Süni a körték között

Süni a körték között.

            A nyári nap forrón perzselte a kis házat és a mögötte elnyúló kertet. A pázsit már sárgult a nagy melegben, a körtefa gyümölcse gyorsan ért, és egy hirtelen jött zápor egy részét a földre sodorta.

            A sünik nagyon szerették ezt a környéket. Esténként szívesen keresgéltek rovarokat errefelé, bár mostanában ők is ellustultak a melegtől.

– Megyünk vacsorázni? – kérdezte az itt élő sün család legfiatalabb tagja, Kistüsi.

– Nincs kedvem megmozdulni! – felelte a bátyja, Nagytüsi.

– Akkor éhen maradunk! – panaszkodott Kistüsi.

– Nem érdekel, én rosszul vagyok a melegtől, nem csinálok semmit ma éjjel! – durcáskodott Nagytüsi.

– A sok kártevő elpusztítja a zöldséget! Gyere, menjünk, szedjük össze őket! – hívta Kistüsi.

– Nem megyek! Menj egyedül, ha szeretnél! – küldte a bátyja.

A kicsi sün kérlelte még őt egy darabig, aztán elindult egyedül. Lassan haladt, gyakran meg kellett állnia, a répa, petrezselyem és a többi zöldség hosszasan hálálkodtak, mikor a kártevő rovaroktól megszabadította őket. Miközben elszántan csoszogott előre, lépteit halk zizzenések kísérték, melyek elhallatszottak az otthonába, ahol a bátyja forgolódott. Nem tudott elaludni, mert bántotta a lelkiismeret, hogy nem segít az öccsének a kártevőket összeszedni. Szerette volna elnyomni az érzést, ezért mélyebbre fúrta magát az avarban, és jól összegömbölyödött.

Kistüsi a kert sarkában álló körtefa felé tartott. Odaért, és nem akart hinni a szemének, mikor a sok körtét meglátta a fa alatt. Felgyorsította a lépteit, a neszezés, amit okozott felerősödött, de nem törődött vele, csak ment, ment a terített asztalig. Mikor odaért, beleharapott az első lehullott gyümölcsbe, ami az útjába akadt, és a finom rostos lé szétáradt a szájában.  

– Milyen szerencsém van! – sóhajtotta, és már a következő falatra gondolt. Mielőtt azonban újabbat harapott volna a körtéből, eszébe jutott a testvére, aki éhesen fekszik az avarházban. Egy gyümölcsöt a hátára vett, és amilyen gyorsan csak tudott, elindult hazafelé. Otthon Nagytüsi nagyon csodálkozott, hogy ilyen korán megérkezett.

– Jól laktál? – kérdezte korgó gyomorral tőle.

– Igen, és nézd, mit hoztam neked! – gördítette le a hátáról Kistüsi a körtét.

A bátyja nézte az érett gyümölcsöt, és nem nyúlt hozzá.

– Neked hoztam, nagyon finom, edd meg! – kínálta Kistüsi.

– Nem érdemlem meg! Nem mentem veled, nem segítettem, inkább itthon feküdtem az avarban! – gyakorolt önkritikát Nagytüsi.

– Ha csak ez a baj, akkor még nem késő, gyere most velem, szedjünk együtt rovarokat, aztán menjünk a körtefa alá, és együnk lehullott gyümölcsöt! – javasolta Kistüsi, és elindult előre, a bátyja pedig örömmel követte. Éjfélre megtisztították az egész zöldséges kertet, majd bemásztak a nagy körtefa alá, és együtt csemegéztek.

            A hajnal üresen találta a sünik avarházát, csak egy előtte árválkodó körte jelezte, hogy az éjjel ott járt valaki. Mikor azonban a napsugarak kíváncsian betekintettek a körtefa alá, fényesebbé váltak örömükben mikor meglátták, hogy Kistüsi és Nagytüsi nagy egyetértésben, egymást átkarolva alszanak, és még mindig látszik a szájuk szélén, hogy édes gyümölccsel laktak jól az éjjel.