Kismikulás és a szarvasok

Kismikulás és a szarvasok.

            A Mikulás otthonában nagy volt a felfordulás. Már alig maradt néhány nap az ünnepig, és még nem készültek el az ajándékok. Az asztalon piros zacskók, a székeken dió, mogyoró, füge és datolya, a szőnyegen plüss állatok hevertek.

            Kismikulás az asztal alatt ült, onnan figyelte a nagy jövés-menést. Sem az apukája, sem az anyukája nem ért rá vele foglalkozni. Mikor elunta magát, kiment a rénszarvasokhoz, akik éppen reggeliztek az udvaron.

– Nem láttátok a papámat? – kérdezte tőlük.

– Bement a Mikulás gyárba! – felelt Rudolf, a legkisebb rénszarvas.

– Akkor én utána megyek! – határozta el Kismikulás.

– Inkább ne! Mindenki nagyon ideges, még nincs minden ajándék kész, és pár nap múlva indulnunk kell a Földre! Csak láb alatt lennél – szólt Rudolf.

– Persze, én mindenhol csak láb alatt vagyok! Nem mehetek sehová, ülök magamban az asztal alatt egész nap! – duzzogott Kismikulás. Rudolf megsajnálta, és azon gondolkodott, hogyan vigasztalhatná meg. Támadt egy jó ötlete, amit azonnal Kismikulás tudomására hozott:

– Tudod mit? Ha kibírod ezt a pár napot Mikulás estéig szép csendben, akkor elviszünk magunkkal a szánnal!

– Jaj, nagyon szeretném, de apukám nem engedi! Azt mondta, még kicsi vagyok ahhoz, hogy ajándékot osztogassak! – sopánkodott Kismikulás.

– Nem is kell osztogatnod az ajándékokat, csak szétnézel a gyerekeknél! – felelte Rudolf.

– De jó lesz! Akkor nyugton maradok egészen indulásig! – ígérte Kismikulás, és be is tartotta a szavát.

Hamarosan eljött Mikulás nap. A rénszarvasok indulásra készen álltak, a kismanók a szánt telis-tele pakolták ajándékokkal. A Mikulás bement a házba, hogy elköszönjön a feleségétől és a kisfiától. Kismikulás izgatottan készülődni kezdett. Eljött végre a nap, amikor lemehet a Földre a gyerekek közé játszani! Mikor a Mikulás néhány mondatot váltott Télanyóval, ő gyorsan kirohant a szánhoz, és bebújt a nagy zsákba. A szán néhány perc múlva elindult, Kismikulás az apukája háta mögül kikandikált, és ámulva csodálta a téli égbolt alatt a csodás tájat. A rénszarvasok sebesen szálltak, és hamarosan megérkeztek az első helyre, ahol már nagyon várták őket a gyerekek. Mikor a szán megállt, Kismikulás csendesen kimászott a zsákból, és elbújt az ülés alatt. Az apukája a hátára vette az ajándékokkal telt puttonyt, és a város közepén álló jégpálya mellé vitte, ahol egy emelvényre egy kényelmes széket készítettek ki számára. A korcsolyázó gyerekek meglátták őt, és elébe járultak. Mindenki elbeszélgetett vele, ezután megkapták a csomagjaikat. Kismikulás kimászott a szánból, és kíváncsian figyelte őket. Egyszer csak Rudolf rénszarvas észrevette őt:

– Hát te hogy kerülsz ide? – kérdezte ijedten.

–Azt mondtad, ha nem zavarom az ünnepi készülődést, elhoztok a Földre a gyerekekhez! – felelte Kismikulás.

– Igen, ezt mondtam, de nem gondoltam komolyan, csak vigasztalni akartalak. Nem reméltem, hogy apukád megengedi, hogy eljöjj! – hitetlenkedett Rudolf.

– Nem tudja, hogy itt vagyok! Bebújtam a puttonyába! Mikor megálltatok, akkor kimásztam onnan, és behúzódtam az ülés alá! – mesélte Kismikulás.

– Meg kell mondanod, hogy itt vagy! Nem tarthatod titokban! – tanácsolta Rudolf.

– És ha megharagszik? – kérdezte Kismikulás.

– Akkor elviseljük a haragját! Én adtam az ötletet, rám is mérges lesz. De nem hagyhatjuk, hogy otthon a mamád halálra rémüljön, mikor rájön, hogy eltűntél! – felelte Rudolf.

– Igazad van, a mamám már biztosan aggódik! – vágott bűnbánó képet Kismikulás, és odaszaladt az apukájához. A Mikulás éppen egy kislánnyal beszélgetett, amikor a kisfia feltűnt az emelvényen. A tömeg éljenzésbe fogott. Még soha nem láttak Mikulás gyereket, és szó, ami szó, nagyon aranyosan festett. Kicsi piros sapkája, piros kabátkája és nadrágja hasonlított az apukája ruházatára. Éppen csak szakálla és bajusza nem volt. Kismikulás meglepődött, hogy ilyen kedvesen fogadják a Földön, feléjük fordult, és meghajolt. Óriási taps fogadta.

– Énekelj nekünk egy szép dalt! – kérte a kislány, aki még mindig a Mikulás előtt állt. Kismikulás először szavalni kezdett, majd a vers végén éneklésre szólította fel a tömeget.

Rénszarvasokkal együtt jöttem,

Ajándékot nem készítettem

Apától engedélyt sem kértem

Tudom, Anya már izgul értem

Gondolom, otthon keres engem

Énekkel üzenjünk neki innen

Segítsetek gyorsan gyerekek

Hálás leszek akkor nektek

Apa, bocsáss meg nekem!

Anya, ne izgulj most értem!

Rudolf ne csapj be többé engem!

Srácok, énekeljetek velem!

A Mikulás gyerek kérésére az összes várakozó földi gyerek tele torokból dalolta azokat az énekeket, amelyekbe Kismikulás az emelvényről belekezdett. A dal elszállt egészen az otthonáig, ahol Télanyó meghallotta, és bár nem örült, hogy a fia szó nélkül ment el, de megbocsájtotta, mikor a muzsika a fülébe kúszott. A Mikulás is hamar elfelejtette a mérgét. Büszkén nézte a fiát, aki alig nőtt még ki a földből, és máris jó kapcsolatot ápolt azokkal a gyerekekkel, akikhez egyszer ő hozza majd a nagy puttonyt Mikulás este. Rudolf szarvas közelebb húzódott a színpadhoz, és arra gondolt, hogy nem volt tőle jó ötlet, hogy olyat ígért Kismikulásnak, amit nem tartott be. Elhatározta, hogy többé nem tesz ilyet, és közben örült, hogy Kismikulás első látogatása a Földön ilyen sikeresen alakul.

            Mikor minden gyerek megkapta a csomagját, a Mikulás és fia egymás mellé ültek fel a szánra, és repültek a következő városba a szarvasokkal, ahol együtt osztották az ajándékokat a kisfiúknak és kislányoknak.