Találkozzunk Álomgombánál

Találkozzunk Álomgombánál.

            Álomgomba kicsire zsugorodva bújt meg a fű közt. Szomorúan gondolt arra, hogy hetek óta senki sem látogatta meg.

            – Talán elfelejtettek engem – gondolta, és összeroskadva kucorgott a fa tövében. Morfondírozását a kislány és a kisfiú kiáltásai szakították félbe.

– Hová tűntél? Mi lett a gombaházaddal? Hozzád jöttünk! Szólj már!

– Hajoljatok le! Itt vagyok a nagy fa előtt a fűben! – felelte a kelleténél halkabban.

– Beteg vagy? – kérdezte a kislány, mikor meglátta.

– Nem tudom. Nincs kedvem semmihez! – panaszkodott Álomgomba.

– Mióta vagy magadban? – kérdezte a kislány.

– Huszonegy napja nem nézett felém senki – sajnálkozott Álomgomba.

– Azt mondtad, hogy a gombaházad mindig nyitva áll! Most mégis olyan kicsi vagy, hogy egy szoba sem fér el a tönködben! – állapította meg a kisfiú.

– Minek a gombaház, ha nem lakik benne senki? – kérdezte szomorúan Álomgomba.

– Emlékszel? Biztonságos helyre van szükségünk! Ahová mindig visszatérhetünk! – figyelmeztette a kislány.

– Maradtok velem egy kicsit? – szólalt meg valamivel élénkebben Álomgomba.

– Persze. Ma és holnap is veled leszünk! Itt a tavasz, és ezután minden hét végét az erdei házban töltünk! – nyugtatta meg a kislány.

– Akartok egy teát főzni a házamban? – érdeklődött kíváncsian Álomgomba.

– Igen, persze! – felelték a gyerekek.

Álomgomba zöld tönkje fényleni kezdett, kék lemezkéi ragyogóvá váltak, a piros kalapon a fehér pettyek csillogtak, mint a drágakő. Pördült-fordult, magasra nyúlt, körülötte színes fények cikáztak, szebb volt, mint esőben a szivárvány az égen, a kislány és a kisfiú csak állt és csodálta. Mire felocsúdtak, már nyoma sem látszott a szomorúan kucorgó Álomgombának. Ahogy megtudta, hogy szükség van rá, boldogan változott akkorává, hogy elfért benne sok-sok szoba, konyha, fürdőszoba.

– Gyertek be! – tárta szélesre az ajtaját. Mielőtt elindultak, a kisfiú így szólt:

– Nem is gondoltam, hogy te is elkeseredsz néha! Örülök, hogy ilyen hirtelen jobb kedvre derültél!

Álomgomba arca ismét komolyra változott. A színei veszítettek élénkségükből, mikor megszólalt:

– A magány furcsa dolgokat művel mindenkivel, velem is. De már nem vagyok egyedül! Gyertek be! – mosolyodott el végül. A gyerekek beléptek a jól ismert ajtón, ittak egy teát a konyhában, és közben beszélgettek.

– Minden héten találkozzunk az erdő lakóival itt, Álomgombánál! – javasolta a kislány.

– Akkor soha nem lesz szomorú! – tette hozzá a kisfiú.

– Meg kell szervezni! – állapította meg a kislány.

– Szólunk a megmentett kismadárnak, a harkálynak, a bagolynak, és ők értesítik a mókust, a kisrókát, kisfarkast, medvét, mi elmegyünk a borzhoz, a csigához, a sünihez – intézkedett a kisfiú.

– Az erdei manó hét tengeren túl él. Egy évben egyszer őt is elhívhatnánk! – javasolta a kislány.

– A nagy sasmadár biztosan elhozza őt is! – bólintott a kisfiú. Amint a gyerekek teája elfogyott, elindultak a tervüket valóra váltani. Álomgomba mit sem sejtve álldogált, jókedvűen várta a visszatérésüket.

A hír hamar elterjedt az állatok között, így estefelé mindannyian odasereglettek a piros kalap alá. Álomgomba egészen megfiatalodott az örömtől.

– Jó így együtt látni titeket! – suttogta meghatottan.

– Legközelebbi alkalomra itt lesz az erdei manó is! – ígérte a nagy sasmadár. Ekkor a tavaszi égbolton felhők gyülekeztek, és hatalmas dörgés hallatszott a távolból.

– Húzódjatok be a gombaházba, mert mindjárt szakad az eső! – kiáltotta Álomgomba.

Az állatok szót fogadtak, és a kisrókával az élen bevonultak a házba. A kisfarkas azonnal bekapcsolta a televíziót, a medve azonban rászólt:

– Beszélgessünk inkább! Szeretném tudni, mi történt veled mostanában!

A kisfarkas elszégyellte magát, hiszen valóban fontosabb az eszmecsere, mint a televíziózás. A megmentett kismadár hozott néhány marék magot a kamrából, azt csipegette, amíg a többiek az élményeiket mesélték. Hirtelen hatalmas szél rázta meg a házat. A süni összegömbölyödve leesett a kanapéról, és a borz mellé gurult. A borz egy fotelban üldögélt, amely elmozdult, így a kis állat véletlenül rálépett a tüskékre, és feljajdult. Álomgomba meghallotta, és így szólt:

–        Van sebtisztító és ragtapasz a kamrában! Hozzon be valaki!

A csiga elindult, igyekezett sebesen haladni, de sajnos mindenkinek úgy tűnt, mintha egy helyben állna.

– Itt lesz azonnal! – röppent fel a megmentett kismadár, és fél perc múlva csőrében a folyadékkal és a tapasszal tért vissza. Odaadta harkály doktornak, aki akkorra már megnézte, hogy Borzi talpába beleállt-e a tüske. Szerencsére nem, ezért az apró sebeket kitisztította és leragasztotta. Odakint zuhogott, dörgött és villámlott, bent a nagy társaság közel húzódott egymáshoz, és történeteket meséltek. Álomgomba a víztaszító, villámhárító csodalepelbe burkolózott, így ő és vendégei teljes biztonságban érezhették magukat. A vihar hamarosan elvonult, de a gombaház belsejéből senki nem akart kimozdulni. A kisfiú az órájára nézett, és így szólt:

– Anya elkészítette a vacsorát, mennünk kell!

– Jövő héten ilyenkor ismét találkozunk! – állt fel a kislány.

– Itt leszünk! – kiáltottak a többiek, és lassan ők is szedelőzködni kezdtek. Kiléptek az ajtón, megköszönték a vendéglátást, majd megcsodálták az ezüstszínű csodaleplet.

– Honnan kaptad? – kérdezte a kislány.

– Erdőtündértől! – hangzott a felelet.

– Ó, mit kellett tenned érte?– érdeklődött a kislány.

– Szeretem az erdőt. A többi jött magától! – felelte Álomgomba.

– Tanácsot és szállást adsz, megvéded az erre járókat, bevilágítod az útjukat! – suttogta a kislány.

– Látod, tudod te! – mosolygott Álomgomba.

– Mindezt szeretettel, türelemmel és bölcsen teszed! – folytatta a kislány.

– Ne félj, Álomgomba, nem csak te vigyázol ránk, hanem mi is rád! – mondta a kisfiú.

– Nem félek, de néha én is elkeseredek. Úgy, ahogy ma is. Azzal, hogy nem hagytatok magamra, segítettek rajtam. Gyertek máskor is! – hívta őket Álomgomba, és arany fénnyel vonta be a környéket.

– Sose csüggedj! Itt találkozunk nálad minden héten! Egészen jövő télig! – kiáltotta a kisfiú, és megsimította a zöld tönköt. Elcsodálkozott, mert a keze ettől az érintéstől egészen átmelegedett.

            Álomgomba a fényekből egy-egy bordó palástot varázsolt a gyerekekre, és ez kísérte a kisfiút és a kislányt egészen hazáig. Ettől úgy érezték, hogy az ő védelme alatt állnak. Mikor már a szobájukban az ágyukban feküdtek, az ablakon beosont ez a bordó fény, körbe vette őket, és hajnalig vigyázta az álmukat. Akkor eltűnt, de csak azért, hogy másnap újra visszatérjen.

Álomgomba mesék:

Találkozás Álomgombával

Álomgomba és a mókusok

A süni, aki nem akart téli álmot aludni

Csigacsíny

A megmentett kismadár

Együtt a medvénél

Borzi elköszön, de érkezik valaki más

Álomgomba kérése

A biztonságos hely

A havas reggel

Karácsonykor, veletek

A süni ébredése

Álomgomba meséje Borzinak

Csigasportnap Borzival

Találkozzunk Álomgombánál

Erdőtündér mosolya