Cicaváros a Beszélő fa törzsében

Cicaváros a Beszélő fa törzsében.

            A cicák minden este összegyűltek a falu főterén. Ilyenkor megbeszélték, mi történt a kiskertekben, ahol gazdáikkal együtt éldegéltek. Mikor a templom órája elütötte a nyolcat, elindultak hazafelé, hogy megvacsorázzanak, majd aludni térjenek.

            Egy nyárvégi napon arról volt szó, hogy másnap a gyerekek iskolába mennek, vége a jó világnak, mikor szabadon játszottak velük reggeltől késő délutánig. Egy nagy cirmos cica, akit már korábban elfogadtak a többiek vezetőjüknek, így szólt:

– Sokkal jobb lenne, ha egész nap együtt lehetnénk! Mi a véleményetek, nem kellene egy Cicavárost alapítanunk? Ott kedvünkre lustálkodhatnánk, egész nap társaloghatnánk, olyan jó dolgunk volna, mint senkinek ezen a világon!

– Jó ötlet! Fogjunk azonnal hozzá! Keressünk helyet magunknak, ahol megalapíthatjuk a Cicavárost! – helyeseltek a többiek.

Másnap reggel, mikor a gyerekek elindultak az iskolába, a macskák kisomfordáltak a kertkapukon, és a közeli erdő szélén találkoztak. Onnan együtt indultak a számukra legjobb hely megkeresésére. Elértek a Beszélő fához.

– Jó reggelt! Ilyen sok cicát még sosem láttam együtt! Mit csináltok itt az erdő mélyén? – kérdezte.

– Várost szeretnénk alapítani! Helyet keresünk erre a célra! – felelte a nagy cirmos cica.

– A gyerekek nem fognak nektek hiányozni? – kérdezte a Beszélő fa.

– Nem hiszem! Sokan vagyunk, elszórakoztatjuk egymást! Ők amúgy sem érnek rá, iskolába járnak, tanulnak! – válaszolt egy fekete macska.

A Beszélő fa megcsóválta a fejét, majd azt mondta:

– Próbáljátok ki! Adok helyet nektek a törzsemben! Megéltem sok száz évet, sok-sok eldugott zug van bennem. Szívesen látlak benneteket! Elfértek mindannyian.

A cicák nagyon megörültek, Cicavárost ripsz-ropsz megalapították, tettek egy táblát a Beszélő fa törzsére, melyre nagy betűkkel kiírták: CICAVÁROS, majd elfoglalták helyeiket. Néhány óra lustálkodással telt, később összegyűltek a tisztáson, és beszélgettek. Rövidesen azonban kifogytak a mondanivalóból, mert kitárgyaltak mindent, ami eddig történt velük. Visszahúzódtak a lakásaikba, és szunyókáltak. Nem bírták sokáig, mert már nem voltak álmosak. Úgy tűnt, a lustálkodás és a beszélgetés nem elég program.

– Szerezzünk be ennivalót, főzzünk magunknak vacsorát! – javasolta egy fehér kiscica.

A többiek jó ötletnek tartották, elindultak az erdőben. Találkoztak a tehénkével, aki adott nekik tejet, később egy szarkával, aki hozott hozzá kenyeret. Az ajándékokkal hazatérve nekiültek a vacsorának. Nem volt ugyan bőséges, de jól esett mindenkinek.

– Jó lenne főzni valamit, de nincs hozzá nyersanyag! – sóhajtotta a fehér kiscica.

– Bizony, otthon a gazdáitok elláttak étellel-itallal, most meg kell tanulnotok magatokról gondoskodni! Nyissatok boltokat, szerezzetek be hozzá árut, ha tanulni szeretnétek, hozzatok könyveket, üljetek az iskolapadba! Tartok nektek órákat, ha szeretnétek! – szólt a Beszélő fa.

A cicák úgy tettek, ahogy az öreg fa javasolta. Cicavárosban hamarosan áruházak, iskolák nyíltak. Később játszóterek épültek, sok-sok piros labdával, amelyeket olyan szívesen görgettek, hogy alig akarták abbahagyni, ha a mancsuk közé került. Hamarosan mindenük megvolt, ami az élethez kellett. A Beszélő fa jó tanácsokat adott.

– Szükséged van még valamire? – kérdezte a fehér kiscicát, aki már napok óta szomorkodott.

– Igen, de ebben nem tudsz segíteni! – felelte.

– Mondd, mi lenne az? – kérdezte.

– A kisgazdám simogatása hiányzik. Az, amikor az ölébe vesz és dorombolok neki. A hangja, mikor énekel nekem! – felelte.

– Az is hiányzik, mikor a kertben szaladgálunk! – szólt egy zsemleszínű macska.

A többi cica megállás nélkül sorolta, kinek, miért hiányzik a gazdija. A Beszélő fa mosolyogva hallgatta őket.

– Nem szeretnétek hazalátogatni? Cicaváros megmarad, akkor jöttök ide, amikor akartok! – mondta nekik.

A sok macskának több se kellett! Szedelőzködtek, és rohantak hazafelé. Otthon már nagyon várták őket a gyerekek. Tudták, hogy néha elcsavarognak, nem is aggódtak nagyon, de ilyen hosszú időt még sosem voltak távol, ezért már kezdtek türelmetlenkedni.

            A falu kertjeiben minden gyerek a cicájával játszott aznap. Együtt lenni nagyon jó volt! A cicák ezután is elmentek meglátogatni Cicavárost, a Beszélő fa meghallgatta kalandjaikat, néhány napot eltöltöttek vele, de utána mindig hazatértek. A gyerekek türelmesen várták őket, mert bármennyi időt voltak távol, végül mindig hazavágytak.