Kép forrása: Barna Judit Eszter-instagram.com/bemaltesteine23
Az óriás kisfiú és a manó kislány barátsága.
Az emberektől távol, egy hatalmas, sziklás hegyen éltek az óriások és a manók. Valamikor régen nagyon megharagudtak egymásra, igaz, már nem is emlékeztek rá, hogy mi volt a viszály oka, de azért kerülték egymást. A szüleik annyit mondtak nekik: -Óvakodjatok, ellenségek!- és ők eszerint cselekedtek.
Szép, fehér sziklákba vájták barlangjaikat. A tenger morajlása behallatszott otthonaikba, ha kiléptek onnan ugyanaz a táj tárult elébük, csak sok-sok kilométerre egymástól. A nap sugarai játékosan villantak meg a víz felszínén, delfinek úszkáltak a távolban, és gyakran megcsillant a vízből kiugró halacskák pikkelyein a fény. Néha elúszott egy-egy hajó a messzeségben, ilyenkor vágytak ők is felszállni rá, de errefelé sosem kötöttek ki.
A sziklás hegy lábánál, a sík területen felépítették Óriások városát és távol tőle Manók városát, ahol az óvódák, iskolák, boltok, és más egyéb intézmények kaptak helyet. A városok szélétől előre haladva egy erdőbe jutottak. Az erdő nyáron sötétzöld színben pompázott, színes tollú madarak hangos éneke zengett, elszórtan csodás, színes kis virágok illatoztak.
Az óriások és a manók is megmutatták gyermekeiknek, hogy az erdőben melyik az ő területük, meddig járkálhatnak anélkül, hogy találkoznának ellenségeikkel. Az erdő közepén egy sávot egyik nép sem használhatott, nehogy véletlenül összeakadjanak.
Egy szép nap reggelén az óriás kisfiú kiballagott az erdőbe gombát szedni. A szüleik megtanították őket melyik az ehető és melyik a mérgező gomba, egész pici koruktól ismerték ezeket. Akkoriban sok eső esett, ezért a nagyobbik kosarat vitte el otthonról. Haladt-haladt előre. Egyik alkalommal mikor lehajolt egy újabb gombáért észrevette, hogy a földön az őzláb gombánál alig nagyobb kislány egy szegfűgombát szeretne leszedni, de nem bír vele. A kislány hosszú, szőke haja két copfban repkedett szép kis arcocskája körül, rózsaszínű hercegnős ruhácskába öltöztették.
- Várj, segítek letépni - szólalt meg az óriás kisfiú. A manó kislány felnézett. Szinte elszédült, olyan magasra kellett emelni a tekintetét, hogy megláthassa, ki szólt hozzá. Egy farmernadrágba és piros pókemberes pólóba öltöztetett hatalmas fiút látott maga előtt, aki lehajolva beszélt hozzá.
Az óriás gyerek pillanatok alatt tele szedte a manó gyerek apró kosarát. Így aztán maradt idejük a beszélgetésre, játékra is. Rengeteg kérdést tettek fel, minden érdekelte őket. Például a manó kislány szerette volna tudni mit csinál a kismadár a fészkében, amit az óriás kisfiú jól látott.
Nagyon hamar eltelt az idő, ahogy ketten járták az erdőt. Nem vették észre, hogy abban a zónában járnak, ahová egyikőjük szülei sem engedték, hogy betegyék a lábukat.
A manó kislány és az óriás kisfiú szülei is gyermekük keresésére indultak. Mikor meglátták őket a tiltott sávban, döbbenten álltak meg. A manó kislány az óriás kisfiú vállán ült és a két gyerek önfeledten beszélgetett.
Manó papa és manó mama ijedtsége hamar elszállt, mikor látták, hogy kislányuknak nem esett baja. Óriás papa és óriás mama sem aggódott tovább, hiszen megtalálták gyereküket.
Még látták, ahogy a fiú nagy léptekkel Óriás papához és óriás mamához halad.
Mindkét családban a szülők megdorgálták a gyerekeket azért, mert elkóboroltak. A gyerekek megígérték, hogy mindig szót fogadnak, és figyelni fognak az erdőben, merre járnak.
Mikor elaludtak a kicsik, a szülők arról beszélgettek, hogy talán nincs is értelme annak, hogy elkülönítve élnek az óriások és a manók. Hiszen ha volt is közöttük valaha ellentét, már az régen a múlté, senki sem emlékszik rá. Elhatározták, hogy másnap ők is belépnek a sávba, majd megszüntetik.
Mikor a felnőttek nyugovóra tértek, jó érzés töltötte el őket. Végre rájöttek, hogy ezen a gyönyörű helyen ahol élnek, nincsenek ellenségeik. Különböznek egymástól, de úgy tűnik, csak kinézetre, érzéseikben nem. Éjszaka ugyanaz a holdfény világít rájuk és ugyan azoknak a csillagoknak a ragyogását látják. Jó lesz holnap felébredni és elrendezni a dolgaikat, hogy gyerekeik együtt csodálhassák a tengert, a fehér sziklákat, az erdő virágait, együtt hallgathassák a madarak csicsergését.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Kovácsné Demeter Monika Iringó meseíró
Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...