Rigó fióka és Kiscica

Rigó fióka és Kiscica.

             A kisrigó alig bújt ki a tojásból, és már arra volt kíváncsi, vajon honnan hozzák a szülei a táplálékot neki, és három testvérének. Ők mindannyian a jó meleg fészekben töltötték a napot, hiszen ruhájuk nem volt, repülni nem tudtak, és ennivalót sem tudtak még szerezni.

            Teltek-múltak a napok, már tízszer is feljött a nap nap az égboltra, és ugyanannyiszor lenyugodott a látóhatár szélén.  A kisrigó ruhája barna tollazat lett, csodálkozott is, hogy miért nem olyan szép, fényes fekete, mint az apukájáé, aztán látta, hogy minden kistestvére ugyanilyet kapott. Kíváncsisága nőttön-nőtt, ő folyton a kék eget, a felhőket láthatta a fészekből, miközben az apukája és az anyukája ki tudja, merre járnak. Egyik napon addig–addig fészkelődött, míg kiesett a biztonságot nyújtó otthonból. Egy nagy fűcsomóra huppant, nagyon picit megütötte magát, de nem bánta, úgy érezte, új kalandok várnak rá. Sárga csőrével megbirizgálta a körülötte nyíló kicsi virágokat, megkopogtatta a nedves földet.

–Hahó, kisrigó, én vagyok a giliszta, gyere, fogjál meg!– hallott egy vékonyka hangot, de ő nem tudta kié lehet, és azt sem, miért kellene őt elkapnia.

Ahogyan ott álldogált, egy fura szőrcsomó közelített felé, fehér bundában. Óvatosan közelítette őt meg, ahogy lépdelt egyre közelebb, a kisrigó csodálkozva nézte. Eszébe sem jutott elfutni, repülni pedig még nem tudott, de nem is akart elmenni. A kiscica már egy hónapja élt ebben a kertben az anyukájával és a testvéreivel együtt. Ha éhes volt, cica mama adott neki tejet, de éppen most hallotta, amint arról beszélgettek a szülei, hogy lassan meg kell tanulnia vadászni. Igaz, nem tudta, hogy ez mit jelent. Puha kis talpaival nagyon lassan és csendesen közelített, mozgása akár egy párducé, olyan volt.

– Engem Cicának hívnak. Te ki vagy?  – szólította meg a kisrigót.

– Rigó vagyok. Szerettem volna megismerni, hogy milyen a világ. Látom, nagyon érdekes. egyáltalán nem olyan vagy mint én, mégis nagyon tetszel! Megcsipkedhetem a bundád?

 A kiscica szeme elkerekedett, de nem bánta, hagyta, hogy megcsipkedjék.

– Milyen puha a bundád! – szólt a kisrigó.

A kiscica mancsával megérintette a fióka tollait.

– Neked is szép ruhád van! – mondta. Alig lehet észrevenni téged, olyan a színe, mint a fa ágaié. Jól el tudsz bújni. Bezzeg én! Én nem tudok, engem azonnal meglátnak.

Így beszélgettek, ismerkedtek sokáig. A kisrigó hamarosan éhes lett, haza szeretett volna menni. Igen ám, de hiába próbálgatta, nem tudott felrepülni.

A kiscica azt mondta:

– Kapaszkodj fel a hátamra, én már tudok fára mászni, ha nem kell túl magasra menni, akkor fel tudlak vinni a fészekbe.

– Nézd azt a legalsó ágat, azon van a fészkünk! – mutatott a csőrével felfelé a kisrigó.

A rigók bizony nem túl óvatos madarak, gyakran építkeznek könnyen elérhető helyekre, de ez most egyáltalán nem tűnt bajnak, inkább szerencsének.

Mikor a gyerekek kiléptek a kertbe, furcsa látvány tárult a szemük elé. A fehér szőrű kiscicájuk hátán egy feketerigó fiókával kapaszkodott felfelé a fa törzsén.

– A macska miért nem kapta el a rigót? – kérdezte a kislány a bátyját.

– Ő még egy kiscica. Nem tudja még, hogy el kellene kapnia – felelt a kisfiú.

Azzal odaállt a fa alá, ha a kiscicája lehuppanna a fa törzséről, akkor el tudja kapni őt. De erre nem volt szükség. A cica felmászott arra az ágra, ahol a rigócska lakott, aki a hátáról belépett a fészekbe.

Ekkor azonban a kiscica lenézett, rögvest meg is ijedt.

– Jaj, nagyon magasan vagyok! Segítség! – kiáltotta.

A kisfiú, ahogy ezt meghallotta, gyorsan utána mászott. Három-négy lépésre volt csak az óvatlan rigók fészke.

Megsimogatta, vállára ültette a kiscicát és lehozta a földre.

A kiscica és a kisrigó is otthon jó étvággyal ettek a nagy kaland után. Azt persze nem kell mondanom, hogy sem a rigó, sem a cica szülei nem örültek, hogy felügyelet nélkül mentek el a közelükből a kicsikéik.

            A két gyereknek sokszor jutott eszébe a későbbiek során az eset. Még akkor is, mikor már felnőttek. A kisrigó, aki nem tudta, hogy a cicától félnie kellene, és a kiscica, aki nem tudta, hogy a kisrigót bántania kellene, hiszen még annyira kicsik voltak, hogy ezt senki nem mondta és senki nem mutatta meg nekik.