Sapi a kabátzsebben

Sapi a kabátzsebben.

            A kisfiú kedvenc sapkája hónapok óta lapult a télikabát zsebében. A szekrény ajtaját néha kinyitották, ilyenkor azt hitte, végre kiveszik, és ismét élheti az életét kint a szabadban. Ez azonban még egyelőre váratott magára.

            A kertben ragyogóan sütött a nap. A gyerekek Anyával virágot ültettek. A szirmok tarkán illegették magukat a szélben. Cica mama legkisebb kölyke csetlett-botlott közöttük. A kislány felemelte, és odébb rakta, azután újabb gödröt ásott egy muskátli tőnek. A kiscica úgy érezte, zavar itt kint, ezért a nappali felé vette az irányt. Odabent kicsit csúszott a talpa a járólapon, de hamar megszokta. Talált egy szekrényajtót, ami résnyire nyitva állt. Kíváncsian bebújt rajta, de csak téli holmikat látott benne. Kényelmesen elhelyezkedett az aljában, mikor hirtelen sötétség borult rá.

– Mi történt, mi esett a fejemre? – kérdezte kétségbeesetten.

– Én vagyok a téli sapka! Kipottyantam a kabát zsebéből! Kérlek, vigyél ki engem egy kicsit a levegőre! – hangzott a könyörgés.

A cica kilépett a szekrényből, és elindult. Nekiment az asztallábnak, nem tudta kikerülni a székeket, nem látott semmit, mert a sapka teljesen beborította őt. Szerencsére a kisfiú beszaladt a kertből.

– Nézzétek, kijött a szekrényből a kedvenc sapim! – kiáltotta.

A sapka nagyon boldog volt. Végre észrevette őt a gazdája, nem kell tovább egy zsebben csücsülnie! Milyen szép nap ez a mai!

A kislány beszaladt, és meglepetten nézte a csetlő-botló ruhadarabot. Odaszaladt, leguggolt, felemelte és meglátta a cicáját.

– Te hogy kerültél a sapka alá? – kérdezte, majd ölbe vette.

– Tessék, itt a sapid! – adta oda a testvérének a holmit.

– De régen láttalak! – szólt mosolyogva a kisfiú.

Mindannyian kimentek és elmesélték az esetet a szüleiknek.

– Ha már előkerült a sapkád, akkor szellőztessük ki! – mondta Anya.

A sapka nagyon boldog volt. Itt maradhat a többiekkel! Körülnézett a kertben, és döbbenten tapasztalta, hogy minden más, mint amit megszokott. A nap erősen süt, nagyon meleg van, zöldell a fű, a fák lombosak, virágok nyílnak, a gyerekek medencéje fürdéshez előkészítve vízzel telve vár, az egész család rövid nadrágban és pólóban kertészkedik. Ez lehet a nyár, amit egész télen emlegetnek az emberek. Ő ismerte az őszt, mikor az esték és a reggelek hűvösek, a nap sugarai gyengéden, és erőtlenül érkeznek a földre, a fák levelei barnák, sárgák és vörösek. Látott néhány telet, mikor az ágak csupaszok, csak az örökzöldek nem hullanak, hideg van, de ha a hó leesik, akkor fehér takaró borítja a tájat, ameddig a szem ellát. Olykor a tavasszal is találkozott, de csak az esősebb, hűvösebb napokon. Ilyenkor az illatok átjárták, megfigyelte a bomladozó rügyeket és érezte, ahogy melegszik a levegő. A nyarat azonban most látta először.

– Tegyél a fejedre! – mondta a kisfiúnak, aki mintha meghallotta volna, felpróbálta kedvencét.

– Anya kinőttem a sapim! – mondta elkeseredve.

– Jaj de nagy fiú lettél! – válaszolt mosolyogva az anyukája.

– Veszünk másikat! – nyugtatta az apukája.

– Most mi lesz velem? – aggódott magában a sapka.

Csengő hangja szólt. Apa beengedte a látogatót. A szomszéd érkezett a kisfiával. A kicsi meglátta a sapkát, és felkiáltott:

– De jó sapi! Ez a tiéd?

– Igen, de most próbáltam fel, és már nem jó rám, kinőttem. Szeretnéd? Neked adom! – mondta a kisfiú.

– Köszönöm! – felelte a szomszéd gyerek, és felvette. Éppen illett rá.

A sapka nagyon örült, hogy ismét van gazdája. Már nem bánta, hogy még hónapokat kell várnia, mire hordani kezdik. Csak az volt a fontos, hogy eljön az idő, mikor ő is hasznos lesz, és akkor látni fogja a világot.

A felnőttek beszélgettek, a gyerekek játszottak. Mikor elbúcsúztak a vendégek, a sapkát vitték magukkal, egy másik házba, egy másik szekrénybe, egy másik téli kabát zsebébe került.

            A sötétben azon gondolkodott, hogy már mind a négy évszakot ismeri. Kíváncsi volt, hogy az új gazdája is úgy szalad-e majd vissza érte az ajtóból, mint a korábbi.

– Itthon ne hagyjam a sapkám! – kiáltotta reggelente a kisfiú. Egy ideig még várnia kell, hogy ezt megtudja. Az emberek élvezik a nyarat, ezért nem akarta siettetni az idő múlását, de nem is tudta volna, mert azt nem lehet. Csendben várt a kabát zsebében, a szekrényben, amíg az új gazdája felteszi a fejére.