A Kisfiú és testvére az oduban (Mókuska II.)

A Kisfiú és testvére az oduban (Mókuska II.).

            Ismét beköszöntött a tavasz, újra rügyeztek a fák, nyíltak a virágok, a nap egyre melegebben sütött.  A természet újjáéledt, friss fű illatával telítődött a levegő. A kisfiúnak nem olyan régen született egy kislány testvére, aki már megtanult járni és beszélni. Aranybarna haja, csillogó, mélykék szeme kedvessé tették kicsi arcocskáját. Nagyon szeretett csacsogni, folyamatosan kérdezett, bátyja pedig türelmesen válaszolgatott rá.

            Egy gyönyörű hétvégi napon kirándulni indult a család.

– Elmegyünk arra a helyre ahová a húgod születése előtt rendszeresen jártunk – mondta Apa.

– De jó lesz! – örült a kisfiú.

Mikor megálltak az autóval és kiszálltak, azonnal megismerte a fák között kígyózó hívogató kis erdei utat.  Igen, itt volt vendégségben Mókuskánál. Séta közben elmesélte a testvérének, hogy évekkel ezelőtt ő járt Mókuska otthonában, egy fa belsejében. A kislány tágra nyílt szemmel hallgatta, majd kérlelni kezdte:

– Mutasd meg nekem, hol van az az odú, én is szeretném látni, hogyan élnek a barátaid benne!

A kisfiú nem volt benne biztos, hogy arrafelé fognak sétálni, ezért elcsendesedett. Nem tudta eldönteni, hogy szóljon vagy ne Anyáéknak. Végül hosszas tépelődés után megkérdezte:

– Anya, emlékszel még, hogy hol van Mókuskáék otthona?

– Persze – mosolyodott el az anyukája, és arrafelé vette az irányt. Napfényes úton, sok kis madár éneke kíséretében gyalogoltak. Végre megérkeztek.

– Apa, szeretném megmutatni a tesómnak, milyen Mókuskáék otthona! Ne izguljatok értünk, nagyon hamar visszatérünk!  – mondta a kisfiú, és kézen fogta a kislányt, úgy közelítettek a fa törzséhez.

– Kívánd te is azt, hogy bárcsak láthatnád Mókuskáék lakását! Kívánjuk egyszerre! – fordult a testvéréhez a kisfiú.

Most nem hunyta le a szemét, mint évekkel ezelőtt az első alkalommal mikor itt járt.

Látta, amint a mókusok tündére lágy szellőfuvallattal megérkezik. Kicsi arany korsót tartott a kezében, melyből finom port szórt alá, ettől ők épp akkorára változtak, hogy beférjenek az odúba. Ekkor megjelent a fa törzsén Mókuska, aki jó nagyra nőtt az elmúlt évek alatt. Lejött értük. Mindketten belekapaszkodtak a bundájába és így könnyedén eljutottak az otthonukba.  A szobában Mókus mama és Mókus papa sürögtek-forogtak Mókus bébi körül, aki éppen akkor ébredt fel. Éhes volt, szomjas volt, ezért sírdogált. A kislány meglátta a mogyoró alakú csörgőt a kiságyban, odaszaladt, felvette és rázogatni kezdte. Csodák-csodájára Mókus bébi abbahagyta a sírást. Mókus mama sietett megetetni, közben így szólt:

– Vártalak benneteket, Mókus tündér mondta, hogy hamarosan megérkeztek!

Mókuska előkészítette a társasjátékot.

– Üljetek le, játszatok egy kicsit! – mondta.

Leültek az asztal köré és a dió alakú figurákkal annyit léptek előre a játéktáblán, ahány pontot dobtak a kockával. Közben beszélgettek, jól érezték magukat.

Mókus mama egy kis idő elteltével megszólalt:

– Kinéztem az előbb az ablakon, és láttam, hogy a szüleitek lenn állnak és várnak benneteket. Tudjátok, anyukátokkal találkoztam mikor még óvódába járt. Mókus tündér elhozta őt is ide.  Jó volna vele ismét beszélgetni!

– Gyertek el hozzánk! – hívta a kisfiú a mókus családot.

– Köszönjük, meg kell várnunk, amíg Mókusbébi nagyobb lesz. Majd akkor meglátogatunk benneteket! – válaszolt Mókus papa.

– Ideje mennünk! – álltak fel a gyerekek.

Mókus tündér kezében a kicsi aranykorsóval figyelte őket. Amint földet értek és Mókuska hátáról leszálltak, rájuk szórt a finom porból, hogy ismét olyan nagyok legyenek, mint az odúban történt látogatás előtt.

Apa és Anya csodálkozva figyelték az eseményeket. Most látták, hogy évekkel ezelőtt sem a kisfiú fantáziájának szüleménye volt, amit elmesélt, hanem tényleg megtörtént vele.

Hazafelé menet a kislány egyfolytában csacsogott, mindent elmesélt a szüleinek. Még csak most jöttek el, de már azt várta, mikor találkoznak újra. Egész biztosan tudta, hogy Mókus papa betartja az ígéretét, és ha Mókusbébi nagyobb lesz, akkor majd eljönnek hozzájuk.