Kristálypárduc

Kristálypárduc.

            A városka szűk utcáin egy kislány sétált a szüleivel. Mivel ismeretlenek voltak errefelé, meglepődve látták, hogy egy több emeletes áruházhoz érkeztek, melynek kirakatain át csillogó, színes kristályból készült figurák látszottak.

            – Apa nézd, ott egy kristálypárduc! Menjünk, nézzük meg! – kérte a kislány.

– Rendben! – egyezett bele az apukája, és benyitott az ajtón. Anya ámulva nézte a színes kristállyal kirakott ékszereket, ilyen sokat egyrakáson még sehol sem látott. Csillogó lépcső vezetett az emeletre, kristálycsillár szórta a fényt a termekbe.

– Megtaláltam! Gyertek ide! – hívta a szüleit a kislány.

A szülei odasiettek egy hatalmas vitrinhez, mely előtt tágra nyílt szemekkel állt a gyerek. Egy aranyszínű kristálypárducot nézett, mely kecsesen lépett előre, éppen indulni készült. Hosszú, vékony teste, okos szemei elbűvölték a kislányt. Állt az üveg előtt, és nem mozdult.

– Nagyon szép színe van! – szólalt meg a háta mögött az anyukája.

– Éppen olyan, mint egy igazi párduc! – tette hozzá az apukája.

A kristálypárduc elmosolyodott. Jólesett neki a dicsérő szó. A kislány észrevette, és még közelebb húzódott az üveghez, ami elválasztotta őket egymástól. Az orrát már egészen odanyomta, így meghallotta, amit az aranyszínű kristálypárduc suttogott:

– Maradj itt zárásig! Akkor jobban megismerkedhetünk!

Az anyukája megsimogatta a fejét, és így szólt:

– Ha szeretnél még nézelődni, akkor maradj, én addig veszek egy fülbevalót! Nézd, ahhoz a pulthoz megyek! – mutatott egy pár méter távolságra álló eladó néni irányába, aki várakozásteljesen nézett rá.

– Megyek veled! – szólt Apa, és elindultak. A kislány látta, hogy hosszasan nézegetik az ékszereket, de őt nem érdekelte semmi, csak az aranyszínű kristálypárduc.

– Mikor jössz ki onnan? – kérdezte, mikor nem hallhatta senki.

– Nem olyan sokára. Ott egy fotel az ablak előtt, ülj le addig! – felelt a párduc, miközben csillogtak a gyönyörű kristályok a lámpafényben.

A kislány odament a világosbarna fotelhez, és lehuppant. Az anyukája kereste őt a szemével, mikor meglátta, megnyugodva rámosolygott, és intett, hogy még egy kicsit várni kell. Nem tudott a sok fülbevaló közül választani, Apa már türelmetlenül toporgott, mondta, hogy siessen, mert hamarosan bezárják az áruházat.

– Ilyet szeretnék mint ez, csak smaragdzöld kristállyal! – tartott végre egy fülbevalót az eladó néni orra elé Anya.

– Egy pillanat, mindjárt hozok egyet a raktárból! – felelt a nő, és kulcsra zárta az ékszeres vitrint, majd elsietett.

A kislány üldögélt a fotelban, és miközben nézte az aranyszínű kristálypárducot, egyszer csak azt látta, hogy izmos mellső lábát felemeli, és elhúzza maga elől az üvegajtót, majd kecsesen leugrik a polcról, a vitrin előtti puha szőnyegre. Kinyújtóztatta a tagjait, majd odaszólt a fekete oroszlánhoz, amely még mindig ott álldogált az ő helye feletti üvegen.

– Gyere, mozgasd meg te is a lábad, záróra van!

– Még nem lehet, itt ez a kislány, és a szülei az épületben! – felelt az oroszlán.

– Ők nem árulnak el! – nyugtatta a párduc.

Nem telt el egy perc, és a fekete oroszlán már előrenyújtott lábakkal tornázott a szőnyegen a párduc mellett. A kislány szóhoz sem jutott a meglepetéstől, csak ült a fotelban, és figyelte őket.

– Gyere, ülj a hátamra! – mondta a kristálypárduc.

A kislány felpattant rá, és mentek a szőnyegen egy néhány kört, miközben megjelent mellettük egy kicsi kék kristályelefánt. Felemelte az ormányát, és úgy köszöntötte a többieket.

Eközben Apa és Anya arról beszélgettek, hogy az eladó néni talán elfelejtette őket, és bezárták az áruházat, hazamentek, reggelig vissza sem jönnek. Apa levette a válláról a hátizsákot, és megnézte, hogy van-e elég víz és szendvics benne, hiszen ezek nélkül sosem indulnak el. Szerencsére talált elegendőt, úgyhogy Anya kicsit megnyugodott.

– Gyere, toljunk össze két fotelt, az lesz a gyerek ágya! – mondta Anya, és elindult. Ekkor látta meg, hogy az aranyszínű kristálypárduc hátán ül a kislánya, fekete oroszlán és kék elefánt kíséretében. A földbe gyökerezett a lába. Apa megállt mellette, és átkarolta.

– Már majdnem elfelejtettem, milyen a mesevilág! – mondta.

A kislány észrevette őket, és rájuk mosolygott.

– De jó, hogy megvártuk a zárórát! – kiáltotta feléjük.

Ekkor szapora léptek zaja hallatszott.

– Merre vannak? Megtaláltam a zöld köves fülbevalót a raktárban! – hallatszott az eladó néni hangja.

– De hát záróra van! – méltatlankodott a fekete oroszlán, de azért gyorsan visszaugrott a polcra. A kék elefánt szó nélkül felpattant a helyére, majd miután a kislányt letette, követte őt az aranyszínű kristálypárduc.

– Sajnos holnap vissza kell jönniük, mert már zárva van a pénztár! – sajnálkozott az eladó.

– Rendben, holnap visszajövünk! – ígérte Apa, a kislány még odasúgta a párducnak, hogy holnap találkoznak, a párduc bólintott, majd mindhárman elhagyták az épületet.

Másnap dél körül érkeztek meg. A kislány első útja az aranyszínű kristálypárduchoz vezetett. Annak hűlt helyét találta.

– A párduc barátodat elvitték! Megvették dísznek egy vadászházba! – súgta a fekete oroszlán. A kislány látta, hogy a kék kiselefánt szemében könnycsepp csillog, és ő is majdnem sírni kezdett.

– Mi a baj? – kérdezte Apa, mikor kifizették az ékszert.

– Megvették a párducom! Pedig megígérte, hogy ma találkozunk! – felelt a kislány.

Ekkor egy felháborodott férfi kiabálása hallatszott az áruházban:

– Ez a kristálypárduc nem jó dísztárgynak! Kérem vissza az árát!

– Miért hozta vissza? – kérdezte az eladó néni.

– Nem áll meg az asztalon! Reggel óta háromszor dőlt el! – kiabált a férfi.

Rövid tanácskozás után az eladó visszaadta az árát, elvette az aranyszínű kristálypárducot, betette a vitrinbe, és elé rakott egy táblát, amire azt írták, hogy kiállítási darab. Csóválta egy kicsit a fejét, mert ő nem észlelte, hogy a tárgy hibás, hiszen szépen állt mindig a polcon. De a vásárlónak mindig igaza van!

A kislány odanyomta az orrát az üveghez, és így szólt:

– Attól tartottam, hogy nem találkozunk többé!

– Megígértem, hogy itt leszek, ha jössz! Tudod, egy aranyszínű kristálypárduc mindig betartja, amit ígért! – felelte a párduc.

A kék kiselefánt és a fekete oroszlán megnyugodva álltak a helyükön. Ügyes trükk volt a barátjuktól, hogy eldőlt, mikor a vadászházban felállították az asztalra! Jó lesz megjegyezni, és nekik is így tenni!

            A kislány mindig betért ebbe az áruházba, mikor erre járt, és minden alkalommal megkereste az aranyszínű kristálypárducot, a fekete kristályoroszlánt és a kék kristályelefántot. Látta, hogy mindegyik kiállítási darab lett, így nem kellett attól tartania, hogy egyszer eltűnnek a szeme elől. Mikor felnőtt és nyitott egy kristály áruházat, ez a három darab állt a fő helyen, hogy a lehető leggyakrabban láthassák egymást.