Találkozás Álomgombával

Találkozás Álomgombával.

            Beköszöntött az ősz, és az erdő fáiról egymás után hullottak a levelek. Mielőtt a földre estek, még keringtek egy kicsit a levegőben. Táncruháik a sárga, barna, és halványpiros színeiben pompáztak, varázslatossá tették a környéket, amerre jártak.

            – Hopp, ez én vagyok! Ne takarjatok be! – kiáltott a kicsi gomba, aki egy nagy fa alatt lakott, és épp az ő kalapjára hullott egy sárga falevél.

– Jól van, jól van! Mindjárt arrébb megyek! – ígérte a levél, és lecsusszant a földre, ahol már sok társa várt rá.

A kicsi gomba elégedetten nézett körül. Piros kalapján a fehér pöttyök egészen elcsúsztak, egy gyors mozdulattal megigazította őket, majd felnézett, és csodálta tovább a lehulló színes faleveleket. Néhány perc elteltével lépéseket hallott. Kíváncsian várta, hogy kik közelednek felé. Hamarosan két kisgyerek állt meg előtte.

– Apa, nézd, milyen aranyos kis gomba! – szólalt meg a kisfiú.

– Anya, tudod, hogy mi a neve? – érdeklődött kíváncsian a kislány. A szülők azonnal fellapoztak egy könyvet, és hol a kicsi gombára, hol a képekre néztek.

– Én nem találom sehol! – mondta az apuka.

– A gombameghatározó könyv szerint nem létezik ilyen gomba! Pedig itt áll előttünk! – bosszankodott az anyuka.

– Piros a kalapja, fehér pöttyök vannak rajta, a tönkje pedig halványzöld! – álmélkodott a kislány.

– És nézd, a kalap alatt kékek a lemezek! – tette hozzá a kisfiú.

– Lehet, hogy mérgező! – nézett az apukájára a kislány.

– Számomra ismeretlen! Majd este egy kicsit kutatok még utána! Gyertek, menjünk vissza, mielőtt besötétedik! – indult el az anyuka, és bár vonakodva, de a többiek követték őt. Néhány perc gyaloglás után beléptek az erdei ház ajtaján. Hamarosan beesteledett. Az asztalnál vacsora közben arról beszélgettek, hogy az őszi szünet első napja igazán nagyon kellemesen telt, itt, az erdő közepén. Jó ötletnek bizonyult, hogy idejöttek, ahol csend és jó levegő fogadta őket. Mikor bebújtak az ágyba, a kislány nem tudott elaludni.

– Olyan különleges az a kicsi gomba ott az erdőben! Úgy érzem, hogy meg kellene őt közelebbről ismernünk! – mondta az öccsének.

– Én is éppen erre gondoltam! – suttogta a kisfiú.

– Eljössz velem? – könyökölt a párnájára a kislány.

– Persze. Mikor menjünk? – kérdezte a kisfiú.

– Most azonnal! – súgta a kislány, és kipattant az ágyból, sebesen öltözködni kezdett. Az öccse ugyanígy tett, és pár perc múlva mindketten az ajtóban álltak.

– Vigyünk egy elemlámpát is! – javasolta a kislány, és a fiókjából elővette a nagymamájától kapott tárgyat. Kiosontak az ajtón, és elindultak az erdő felé. A szemük sarkából még látták, hogy a szülők szobájában ég a villany, ez a fény egy darabig kísérte őket, de amikor már elhalványult, bekapcsolták az elemlámpát, és úgy siettek tovább az erdei úton.

– Nem lehetünk már messze! – szólalt meg a kisfiú egy-két perc múlva.

– Szerintem sem. A ház közelében találkoztunk a kicsi gombával! – mondta a kislány.

– Nézd, ott az a nagy fa, az alatt találtuk! – kiáltott a kisfiú.

– Engem kerestek? – szólalt meg egy kedves hangocska.

– A piros kalapos, fehér pöttyös gombát keressük! – válaszolt a kislány.

– Aki halványzöld lábon áll és a kalapja alatt kékek a lemezek! – tette hozzá a kisfiú.

– Itt vagyok! – kiáltotta a kicsi gomba, és mikor látta, hogy még mindig nem találják a gyerekek, fényleni kezdett.

– Nézd, ott világít! – mutatott arra a kisfiú.

– Te beszélsz és fényes is vagy? – lepődött meg a kislány.

–Igen, de csak akkor, ha gyerekek vannak a közelemben! A felnőttek már nem láthatnak, nem hallhatnak! – felelte a gomba.

– Nem találtuk a neved a könyvben! Hogy hívnak? – kérdezte a kislány.

– Álomgomba vagyok! – mutatkozott be a kicsi gomba. – Örülök, hogy eljöttetek hozzám! Már nagyon régen nem találkoztam gyerekekkel! – folytatta.

– Mikor jártak erre utoljára? – érdeklődött a kislány.

– Több mint húsz éve! – felelt Álomgomba.

– Az tényleg nagyon régen volt! Nekünk van egy kis házunk itt az erdő közepén, az iskolai szünetekben el szoktunk jönni ide. Majd mindig meglátogatunk, ha erre járunk! – mondta a kisfiú.

– Az jó lesz! Lakik a közelben egy mókus, majd szólok neki is. Sokat mesél nekem a gyerekekről, mert mikor ugrándozik az ágakon, gyakran látja őket errefelé. Néha megáll egy ágon, úgy tesz, mintha rágcsálna valamit, de tulajdonképpen arra vár, hogy észre vegyék, és beszéljenek hozzá. Ha nagy örömmel felkiáltanak, kedvesen szólnak hozzá, dicsérik őt, akkor nagyon boldog – mesélte Álomgomba.

– Jó lesz a mókussal találkozni! De hívhatod a többi erdei állatot is, mert mi nagyon szeretjük őket! – lelkesedett a kisfiú.

– Rendben. Elhívom a csigát, a kisrókát, a kisfarkast, a borzot, a medvebocsokat, a baglyot, a harkályt, a sünöket is! – ígérte Álomgomba. – Most azonban úgy hallom, hogy a szüleitek közelednek. Biztosan észrevették, hogy eljöttetek otthonról! – figyelmeztette a gyerekeket Álomgomba. Valóban, két felnőtt sietős léptei törték meg az erdő csendjét.

– Gondoltam, hogy a gombához jöttetek! – mondta Anya.

– Szerencsére gyorsan megtaláltunk benneteket! – szólt Apa.

– Nézzétek, világít! Ne keressétek a könyvben, tud beszélni, megmondta a nevét, Álomgombának hívják! – lelkendezett a kislány.

– Az elemlámpád világít, amit elhoztál otthonról! Én nem hallom, hogy rajtunk kívül valaki beszél! – mondta Apa.

– Nagyon késő van, gyertek, feküdjetek vissza az ágyba! Holnap együtt ismét eljövünk! – hívta a gyerekeket az anyukájuk.

Álomgomba már nem világított. Nem is szólalt meg. Egészen olyan lett, mint a többi gomba. A gyerekek elindultak a szüleikkel, és út közben mindent elmeséltek nekik.

– Ezek szerint Álomgomba csak a gyerekeknek világít, és csak a gyerekeknek beszél! – jegyezte meg Apa.

– Igen, én nagyon régen hallottam erről! – tette hozzá Anya.

– Több mint húsz éve? – kérdezte a kislány.

– Igen, azt hiszem! – felelte Anya.

            Mikor újra a kis erdei házban, az ágyukban feküdtek, a testvérek még sokáig beszélgettek Álomgombáról. Elhatározták, hogy másnap alaposan kikérdezik őt a mókusokról, rókákról, farkasokról, borzokról és medvékről, a csigákról, a baglyokról és harkályokról, sünökről és azokról a gyerekekről, akikkel nagyon régen találkozott. Mikor eddig jutottak a szemük lecsukódott, és mély álomba merültek.