A királylány csillaga

A királylány csillaga.

            Három tenger hullámai csapódtak a királyság sziklás partjainak, sok kis öböl várta a hajón érkező embereket, akik megpihentek benne.

            Ebben a csodálatos országban a palotában élt Napsugár, a kis királylány. Kedves és szeretetreméltó természete miatt az udvar és a nép is tisztelte, a szüleinek egyetlen gyermekeként, a trón várományosaként tekintettek rá.

Ahhoz, hogy az országot vezethesse, folyamatosan tanulnia kellett, reggeltől estig a könyveket bújta. Mikor úgy érezte, hogy nem fér már a fejébe több anyag, kihajózott az öbölbe, ahol csak a víz hullámzásának zenéje hallatszott. A legénység a fedélzeten maradt, ő pedig mezítláb járkált a homokban, olykor le is telepedett, és nézte a tenger kékjét, a napsugarak táncát a felszínen.

Egyik nap úgy belefeledkezett a látványba, hogy teljesen besötétedett.

– Indulnunk kell Napsugár királylány, már az asztalon vár a vacsora! – kiáltott a hajó kapitánya.

– Küldd értem a csónakot, mehetünk! – szólt Napsugár.

Mikor felért a fedélzetre, a víz sötétje vette körül, amit félelmetesnek talált.

– Tudom, későre jár, de legalább egy fénysugár maradhatott volna! – sóhajtotta a királylány, és behunyta a szemét. Néhány pillanatig csukott szemmel ült. A hajó lágyan ringott a vízen, nem szeretett volna elaludni, ezért felállt, hogy néhány lépést tegyen, és ekkor észrevett egy ezüstösen csillogó fényhidat a tenger tükrén.

– Nézd kapitány, milyen szép! – mutatott a vízre Napsugár.

– Felhős az égbolt, egy csillagot mégsem tudott eltakarni! – szólt a kapitány.

Napsugár az eget kutatta, szerette volna megtalálni azt a csillagot, ami világosságot hozott.

– Megtaláltam, ott van a távolban, egészen fényes, és nagyon kicsi! – mutatott a felhők irányába egy kis idő múltán.

– Még sosem láttam ilyen erős fényű csillagot! – felelte a kapitány, mikor észrevette.

– Mindig vágytam egy ilyenre! Lennél az én csillagom? – kérdezte a királylány az égitestet.

A csillag válaszul még fényesebben ragyogott.

A hajó lassacskán kikötött a palota öblében, ahonnan a királylány sietve elindult a vacsorához. A szülei egy fontos bejelentéssel várták.

– Napsugár, nem sokára számot kell adnod az uralkodáshoz szükséges tudnivalókról. A beszerzéssel, a pénzügyekkel, a külüggyel foglalkozó miniszterek kérdeznek először. Azután szép sorban jönnek a többiek. Mindenkinek számot kell adnod a tudásodról, és meg kell felelned, mielőtt trónra lépsz! – mondta a király.

– Nem elég, hogy ismerem és szeretem a népünk? Nem elég, hogy a sok tudás ott van a fejemben? Miért kell bizottság előtt megmutatnom? – kérdezte a királylány.

– Ez a törvény. Így írja elő a királyi kódex! – válaszolt az apja.

Napsugár aggódni kezdett. Nem akart annyi ember előtt szerepelni. Nem akarta, hogy kérdezgessék. Egyébként is, még fiatalnak érezte magát az uralkodáshoz. Mikor lefeküdt, így sóhajtott:

– Bárcsak elbújhatnék egy csillagon!

A szobába beszökött egy ezüst fénysugár, és egy csilingelő hang szólalt meg:

– Gyere, Napsugár! Kapaszkodj belém, és indulhatunk!

– Hová? – kérdezte meglepetten a királylány.

– A csillagodra, ahová vágysz! – felelte a bájos hang.

Napsugár belekapaszkodott a fénysugárba, és néhány pillanat múlva azon az égitesten találta magát, mely este, a tengeren az ő csillaga lett.

Ezüst fényben úszott körülötte a tér, közel és távol millió apró égitest ragyogott, az égbolt sötétkék színét ragyogó ezüstre festve.

Megkapaszkodott egy csillagvirág indájában, és úgy érezte, hogy neki ennél csodálatosabb látvány nem kell, itt marad örökre a csendes szépségben. Egy darabig álldogált, majd leheveredett egy fényből font kanapéra, és elnyomta az álom. Nem tudta meddig aludt, de végig úgy érezte, hogy vigyáznak rá, itt biztonságban van, anélkül, hogy várnának tőle bármit is. Mikor felébredt, egy fényből font széken ülve egy fiút pillantott meg. Érdekes módon nem ijedt meg, olyan érzése volt, mintha már régen ismerné.

– Te vigyáztál az álmomra? – kérdezte halkan.

– Igen. Nem láttalak még itt soha, de tegnap este hallottam, hogy egy bájos hang sajátjának nevezi a csillagom. Arra gondoltam, hogy te vagy ennek a hangnak a tulajdonosa – mondta a fiú.

– Ne haragudj, nem tudtam, hogy a te csillagod! – felelte Napsugár.

– A tiéd is lehet, meg az enyém is, és még sokan vagyunk, akik magunkénak választottuk! Nézz körül! – mutatott a távolba a fiú.

Napsugár a távolba nézett, és sok lányt és fiút látott amint békességben és nagy nyugalommal, ülnek a fénysugárból font fotelokban, kanapékon.

– Ez itt mindenki csillaga? – kérdezte Napsugár.

– Minden békés emberé, aki egy kis pihenésre vágyik – felelte a fiú.

– Meddig lehetek itt? – érdeklődött Napsugár.

– Ameddig nem vágysz haza – felelte a fiú.

– Soha nem fogok! – mondta határozottan Napsugár.

– Most pihenj nyugodtan! – állt fel a fiú.

– Ne hagyj magamra! – kérte Napsugár.

– Csillagfény királyfi vagyok, és várnak otthon, mert kezdődik a koronázási ünnepség. De eljövök még hozzád! – ígérte a királyfi, azzal a következő csillagfénybe kapaszkodva elment.

A királylány mikor magára maradt, gondolkodóba esett. Őt is várják otthon, számot kell adnia a tudásáról. Ezt muszáj megtennie, különben az ország uralkodó nélkül marad, ha az édesapja belefárad a vezetésébe. Sokat tanult, a többiek nem tudhatják, hogy mennyit tud. Végül is megmutathatja.

 Észre sem vette, hogy elmélkedése közben órák teltek el. Kicsit elszunnyadt, és mikor kinyitotta a szemét, ott ült mellette Csillagfény királyfi.

– Visszajöttél hozzám! – szólt örömmel Napsugár.

– Persze, megígértem. Kicsit sok volt a zaj a koronázási ünnepségen, vágytam a csendre megint – mondta Csillagfény királyfi.

– A csend miatt jöttél? – kérdezte Napsugár.

– Nem csak azért. Miattad is – vallotta be Csillagfény királyfi.

– Hazamegyek, levizsgázom, aztán visszajövök! – felelte Napsugár.

– Elkísérlek! Előbb mennem kell egy királyságba, ahová meghívtak, hogy legyek jelen egy királyi vizsgán, de aztán gyorsan itt leszek. Napsugár királylányt fogják kikérdezni a tudásáról – közölte Csillagfény királyfi.

– Jaj, be sem mutatkoztam! Én vagyok Napsugár királylány! – mondta örömmel a lány.

– Akkor végig veled leszek, mikor kérdezgetnek! Ne aggódj, sikerülni fog! Aztán eljövünk ide a közös csillagunkra, ha már a palotában nagy a zaj és túl sok a kérdés – mosolygott Csillagfény királyfi.

Felszálltak az egyik ezüstös csillagfényre, és máris a három tenger ölelte királyságban találták magukat. Éppen jókor, mert már csak Napsugárra vártak a miniszterek. A királylány bement a terembe, és minden kérdésükre jól válaszolt.

– Nem csak kedves és szeretetre méltó vagy, hanem nagytudású is! Alkalmas az ország kormányzására! Mi a véleményed a lányomról, Csillagfény királyfi? – kérdezte a király.

– Feleségül kérem tőled Napsugár királylányt! – felelte határozottan a fiú, és Napsugár felé fordult.

– Szeretnél hozzám jönni? – kérdezte.

– Igen, szeretnék! – felelte ő.

– Áldásom adom rátok! – egyezett bele a király.

            Miután az esküvőt megtartották, a királyi pár este egy csillagfény sugárral a közös csillagjukra ment, mert csendre vágytak. Ott kéz a kézben ültek az ezüst fényből font díványon, és átgondolták a múltjukat, tervezték a jövőjüket. Egymáson kívül volt még egy biztos pont az életükben, az égitest, amelyen mindig helyes döntést tudtak hozni.