Állatkölykök az erdei úton

Állatkölykök az erdei úton.

            A csillagok feljöttek az égboltra, és fényükkel megvilágították az erdei utat. Farkaskölyök nagy léptekkel haladt előre, mellette Rókakölyök szaporázta. A két erdei iskolás nem messze lakott egymástól, az ösvényről már látszottak az otthonaik.

– Itthon vagyok! – mutatott a Rókakölyök a házukra.

– Én is nem sokára hazaérek! Üljünk le, és beszélgessünk még egy kicsit! – kérte Farkaskölyök. Éppen egy hatalmas fatuskó mellett álltak, úgy döntöttek, hogy ott megpihennek.

– Örülök, hogy jobban megismerhettelek! – szólalt meg Rókakölyök.

– Szeptember óta egy osztályba járunk, és még sohasem beszélgettünk! Pedig egész jól megértjük egymást! Ma délután az is kiderült, hogy mindketten szeretjük a madártejet! – mosolygott Farkaskölyök.

– Nincs kedved holnap focizni velem? – kérdezte Rókakölyök.

– Már hogyne volna! Suli után találkozzunk az erdei tisztáson! – javasolta Farkaskölyök.

– Szeretném elhívni Rókalányt is! Mit gondolsz, eljön? – tudakolta bizonytalanul Rókakölyök.

– Persze, hogy el! Én pedig megkérem Farkaslányt, hogy tartson velünk! – döntötte el Farkaskölyök.

– Egy focimeccshez kevesen leszünk ketten. Szóljunk a mackóknak, őzikéknek, mókusoknak, borzoknak és süniknek is! – tette hozzá Rókakölyök.

– Rendben! A lányok lesznek a szurkolók, mi pedig egymás után rúgjuk be a gólokat! – nevetett Farkaskölyök.

– Ezt megbeszéltük! Akkor indulás haza! Engem már nagyon vár a mamám! – állt fel Rókakölyök.

– Ami igaz, az igaz! Engem is várnak otthon! – komolyodott el Farkaskölyök, és elindult.

– Maradj még! Szeretnék valamit megbeszélni veled! – állította meg Rókakölyök.

– Na, mondd! – nézett rá kíváncsian Farkaskölyök.

– Holnap mit mondunk az iskolában, hogyan lehet, hogy eddig ellenségek voltunk, most pedig barátok lettünk? – kérdezte Rókakölyök.

– Elmondjuk az igazat! Megbántam, hogy mindig gúnyoltalak, és ma együtt uzsonnáztam veletek Rókalányék kertjében! Nagyon jól éreztem magam, szeretném megismételni! – felelte komolyan Farkaskölyök.

– Csak így egyszerűen elmondjuk. Igen, az lesz a legjobb! Vajon mit fognak szólni? Elhiszik? – bizonytalankodott Rókakölyök.

– Előbb-utóbb igen. Feltéve, hogy a barátságunk örökké tart! – nyugtatta meg Farkaskölyök.

– Rajtam nem múlik! – kiáltotta Rókakölyök.

A mókus kíváncsian nézett ki az odujából. Ő már lefekvéshez készülődött, mikor meghallotta a beszélgetést.

– Sziasztok! Hát ti hogyhogy együtt vagytok? Nem utáljátok már egymást? – kérdezte meglepetten, mikor a két kölyköt meglátta.

– Nem! De majd az iskolabuszon holnap reggel elmeséljük! Jó éjt neked! – intett a Farkaskölyök, és elindult. A mókus nehezen aludt el, fúrta az oldalát a kíváncsiság, alig várta a reggeli iskolabusz járatot. Mikor Medve buszsofőr tülkölt, rohant elfoglalni a helyét. Őzikék, borzok, sünik és macik mind nyugodtan ültek, mikor ő odaért. Hamarosan felvették Farkaskölyköt és Rókakölyköt is.

– Meséld el, kérlek, hogyan lettetek barátok! – kérlelte a mókus Farkaskölyköt, aki ígéretéhez híven elmondta, hogy eddig félreismerte Rókakölyköt, ügyetlennek és szeleburdinak találta, de délután látta, hogy milyen gondoskodó, ügyes és megfontolt tud lenni, ha bíznak benne. Mire ideért a beszédben, Farkaslány felszállt a buszra, és az utolsó mondat hallatán elégedetten nézett rá. Mindenki elcsendesedett, a borzkölyök elgondolkodva bámult ki az ablakon.

– A következő megállóban ott áll Rókalány! – kiáltotta, mikor látótávolságon belül voltak. Medve buszsofőr bácsi megállt, tülkölnie nem kellett, Rókalány felpattant a buszra, és őzike mellé telepedett.

– Pár perc, és az erdei iskolához érünk!– rikkantott Medve buszsofőr bácsi, és rálépett a gázra. Ebben a pillanatban nagy recsegés-ropogás hallatszott, és néhány méterrel előttük egy korhadt fa dőlt ki az útra. Medve buszsofőr bácsi teljes erejéből a fékre lépett, az állatkölykök majdnem leestek az ülésről. Az iskolabusz néhány centire a kidőlt fa előtt állt meg.

– Nem esett bajotok? – kérdezte Medve buszsofőr bácsi, és az ülések között cammogva megnézett minden kölyköt, hogy jól van-e.

– Bevertem az orrom! – panaszkodott a mókus.

– Mutasd csak! Ó, épp csak kicsit piros lett! – nyugodott meg Medve buszsofőr bácsi, és lemászott a lépcsőn.

– Uh, ez nagyon nehéz! – próbálta a kidőlt fatörzset megemelni.

– Majd mi segítünk elvinni! – pattant le a buszról Rókakölyök, nyomában Farkaskölyökkel, és már emelték volna az akadályt, de tényleg túl nehéznek bizonyult. Ekkor értek oda a medvebocsok, nyomukban az őzike, a mókus, Rókalány és Farkaslány. Jöttek ők is segíteni. Ott fogták a fatörzset ahol érték, és vártak a vezényszóra.

– Háromra emeljük! – kiáltotta Medve buszsofőr bácsi.

– Egy, kettő, há-rom! – diktálta a tempót. A fatörzs megmozdult, mikor háromra felemelték, de még nem tudták az útból elrakni. Ekkorra ért oda a kis borz.

– Gyerünk, számoljatok! – kiáltotta, mikor a sor végére állt, és ott megragadta a fatörzset.

– Egy, kettő, háá-rom! – kiáltotta Medve buszsofőr bácsi, és az akadályt felemelték, majd az út mellé letették.

– Látjátok, nélkülem nem ment volna! – büszkélkedett a kis borz, mikor mindannyian megkönnyebbülten álltak az erdei úton. Farkaskölyök és Farkaslány, Rókakölyök és Rókalány, a medvebocsok, az őzike, a mókus, és Medve buszsofőr bácsi egyszerre mosolyodtak el:

– Éljen a kis borz! – kiáltotta Rókalány, és mindannyian éljenzésbe kezdtek. Ekkor jelent meg Bagoly tanító bácsi a levegőben.

– Ma nem jön senki iskolába? Hiába várlak benneteket? – kérdezte haragosan. A mérge azonban hamar elszállt, mert Medve buszsofőr bácsi elmesélte, milyen hősiesen viselkedtek, mikor akadály került eléjük, és milyen ügyesen elhárították.

– Mindannyian dicséretet érdemeltek! Gyertek, mindjárt vége az első órának, siessetek, hátha tudunk még tanulni valamit! – szólt elismerően, majd nagy szárnysuhogással az iskola irányába repült.

Az iskolások felszálltak a buszra, Medve buszsofőr bácsi igyekezett nagyon, de így is csak kicsengetésre értek az erdei iskolához.

Bagoly tanító bácsi az ajtóban várta őket, és így szólt:

– Ne aggódjatok, hogy nem voltatok jelen az órán! Ma sokkal többet tanultatok az erdei úton, mint az osztályteremben! Mindannyian ötösre vizsgáztatok!

Az állatkölykök büszkén álltak az udvaron. Farkaskölyök szólalt meg először:

– Mindenkit szeretettel várunk ma délután a focimeccsre! Gyertek játszani és drukkolni! – kiáltotta.

– Én leszek a bíró! – tette hozzá Bagoly tanító bácsi.

– Ott leszünk! – harsogták a többiek.

            A délelőtt további része úgy telt, mint a többi tanítási nap. Talán egy kicsit mégis különbözött az eddigiektől, mégpedig abban, hogy oldottabb volt a hangulat az osztályban. Kedvesebbek és megértőbbek, felszabadultabbak lettek egymással az állatkölykök.

– Ez egy szép nap volt! – mondták este, mielőtt elaludtak.