Mókustündér palotájában (MókuskaVI)


https://webshop.meskete.hu

 
                Reggel, mikor az erdő dalára felébredt a mókus család, Mókuska kinézett az ablakon, és látta, hogy áztató eső esik. A kis felleg, amely a napot eltakarta, lassan hullatta a cseppeket a fák lombjára, a virágok szirmaira, ők pedig élvez...

Kép forrása: pixabay.com

 

                Reggel, mikor az erdő dalára felébredt a mókus család, Mókuska kinézett az ablakon, és látta, hogy áztató eső esik. A kis felleg, amely a napot eltakarta, lassan hullatta a cseppeket a fák lombjára, a virágok szirmaira, ők pedig élvezték, gyorsan fel is frissültek tőle.

            Mire Mókus papa elolvasta az aznapi újságot és megfejtette benne a keresztrejtvényt, mókus mama elkészítette a reggelit, majd asztalhoz hívta a családot. Mókus bébit már korábban megetette, ő a kiságyban játszott egy diócsörgővel.

-Mára kirándulást terveztünk, ha eláll az eső elindulunk!- szólt Mókus papa.

-Készítek egy néhány szendvicset ebédre, és viszünk egy plédet is!-tette hozzá Mókus mama.

-Én viszek egy buborék fújót, majd szép, nagy szappanbuborékokat fújunk!- örvendezett Mókuska.

Mikor elállt az eső, a bébit berakták a hordozó kendőbe, melyet a mama mindig felvett magára, mikor együtt indultak el valahová.

Mókus papa az erdő eddig számukra ismeretlen részére vezette őket. A fák errefelé még magasabbak, még zöldebbek, a virágok még illatosabbak voltak. Patak csörgedezett át azon a tisztáson, ahol végül letelepedtek. A csendet csak madárcsicsergés és vízcsobbanás törte meg. Leterítették a plédet, elhelyezkedtek rajta, a szülők olvasni kezdtek, a bébit pedig elnyomta az álom. Mókuska szappanbuborékokat kezdett fújni. Ahogy a nap rásütött a vékonyfalú, könnyű gömbökre, azok különböző színekben pompáztak. Szálltak, szálltak felfelé, egyre magasabbra.

Mókuska a fák ágain ugrált felfelé, hogy egyet legalább elkapjon, de nem sikerült könnyen. Egy szappanbuborék nagyon-nagyon magasra szállt. Mókuska már egészen a fa lombjának felső csúcsán ingadozott, ott akarta megfogni, de ahogy hozzáért, az el is pattant. És akkor valami egészen meglepőt vett észre. A szomszéd fa lombjai között, amely még a magasak között is legmagasabb volt, egy aranyszínű palota pompázott. Két emeletes volt, sok-sok ablak csillogott a falában és egy hatalmas gyémánt kapu díszítette. Mókuska addig ügyeskedett, míg egy buborékot befújt az egyik nyitott ablakon. Csengő kacagás volt a válasz.

-Milyen ismerős ez a hang!- gondolta, majd közelebb ugrott a palotához. Az ablakon keresztül meglátta a Mókusok tündérét, amint éppen kergetőzik a buborékkal.

-Ó, hát ebben a szép palotában lakik a mi jótevőnk! Bemegyek hozzá!- azzal a nyitott ablakon keresztül beugrott a szobába. Ott bársony kanapén sok-sok tündér üldögélt, hímeztek, horgoltak, olvastak, varázsigéket tanultak. Olykor-olykor egy-egy felállt közülük, mert meghallották a hívó szót, és mentek a hang irányába a segítségre szorulókhoz. Az erdő lakóinak voltak ők a tündérei.

-Mókustündér, de jó, hogy látlak! Én nem is tudtam, hogy te itt laksz- szólt Mókuska az ő tündérükhöz.

-Te hogy találtál ide?- kérdezte döbbenten a kicsi tündérlány.

-A szappanbuborék vezetett el a szomszéd fáig, megláttam a palotát, és egyet befújtam az ablakán. Akkor hallottam meg a kacagásod, amelyről felismertelek. Gondoltam, meglátogatlak! -felelt a mókus.

-Errefelé még mókus sosem járt. Ha már idetaláltál, ülj le, megvendégellek!- ajánlotta a tündér, azzal elrepült egy csésze finom mókus italért és csemegéért.

Ettek-ittak, beszélgettek, szállt az idő. Hirtelen azonban Mókustündér összecsapta a szárnyait, rebegtette, a kezébe vette az arany edénykét, amiben a varázsport tartotta, és így szólt vendégéhez:

-Bocsáss meg, de mennem kell, hív a kötelesség, valakinek segítségre van szüksége az erdőben. Egy kicsi mókus nem tud visszamenni az odujába, elesett és megütötte magát, szórok rá varázsport és meggyógyítom-hadarta el röptében.

Mókuska közben rájött, hogy túl sokat időzött itt, és lehet, hogy a szülei már aggódnak érte.

Elindult a nyitott ablak felé, hogy kiugorjon a fa lombjára. Igen ám, de a palota őrei, akik szintén tündérek voltak, észrevették és elkapták őt.

-Hát te hogy jöttél be ide?-kérdezték. Nincs itt senki, mit akartál errefelé?-folytatták. Mókuska hiába magyarázta, hogy Mókustündért látogatta meg, nem hittek neki. Ekkor elővette a buborék fújót, és fújt egy sorozat szappanbuborékot. A palota őrei annyira meglepődtek, hogy egy pillanatra nem figyeltek rá, és ez éppen elég volt arra, hogy Mókuska kiugorjon az ablakon a fa lombjai közé, hogy aztán sietve eltünjön az erdő sűrűjében. Mókus mama és Mókus papa már várták, időközben Mókus bébi is felébredt.

Mókuska elmesélte, hogy felfedezte Mókus tündér csillogó-villogó palotáját, ahol a többi tündérrel élt együtt.

Szedelőzködni kezdett a mókus család, indultak hazafelé. A tündér is ellátta a feladatát, így középúton találkoztak.

-Mi történt a kis mókussal? Tudtál rajta segíteni? Visszavitted az odujába? – kérdezte Mókuska.

-Igen, minden rendben, mire odaértem a doktor bácsi már ellátta őt, nagy volt az ijedtség, de szerencsére a sérülés nem komoly, varázsporra egyáltalán nem is volt szükség. Holnapra kutya baja sem lesz! Mókuska arra kérlek, ne áruld el senkinek, hogy hol lakunk mi, az erdő lakóinak tündérei. Téged a szappanbuborék elvezetett ide, de másoknak ne áruld el. Maradjon ez a mi titkunk!- fejezte be a tündér.

Mókuska bólintott, de azért jelezte, hogy Mókus papa és Mókus mama már tud az esetről.

-Az természetes, hogy elmondtad a szüleidnek, így a négyünk titka lesz- mosolygott a tündér, azzal elszállt a palota irányába.

            Beesteledett, mire a kalandos nap után hazaértek. A fát kopogtató harkály abbahagyta a zajongást, csendben hagyta, hogy a kis család nyugovóra térjen. Az éjszakai fények, a szentjános bogarak a fűben, mint apró kis lámpások világítottak, de ez a fény mit sem zavarta a békésen alvó mókusok álmát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!