Az elfelejtett ékszerteknős

Az elfelejtett ékszerteknős.

                       A teknősök a tó fenekén éltek egy szép, tágas teknős lakótelepen. A házaikban konyha, nappali, étkező és hálószoba épült. Esténként behúzódtak a páncéljaik alá, és úgy aludtak.

            A teknős szülők egy szép nyári napon elindultak a kicsi teknősökkel együtt élelmet keresni. Mikor a tó partjára értek, egy pici ékszerteknőst láttak az egyik vízi növény alatt meghúzódva. Látszott, hogy ismeretlen ezen a környéken, azt sem tudja, merre induljon.

– Szia, ékszerteknős! Te mit keresel errefelé, még sohasem láttunk itt! – köszöntötte őt a legkisebb mocsári teknős.

– Szia! Nem jártam még errefelé sohasem, eddig egy akváriumban éltem. Tegnap kirándulni indult a család, akiknél lakom, és a kisfiú elhozott engem is magával. Lerakott ide a földre az árnyékba, aztán mikor hazafelé indultak itt felejtett engem. Éjszaka nagyon féltem, huhogást hallottam, és ismeretlen zajokat. Ma reggelre éhes lettem! – panaszolta egy szuszra a kis ékszerteknős.

– Jaj, te szegény, gyere velünk, úgyis reggelizni indultunk! – hívta mocsári teknős mama.

A kis ékszerteknős nagyon megörült a társaságnak, és elindult a teknős szülők és a három teknős gyerek társaságában a zöld növények, kisebb rovarok felé. Együtt jóízűen megreggeliztek, majd kerestek egy szép, napos helyet és ott sütkéreztek egy ideig. Most nem félt már a kis vendég, alaposan széjjel nézett. A tó egy szép park közepén helyezkedett el, partján tarka virágok nőttek. Nem messze egy fa ágai a víz felé hajolva bólogattak, levelei hosszúkásak és kellemesen zöld színűek voltak. A tavat egy fahíd szelte ketté. A hídon sok gyerek állt, etették a kacsákat, akik alig várták, hogy egy-egy falatot bedobjon nekik valaki. A kiskacsák szép sorban úsztak az anyjuk után, aki hangos hápogás közepette mutatta az utat nekik.

– Lassan induljunk hazafelé, a többiek már biztos várnak odalent, ma úszó verseny lesz a gyerekeknek! – mondta mocsári teknős mama.

A kis ékszerteknős megszeppenve kérdezte:

– Velem mi lesz? Egyedül hagytok engem?

– Nem, ne félj! Nem hagyunk itt! Gyere velünk, neked is jut hely a házunkban! – felelt mocsári teknős papa.

Mindannyian időben értek haza az úszóversenyre. Az ékszerteknős úgy gondolta, ő is beáll a versenyzők közé. Annak ellenére, hogy kicsi volt, igen jól tudott úszni. Dobogós helyet nem kapott, de nagyon élvezte a délutánt. Estefelé behúzódott minden család a lakótelepi otthonába. Mocsári teknős mama csinált vacsorát a vendégnek, azután játszottak még egy kicsit a gyerekek. Mikor minden elcsendesedett, a partról kétségbeesett kiabálást hallottak:

– Hol vagy ékszerteknős? Itt hagytalak téged tegnap! Vajon merre vándoroltál?

– Épp lefeküdni készültünk, de ha szeretnéd, szívesen elkísérlek, úgy hallom, a kisgazdád keres! – szólt mocsári teknős apa.

– Mi is megyünk! –kiáltották a gyerekek.

– Akkor már én sem maradok itthon! – tette hozzá az anyjuk.

Így indultak el mindannyian. Elöl úszott teknős papa, vitte a hátán ékszerteknőst, utána a három kisteknős, a sort teknős mama zárta. Ahogy kidugták a fejüket a vízből, egy kisgyereket láttak, aki két öklével a szemét törölgette. Nagyon kétségbeesett, hogy soha nem fogja megtalálni a teknősét. Az anyukája és az apukája ott álltak mellette, körbe járták már a tavat többször is, kutattak a kis állat után. A kisfiú aznap reggel ment az akváriumhoz, és mikor azt üresen találta, akkor jutott eszébe, hogy előző este elfelejtette hazavinni a teknőst. Nem mert a szüleinek szólni, de délutánra már nem bírta tovább, és elmondta, mi történt. A szülei azonnal kocsiba ültek, és elhozták őt ide, nem szerették volna sorsára hagyni az ékszerteknőst. Már szinte lemondtak arról, hogy megtalálják, mikor a kisfiú felkiáltott:

– Nézzétek, a teknős család idehozza nekünk ékszerteknőst!

– Tényleg, ott ül az egyiknek a páncélján, látom! – mondta apa.

Az összes teknős kimászott a partra, megismerkedtek az ékszerteknős kisgazdájával és az ő szüleivel. Elmondták, hogyan találtak rá az itt felejtett állatkára, és hogyan töltötték együtt a napot. A szülők és a kisfiú megköszönték a segítségüket, és mivel már lassan kezdett besötétedni, hazafelé indultak.

            Otthon a gyerek betette az akváriumba a teknősét.

– Soha többé nem feledkezem meg rólad! – ígérte meg neki. Az ékszerteknős hitt neki, és bízott benne, hogy komolyan gondolja. A mocsári teknős család a tóban aludni tért. A gyerekek még mielőtt behúzódtak páncéljaikba, arról beszélgettek, mennyire örülnek, hogy megismerték az ékszerteknőst és a kisfiút. Remélték, ha legközelebb találkoznak, az nem azért történik, mert véletlenül itt maradt a kis állatka, mert elfelejtették hazavinni, hanem azért, mert eljöttek hozzájuk látogatóba egy kis beszélgetésre.