A legszebb lány

A legszebb lány.

            Valahol a dombokon és hegyeken túl, a mélykék vízű tengerektől kicsit távolabb élt egy királylány. Az arany és ezüstszínekben pompázó uralkodói palotát egy bordó és narancssárga rózsákkal teleültetett kert vette körül, melyben a virágok sohasem hervadtak el.

            Egy napon a reggelinél a király így szólt a lányához:

– A világ leghatalmasabb királyságának ura, útnak indította a fiát, hogy keresse meg a legszebb lányt a Földön, vigye a drágakő palotába és jegyezze el. A királyfi már a környező kastélyokat bejárta, pár nap múlva ideér hozzánk. Szeretném, ha illendően fogadnád!

A királylány így válaszolt:

– Apám, nem én vagyok a legszebb lány, ide hiába fárad el az a gazdag királyfi! Kár is beengedni!

A király ránézett a lányára, akit barna hajával, zöld szemével és nyílt tekintetével csodaszépnek látott. Eszébe jutott, hogyha őt választja a királyfi és elviszi a drágakő palotába, akkor talán sosem látja viszont, ezért így felelt:

– Jól van lányom, a nagykaput zárva tartjuk, és ha erre jár, nem nyitjuk ki a leggazdagabb királyfi előtt!

A királylány megnyugodva sétált ki a kertbe, ahol a szép rózsái már vártak rá. Miközben sétálgatott közöttük meg-megérintette a szirmukat, és ilyenkor még csodásabban ragyogtak, mint azelőtt. Megállt egy bársonyosbordó mellett, és énekelni kezdett. Ekkor tíz új bimbó nőtt rajta, és a lány mosolyogva tovább haladt. Kicsit távolabb észrevette, hogy a narancssárgák egyike kókadozik, így megsimogatta szegényt, mire ő egy pillanat múltán frissebb lett, mint valaha.

A leggazdagabb király fia eközben országról-országra járt. Találkozott sok-sok királylánnyal, de egyiket sem tudta elképzelni mátkájának. Mindegyik szépen felöltözve, illendően várta a trónteremben, udvariasan elbeszélgettek, de már másnapra elfelejtette őket, nem látta maga előtt az arcukat, nem hallotta a hangjukat.

– Mit gondolsz lovam, ki a világon a legszebb királylány? – kérdezte, mikor már kezdte feladni a reményt, hogy megtalálja. – Nem lehet, hogy már találkoztam vele, csak nem vettem észre, hogy ő az? – folytatta töprengve.

– Édes gazdám, ne gondolkodj ezen! Szerintem a számodra legszebb lány arcát mindig magad előtt látod, a hangja a füledben cseng akkor is, ha nincs veled! – felelte a fehér paripa.

– Ilyesmi eddig még nem fordult elő velem! Akkor nem találtam meg őt! – jelentette ki a királyfi. – Menjünk tovább! – folytatta, és a lova gyorsvágtába kezdett. Hamarosan feltűnt az arany és ezüstszínekben pompázó palota, melynek kapuját zárva találták.

– Hogy lehet, hogy nem tárt kapukkal várnak? Eddig az összes lány, ahol vendégeskedtem a legszebbnek gondolta magát, és mindenkit értesítettek a jövetelemről, nyitva állt az ajtó előttem! – szólt csodálkozva a fehér paripához, majd leszállt róla és megdöngette a kaput.

– Ma nem fogadunk senkit!  – szólt ki az őr.

A királyfi döbbenten állt. Ilyesmi még nem fordult elő vele.

– Ne add fel! Találj ki valamit! – buzdította a lova.

A királyfi erre körbejárta a palotát, melyet magas fal védett a kíváncsi szemek elöl. Nem talált sehol bejáratot, ezért úgy határozott, hogy a kerítésen át megy be. Hozott magával egy kötélhágcsót, annak segítségével megmászta a magas falat. Mikor leugrott a másik oldalon, csodálatos látvány fogadta. Bordó és narancssárga rózsakertben egy karcsú lány sétált, rámosolygott a virágokra és olykor megérintette őket, melynek nyomán ragyogóbbá váltak a növények. A királyfi nagy léptekkel elindult felé, és ekkor a királylány is észrevette őt. Megálltak mind a ketten egy pillanatra, de a királyfit nagyon vonzotta ez a nyílt tekintetű és szerény lány, így közelebb lépett.

– Hogy tudtál ide bejutni? Hiszen zárva van a kapu! – érdeklődött a lány.

– Átmásztam a kerítésen! – felelte a fiú egyszerűen.

– Jól összepiszkoltad a ruhád! – mosolyodott el a lány. – Tudod, azért záratta be apám a kaput, hogy a világ leggazdagabb királyfija ne tudjon bejönni. Egyébként mindig nyitva áll – magyarázta.

– Miért nem akarta őt beengedni? – kérdezte a királyfi.

– Miattam. Mondtam, hogy úgy sem én vagyok az, akit keres. Nem én vagyok a világon a legszebb – felelte a királylány.

– Értem. Én maradhatok egy kicsit? – tudakolta a királyfi, aki nem akarta ezek után elárulni, hogy kicsoda, mert attól tartott, hogy kitessékelik.

– Persze. Gyere be a palotába, ott rendbe hozzák a ruhádat! – hívta a királylány. Bementek, a komorna hozott tiszta öltözéket, a régit pedig elvitte kitisztítani. A királyfi és a királylány kimentek a kertbe, és elbeszélgettek egészen addig, míg a gúnyát visszakapta a fiú. Ekkor ugyan húzódozva, de búcsút mondott.

Odakint már nagyon várta a fehér paripa.

– Mesélj, mi történt? – nézett rá kíváncsian.

– Megtaláltam azt a lányt, aki számomra a legszebb! – válaszolt a királyfi.

– Honnan tudod, hogy így van? Nem láttad még mindet! – vitatkozott a lova.

– Nem keresem tovább! A szívem megsúgja, hogy itt megtaláltam! – kiáltotta a királyfi.

– Várjunk egy napot! – csitította a fehér paripa.

A közeli erdei házban, ahol egy tiszta vizű patak csörgedezett megszálltak, és mikor másnap a királyfi felébredt, maga előtt látta a királylány kedves arcát, és a fülében még akkor is ott csengett a hangja.

– Induljunk! Vártam egy napot, és már teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a királylány a párom! – szólt a lovának határozottan, és felpattant rá. Úgy vágtatott, mint a szélvész, és mikor megérkezett a palotához, a kaput zárva találta. Előző nap a királylány említette, hogy reggelente kilovagol, ezért a királyfi megvárta, amíg megjelenik az ajtóban.

– Miért jöttél vissza? – csodálkozott a királylány, aki előző nap óta mindig csak a falmászó fiúra gondolt.

– Azért, hogy megkérjem a kezed! Te vagy számomra a legszebb, legokosabb, legjobb lány, akivel le akarom élni az életem! – vallotta be a királyfi. 

Mindketten leszálltak a lovukról, és a kantárnál fogva bevezették őket a kertbe. A fiatalok bevonultak a trónterembe, ahol a király már várta őket, mert az őrök hírül adták a leggazdagabb királyfi érkezését.

– Lányom, te nem akartál a világ leggazdagabb királyfijához hozzámenni! – figyelmeztette a lányát, mikor a királylány kezét megkérte tőle a párja.

– Ha szeretnéd, akkor szétosztom a vagyonom! – szólt közbe a királyfi.

– Várj egy kicsit! Még nem is a tiéd, hanem az apádé! – intette le a király.

– Akár gazdag vagy, akár szegény, hozzád megyek feleségül! – jelentette ki a királylány.

            A fiatalok megígérték a királylány apjának, hogy az esküvő után gyakran meglátogatják, így örömest odaadta a lánya kezét. Világra szóló lakodalmat csaptak, és ettől a naptól fogva minden embernek volt elég ennivalója, mert a világ leggazdagabb királyfija és felesége folyamatosan gondoskodott erről.