúszott hozzá, és együtt várták Delfin érkezését. El ne felejtsük Pettyes Csikóhalat! Sellőlány őt is bemutatta a fiúnak. A kis Csikóhal ott fickándozott körülöttük minden lemerülésnél.