A Mikulás hazatér

A Mikulás hazatér.

            A Mikulás fáradtan dőlt hátra a szánban. Minden ajándékot kiosztott, a gyerekek kíváncsian szaladtak a kiscipőkhöz, kiscsizmákhoz szerte a világban.

            Megsimogatta a rénszarvasokat, tudta, hogy rájuk férne a pihenés, de még előttük állt egy hosszú út a magas hegyeken túlra, a Mikulás házba.
– Ideje hazatérnünk! Indulás! – mondta csendesen. A hűséges rénszarvasok a közeli erdő felé húzták a szánt, amely szerencsére könnyen siklott a friss havon. A jóságos Mikulás betakarta magát a meleg pléddel, melyet Télanyó készített oda neki, hallgatta a patkók dobbanását, és hamarosan mély álomba merült. Arra ébredt, hogy a rénszarvasok tanácstalanul álldogálnak egy fatörzs előtt, amely keresztben állt az úton.
– Mi történt, hol vagyunk? – kérdezte. Választ nem is várt, hiszen egy pillanat elteltével maga is látta, hogy a fenyőerdő közepén az eltorlaszolt hazavezető úton cövekeltek le. Az ösvényt szegélyező havas fák mögül egy csoport gyerek szaladt felé.
– Szálljunk fel, és folytassuk az utat a levegőben? – kérdezte Rudolf, aki a fő rénszarvas volt, és igazából nem akart repülni, mert nagyon elfáradt már.
– Nem, nem. Szeretném tudni, mit akarnak ezek a gyerekek tőlem! Beszélek velük – felelte a Mikulás.
A négy kisfiú és két kislány körülvette őt, csodálkozó szemekkel néztek rá. Simogatták a köntösét, még a szakállát is meghúzták, kíváncsiak voltak, hogy vajon igazi – e.
– Miért állítottatok meg? Biztos nem ok nélkül húztátok ide az a kiszáradt fatörzset! – szólt a Mikulás.
– Szeretnénk, ha még nem mennél haza. Jó volna, ha velünk maradnál! Akkor minden nap ajándékot kapnánk! – mondta egy kék szemű kislány.

A Mikulás elmosolyodott.
– Nem maradhatok. Télanyó és a manók várnak rám. Kipihenem magam, azután beszámolok az angyaloknak az idei körutamról, és már hozzá is kezdek a jövő évi Mikulás ünnep megtervezéséhez. Ha itt maradok veletek, akkor egy év múlva egy gyerek sem kap ajándékot tőlem – magyarázta.
– Te egész évben arra az egy napra készülsz? – kérdezte egy kisfiú, és felmászott mellé a szánra.
– Üljetek ti is ide! – hívta a többi gyereket a nagyszakállú.
Mikor mind a négy kisfiú és a két kislány is odakuporodott, türelmesen beszélni kezdett hozzájuk:
– Ahhoz, hogy az ünnep jól sikerüljön, először a gyártósorokat kell rendbe tennem. A játékgyárba új gépek kellenek. A csokigyárban elromlott a csokimikulás készítő berendezés. Ezeket meg kell javíttatnom. Higgyétek el, akad dolgom bőven. Úgyhogy engedjetek utamra! Amúgy sincs nálam ajándék már, mindet szétosztottam a gyerekek között. Nem lehet minden nap Mikulás ünnep, csak egy évben egyszer tudok jönni! Akkor viszont számíthattok rám!
A gyerekek belátták, hogy nem maradhat velük. Lekászálódtak a szánról és elhúzták a korhadt fatörzset az útról.
– Ne haragudj, hogy feltartottunk! – szólt a kék szemű kislány.
– Én soha ne haragszom egy gyerekre sem! – nyugtatta meg a Mikulás.
A rénszarvasok elindultak, a gyerekek sorfalat állva integettek nekik.
– Jövőre is várunk! – kiáltották.
– Eljövök! Az angyalok azonban még az idén karácsonykor meglátogatnak benneteket! Boldog adventet, szép ünneplést nektek! – felelt a Mikulás, és addig integetett, amíg látta őket.

            Télanyó már aggódott érte, az összes manó a kapuban várta. Mikor végre megérkezett, részletesen beszámolt a történtekről. Terített asztallal fogadták, vacsora után pihenni tértek. Ez az ünnep eltelt, de pár nap, és itt a karácsony. Az emberek várakozással telve töltötték a napjaikat, és a Mikulásra úgy gondoltak, mint aki eljött hozzájuk, elment tőlük, de jövőre visszatér.