Friss vizű források erdeje (Mókuska XI)

Friss vizű források erdeje (Mókuska XI).

Két mókus család érkezett a Friss vizű források erdejébe három nap pihenésre. Tündérhintó hozta őket, így gyorsan odaértek, annak ellenére, hogy ez az erdő nagyon messze volt az ő odujuktól.

            Mikor kiszálltak Mókus tündér hintójából, gyönyörű látványban volt részük. Középen egy kis ház, előtte egy tisztás, jobbról-balról egy-egy forrás, melyből friss víz csörgedezett. Meglepődve látták, hogy egy-egy kancsóval a Kisfiú és húga állnak a forrás előtt.  Kiáltásokat hallottak:

– Gyerekek, merre vagytok? Hol maradtok ilyen sokáig? A gyerekek szülei léptek ki a kis ház ajtaján a tisztásra.

– Itt vagyunk, itt vagyunk, teletöltjük a kancsókat! – válaszoltak, és ahogy hátra fordultak, meglátták Mókuskát és már szaladtak is a két tele kancsóval, a fele víz kilöttyent belőle, de nem bánták, akkora lett az örömük a váratlan találkozás miatt. Közelebb érve üdvözölték a Mókus kislány és Mókuska családját.

– Emlékeztek ugye, hogy az erdei bálon az első helyezésért ezt az utazást kaptuk ajándékba?

Én gitároztam, Mókus kislány énekelt, nyertünk, így mindkettőnk családja eljöhetett ide. De jó, hogy találkoztunk, majd túrázunk együtt az erdőben! Ti lenn a földön, mi pedig a fák sűrű lombjain ugrándozva – szólt Mókuska.

Mikor kiörvendezték magukat, bementek a házba, a szobáikba húzódtak néhány órára, majd átöltöztek, és elindultak mindannyian egy rövid erdei túrára.

Igen ám, de nem ismerték ezt a környéket. Apa igyekezett figyelni az utat, de valahogy mégis eltévedtek, mert egy kis ösvényen találták magukat, amit egy ponton sűrű bozót zárt el. Apa elővette a bozótvágó kését, azzal próbált utat törni maguknak, kevés sikerrel. A mókus szülők a magasból figyelték a környéket, de sajnos ők sem láttak kiutat, csak sűrű bozótot mindenfelé, ami még a fák lombját is benőtte.

Térerő nem volt, így nem lehetett telefonálni sehová. A Kislány lekuporodott a földre, nézte az apukáját amint küzd a bozóttal, majd lehorgasztotta a fejét. Azon gondolkodott, mi lesz velük, ha rájuk sötétedik. Ahogy a földre szegezte a tekintetét, az egyik nagy kalapos gomba alól egy pici manó bácsit látott kikandikálni.

– Miért vagy szomorú Kislány? – kérdezte az apró emberke.

– Azt hiszem eltévedtünk. Két mókuscsalád, és én a testvéremmel, meg a szüleimmel együtt túrázni indultunk, de most nem találjuk a hazafelé vezető utat. Olyan sűrű bozót keresztezi az ösvényt, hogy Apa sem tudja átvágni a késével – panaszkodott a Kislány.

– Hívj ide mindenkit! – kérte a pici manó bácsi, és közben előjött a gomba alól. A Kislány úgy is tett. A két mókus család és az emberek mind odagyűltek. Manó bácsi ráncos arca felderült.

– Ó, hát titeket ismerlek már, sokat hallottam rólatok a tündérektől! Ti az erdő barátai vagytok! – szólt megkönnyebbülten.

– Tudjátok, én vagyok a Friss vizű források erdejének őrzője, a bozóton túl látható a legkülönlegesebb része ennek a vidéknek. A bozót csak akkor nyílik szét, ha én elmondom a varázsszavakat. Csak azokat engedem át, akik jószándékkal jönnek. Akik rombolók, azok itt maradnak a bozótban, vagy fordulhatnak vissza – mesélte a pici manó bácsi. Így folytatta:

– Nyílj szét, nyílj szét sűrű bozót, adj utat, adj utat a vándoroknak, jószándék kíséri az útjukat!

Láss csodát, a sok tüskés ág eltűnt előlük, de még a fák lombjáról is! Így a két mókus család ágról-ágra ugrándozhatott, az emberek pedig nagy léptekkel haladtak előre az úton. Előttük egy csodálatos világ tárult ki. Források csörgedeztek, különleges virágok nyíltak, finom illatot hozott a szél, a fák lombja sötétzölden bólogatott. A domboldalban szamóca termett, piroslott mindenfelé, bükkmakkot kínáltak az ágak a kis mókusoknak. A gyerekek ittak a forrásvízből, eszegettek a szamócából, a mókusok pedig a bükkmakkot kóstolgatták. Apa és Anya csodálta a szép tájat, majd egyszer így szóltak:

– Induljunk visszafelé, nehogy ránk sötétedjen. Vigyünk szamócát a manó bácsinak, szegénynek biztosan jól fog esni a hosszú őrködés után. Úgy is tettek. Tele szedték a markukat a piros gyümölccsel, és indultak előre, a bozótig.

– Nyílj szét, nyílj szét sűrű bozót, adj utat, adj utat a vándoroknak, jószándék kíséri az útjukat!

– hallották a pici manó bácsi hangját.

A bozót szétnyílt, és ők szembe találták magukat a kicsi manóval.

–Hoztunk neked szamócát-guggolt le a kislány, és tenyeréből egy lapulevélre öntötte a gyümölcsöt. A kisfiú és a szülők is így tettek. Mókusék a fáról figyelték, hogy mi történik. Manó bácsi meghatottan köszönte meg az ajándékot. Éhes és szomjas volt már. Apa közben eltette a bozótvágó kését a táskájába, erre már nekik nem lesz szükségük ebben az erdőben, ahová jószándékkal be lehet lépni.

A pici manó bácsi integetett nekik, amikor elindultak.

– Várlak vissza benneteket! – szólt utánuk.

– Jövünk holnap is! – kiáltották.

Bár a bozót bezárult mögöttük, de tudták, hogy manó bácsi szavára nekik másnap is kinyílik.

            Hazaérve a Mókus kislány énekelgetett egy kicsit, Mókuska pedig előhozta a gitárját, azzal kísérte őt. Apa és Anya kiültek a tornácra és beszélgettek a négy mókus szülővel. A kislány és a kisfiú megtöltötték friss forrásvízzel a kiürült kancsókat, utána odamentek Mókuskáékhoz, és hallgatták a zenét. Az este jó hangulatban telt el. Mikor mindannyian elálmosodtak, bementek a házba, és miután lefeküdtek, mély álomba merültek.