A hallgatag fülemüle


https://webshop.meskete.hu

                Egy erdei házban élt a kisfiú a húgával és a szüleivel. Minden nap a fülemüle énekét hallhatták, hiszen körülöttük a fák tövébe sok-sok fészket raktak. Daluk lenyűgözte őket, este álomba ringatta, reggel új erőt adott.
                E...

Kép forrása: pixabay.com

                Egy erdei házban élt a kisfiú a húgával és a szüleivel. Minden nap a fülemüle énekét hallhatták, hiszen körülöttük a fák tövébe sok-sok fészket raktak. Daluk lenyűgözte őket, este álomba ringatta, reggel új erőt adott.

                Egy napon a család gombát szedni indult. Mindenkinek a karján egy kis fonott kosár ringott. Ezt szerették volna telerakni. Előzőleg frissítő zápor hullt, nedvesen csillogtak a falevelek. A virágok teljes díszben pompáztak, élénk színekkel vidáman nyíltak. A levegő frissen áramlott, az emberek mélyet szippantottak belőle, és szinte érezték, ahogyan ők is megújulnak a természettel együtt.

A gombák csoportokban teremtek. Ha rájuk találtak, jó sokat tudtak szedni egyszerre. Gyorsan teltek a fonott kosarak. Már hazafelé indult a család, mikor a kisfiú egy ázott madarat látott meg a földön ülve.

– Apa ott egy fülemüle! – mutatott rá.

– Na, nézd csak, hogy lehet, hogy még vizes? Az eső már egy ideje elállt! – felelt az apukája.

– Hazaviszem és megszárítom! – szólt a kisfiú, lehajolt, és felvette a riadt madarat.

Mikor beléptek a házikó ajtaján, a gyerek betette egy kalitkába, és a napra állította. Mire elkészült a gombapörkölt, a fülemüle tollai megszáradtak. A madár ijedten nézett körül a teljesen ismeretlen szobában. A kalitkáját egy asztalra állították, hogy őt minden irányból megcsodálhassák.

– Ő a dalok királya! Meglátjátok, milyen szépen énekel! – fordult a kisfiú a többiek felé.

Mindannyian várták, hogy megszólaljon a madár. Ő azonban szomorúan ült a kalitkában, és nem nyitotta ki a csőrét.

– Biztosan éhes! – mondta a kisfiú.

Hozott neki ennivalót, de a fülemüle nem evett belőle.

– Lehet, hogy szomjas! – reménykedett a kisfiú.

Vizet tett egy tálkába, betette a kalitkába, de a fülemüle hozzá sem nyúlt.

– Dalolj nekünk kérlek! – szólt a kisfiú, de a madár szomorúan gunnyasztott tovább a kalitkában.

– Talán fáradt vagy? Pihenj, majd holnap trillázol nekünk! – javasolta a gyerek, és elment aludni.

Odakinn az erdőben a többi madár hangosan énekelte az esti dalokat. Kitárták az ablakokat, hogy jobban hallgathassák őket.

– Hátha a mi fülemülénk is kedvet kap az énekléshez, ha hallja a többieket! – mondta a kisfiú a testvérének.

Egy hang nem sok, annyi sem hallatszott a kalitka felől. A kislány aggódott a madárért. Felkelt az ágyból, megnézte, hogy mit csinál.

– Nagy baj lehet, mert továbbra is mozdulatlanul ül a madarunk! – suttogta a bátyjának, aki már az igazak álmát aludta.

A kislány visszament a fülemüléhez, és megkérdezte tőle:

– Beteg vagy kismadár?

Ő megrázta a fejét, hogy nem, nem beteg.

– Mi a baj, miért nem eszel, iszol, alszol, énekelsz? – erőltette a kislány a beszélgetést. Hallgatás volt rá a válasz.

Hirtelen a kedvenc dala csendült fel az erdő mélyéből. A fülemüle a nyitott ablak felé fordította a fejét, és vágyakozva nézett ki rajta. A kislány követte a tekintetét, és már mindent értett. A kalitkát az ablakpárkányra tette, kitárta az ajtaját.

– Repülj kicsi fülemüle! Szállj a többiekhez! Szabad vagy, menj! – mondta.

A kis dalosmadár széttárta szárnyait és boldogan indult útjára, ment a társaihoz az erdőbe, a zöld lombú fák irányába. Aztán gondolt egyet, visszafordult, leszállt az ablak párkányára, ahol a kislány könyökölt, és dalolt neki egy szép fülemüle éneket. Felébredt a kisfiú és megállt a testvére háta mögött. Együtt hallgatták a madarat. Mikor az végleg hazatért a saját fészkébe, a gyerekek még beszélgettek róla.

– Ne haragudj, hogy elengedtem! – mondta végül a kislány.

– Jól tetted! Rájöttél, hogy mi a baja – felelt a kisfiú.

                Reggel az egész család a fülemüle énekére ébredt. Nem volt már kalitkában, szállt a dala ébredéskor, lefekvéskor minden áldott nap. Odaült az ablakpárkányra és mindenki gyönyörködhetett a trillázásában. Néha hozta magával a rokonait is, ilyenkor egész kórus zengett a szabadban. Beköltözött a zene a házba, szebbé tette az emberek mindennapjait.

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!