Álomgomba meséje Borzinak

Álomgomba meséje Borzinak.

            A fák ágain megjelentek a rügyek. Kicsit még vacogva nyújtózkodtak a napsugarak felé, de lassanként megerősödtek, és a frisszöld levelek között kipattantak belőlük az első virágszirmok.

            A borzkölykök reggelihez készülődtek. Az anyukájuk ennivalóval gazdagon megrakott asztallal várta a családot. – A hosszú téli alvás után bizonyára mindenki nagyon megéhezett – gondolta, és nem tévedett.

            – Kész vagyok, jöhettek! – kiáltott be a szobába, és első szóra rohant a család. Szó nélkül fogyasztották el az ételt, egy morzsa sem maradt a tányérokon.

– Anya, ki szeretnék menni Álomgombához! – szólt Borzi, mikor jóllakott.

– Menj, de nem maradj sokáig! – intette a mamája.

A kis borz szaladt, ahogy a lába bírta. Amikor a gomba piros kalapját meglátta, már messziről kiáltott:

– De régen láttalak! Úgy hiányoztál!

Álomgomba halványzöld tönkje, kék lemezei, és a fehér pettyek a kalapján, mind arany fényt kezdtek szórni a jövevényre, így üdvözölték őt.

– Nagyon vártalak téged! – hangzott a felelet.

– Mielőtt aludni mentem, arra kértelek, hogy figyeld meg jól, milyen a tél, és meséld el nekem! – emlékeztette Borzi.

– Igen, tudom. Nem felejtettem el! – felelte Álomgomba.

– Elmeséled? – nézett rá kérdőn a kis állatka.

– Persze. A tél hosszú és hideg ezen a vidéken. A napsugarak kibújnak a felhők mögül, de nem adnak elég meleget. A növények és az állatok fáznak, ezért aki tud, menedéket keres. A gombaház ajtaja egész télen nyitva állt mindannyiuk előtt.

– Nálad aludtak az erdei állatok? – szólt közbe Borzi.

– Igen, előfordult. Egyszer a kisróka az ablakomból nézte a hóesést. Nagy pelyhekben hullott, és táncolt a levegőben, a kisróka kirohant az ajtón, és kergetni kezdte a pelyheket. Az orrára estek, aztán a fülére, a fejére, a hátára. Végül olyanná vált, mint egy hóból készült róka.  A kisfarkas meglátta, és kihozott a házból egy lila sapkát és egy kék sálat. Feladta hórókára, és ráültette a szánkóra. Szaladni kezdett vele, de közben őt is belepték a hulló pelyhek. Meglátta a kismedve, és hozott a kisfarkasnak egy piros sapkát és egy zöld sálat. Feladta rá, és felültette a szánkóra, majd húzni kezdte a két állatkölyköt. Gyorsan futott, és melege lett, ezért a ráesett hó elolvadt a barna bundáján. Pár perc múlva egy gyökérben megbotlott, felborult a szánkó, leesett a kisróka és a kisfarkas. Mindketten gyorsan felálltak és leporolták a bundájukat. Felültették a szánkóra a medvét, a kisróka ráadta a lila sapkáját, a kisfarkas pedig a zöld sálját, és rohanni kezdtek vele egy darabig. A hópelyhek beborították a medvét, és már nem olvadtak el a bundáján, mert nem szaladgált, így nem melegedett ki. Arra szállt a megmentett kismadár, és azt csicseregte:

– Nézzétek, itt egy jegesmedve!

Aki hallotta, mind odasereglett, mert az erdő népe még sosem látott errefelé jegesmedvét.

– Én sem láttam még soha! – szólt közbe Borzi.

– Nem is láthattál, mert nem él ezen a vidéken egy sem – bólogatott Álomgomba.

– Mi történt azután? – érdeklődött Borzi.

– A medve leszállt a szánkóról, leporolta a havat a bundájáról, és azonnal felismerték a többiek – fejezte be a történetet Álomgomba.

– Kár, hogy tavasszal nem lehet szánkózni! – jegyezte meg Borzi.

– Itt nem, de tőlünk nem messze, a magas hegyekben mindig van hó! – nyugtatta meg Álomgomba.

– Egyszer menjünk el arra! – kérte Borzi.

– A gyerekek otthona előtt állt egy hóember, a rózsaszínű sáljába kapaszkodva eljutsz bárhová! – mondta Álomgomba. Borzi szeme kerekre nyílt.

– A sál tud repülni?

– Igen! És a hóember seprűje is! – felelte Álomgomba.

– Tavasszal nincs hóember! – vitatkozott az állatka.

– Ezeknek a gyerekeknek a szülei beültették őt a hűtőszekrénybe, így náluk van egy! – nyugtatta meg Álomgomba.

– Elkérjük tőle a sálat és a seprűt, és elrepülünk velük a magas hegyekbe! – kiáltotta Borzi.

– Rendben van! – felelte Álomgomba.

– Még mondd el nekem azt is, hogy milyen a karácsony! – kérte Borzi.

– Az erdő állatait a rózsaszínű sál, engem a seprű repített el a gyerekekhez karácsonykor. Csodaszép ez az ünnep! A színes gömbökkel és égőkkel díszített karácsonyfa alatt mindenkire vár ajándék. Mikor kibontják, mindig hatalmas az öröm! Mégis, a magam részéről azt gondolom, hogy mi azért éreztük olyan jól magunkat, mert együtt énekeltünk, együtt ültünk az asztalnál, közösen játszottunk, beszélgettünk azokkal, akiket szeretünk.

– Ehhez nem kell karácsonyfa sem és ajándék sem – vágott közbe Borzi.

– Igazad van – bólintott Álomgomba.

– Akkor mi sem maradtunk ki a karácsonyból! Most mennem kell! – kiáltotta Borzi, és berohant a borzvárba. – Anya, Apa, nincs kedvetek velünk énekelni? – folytatta otthon. – Szólok a kölyköknek! – tette hozzá, és beszaladt a gyerekszobába a testvéreiért. Hamarosan az egész család összegyűlt, és dalolni kezdtek. Később Borzi a játékszobába irányított mindenkit, és ott vacsoráig együtt szórakoztak. Aztán a nagy asztalt körül ülték, ettek, ittak, beszélgettek.

– Nem lehetne minden nap így tenni? – kérdezte Borzi lefekvéskor az apukáját.

– De igen. Minden nap tudunk időt szakítani arra, hogy együtt legyünk, ha mindannyian szeretnétek! – felelte az apukája.

– Én nagyon szeretném! Holnap megmondom Álomgombának, hogy nálunk minden nap karácsony lesz! – motyogta Borzi, aztán oldalára fordult, és egyik pillanatról a másikra elaludt.

            Álomgomba a kora tavaszi estén egyedül álldogált. Azon gondolkodott, hogy vajon miért szaladt haza olyan hirtelen Borzi. Másnap, amikor újra találkoztak, a kis borz elmondta, hogy ezentúl náluk minden nap lesz egy-két óra arra, hogy úgy érezzék magukat, mintha karácsony volna. Ehhez csak annyi kell, hogy együtt csináljanak olyan dolgokat, amit mindannyian szeretnek.  Álomgomba nagyon örült, hogy a kis borznak ilyen ragyogó ötlete támadt, és boldogságában a szivárvány színeit sugározta a környékre. Borzi később megnyugtatta Álomgombát, hogy róla sem feledkezik el. Megígérte, hogy arra mindig szakít időt, hogy eljöjjön beszélgetni ahhoz, aki olyan fontos szerepet játszik az ő és az egész erdő életében.

Szerintetek betartja az ígéretét?   

Álomgomba mesék:

Találkozás Álomgombával

Álomgomba és a mókusok

A süni, aki nem akart téli álmot aludni

Csigacsíny

A megmentett kismadár

Együtt a medvénél

Borzi elköszön, de érkezik valaki más

Álomgomba kérése

A biztonságos hely

A havas reggel

Karácsonykor, veletek

A süni ébredése

Álomgomba meséje Borzinak

Csigasportnap Borzival

Találkozzunk Álomgombánál