Borziék vára

Borziék vára.

            A Nap aranysugarai még jól megmelengették az erdő szabadban sütkérező lakóit, de már egyre korábban sötétedett. Megállíthatatlanul közeledett az ősz.

            Borzi, a kis borz mélyen aludt a szobájában. A szülei nagy igyekezettel takarították a földalatti váruk helyiségeit. A tél beállta előtt ragyognia kellett az otthonuknak, hiszen több hónapig alszanak majd benne.

– Anya felébredtem! – kiáltott Borzi, de az anyukája nem felelt.

– Apa, már nem alszom! – próbálkozott újra, de választ nem kapott. Kicsit megsértődött, hogy vele nem törődnek, és kikászálódott az ágyból. Fogta magát, és kiment a szobájából, végig gyalogolt a hosszú folyosón, egészen a kijáratig. Ott megtorpant egy pillanatra, arra gondolt, hogy szólnia kellene, hogy kimegy a szabadba, de aztán lebeszélte magát róla. Haragudott, hogy senki sem válaszolt, mikor kiáltott, ezért szó nélkül elhagyta a borzvárat.

Az erdő friss illata elbódította, sétált az avaron, és a lehullott falevelek zörgését hallgatta közben. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy nem csak az ő talpai tapossák az erdei utat, négy másik lábacska is csusszan az őszi csendben. Borzi megállt, és egy odvas fa rejtekébe húzódott. Várt egy kicsit, majd örömmel felkiáltott:

– Kisróka, de jó, hogy jöttél!

– Merre vagy, Borzi? – nyújtogatta a nyakát a vörös bundájú.

– Jövök már! Elbújtam egy odúba, nem tudtam, hogy te közeledsz felém! – felelte Borzi, és nagy üggyel-bajjal kimászott.

– De jó, hogy nem feküdtetek le még téli álmot aludni! Szerettem volna veled beszélni! – mondta Kisróka.

– A szüleim most takarítanak, ezért nem figyelnek rám! – panaszkodott Borzi.

– Sajnálom Borzi! Rám sem figyelnek otthon! Az én mamám megbetegedett, apukám ápolja, én pedig rendet tettem otthon, és meg sem dicsértek érte! – siránkozott Kisróka.

– Szegény barátom! Majd én, felvidítalak! Gyere, játsszunk egyet! Ébresszük fel a katicabogarakat! Meglátod, jó móka lesz! – kiáltotta Borzi, és elindult egy nagy levélkupac felé. Jó nagyot csapott rá, csak úgy porzott. Egy csapat piros szárnyú katica röppent fel alóla. Kisróka ugyanúgy tett, mint a barátja, de ekkor egy idős katicabogár emelkedett a magasba, apró fején kendővel, orrán szemüveggel, és így szólt a kölykökhöz:

– Téli álomhoz keresünk magunknak helyet, ez a nagy levélkupac éppen megfelelt volna. Miért romboltátok szét?

– Az én ötletem volt! Szerettem volna látni, amint felröppentek a magasba! – felelte Borzi.

– Én pedig utánoztam őt! – tette hozzá Kisróka.

– Most indulhatunk egy másik helyet keresni! – mérgelődött az idős katicabogár.

– Nekem van egy ötletem! – kiáltotta Borzi.

– Köszönöm, nem kérek belőle! Az első is balul sült el! – nézett rá mérgesen az idős katicabogár.

– Hallgasd meg, kérlek! – mondta Kisróka, és erre a katicabogár kissé megenyhült. Borzi nagy levegőt vett, és így szólt:

– Távolabb láttam egy nagy követ! Telepedjetek meg alatta! Azt nem tudja szétrombolni sem szél, sem más!

– Igazad lehet! Gyertek bogaraim, szálljunk a nagy kő felé! Az állatkölykök mutatják az irányt! – hívta a családját az idős katicabogár.

Borzi és Kisróka előre siettek, egy csapat katica követte őket. Hamarosan a nagy kőhöz értek, és a bogárkák örömmel látták, hogy itt jó helyük lesz a télen.

– Most az egyszer megbocsájtok, menjetek, tavasszal találkozunk! – szólt az idős katica, és búcsút intett Borzinak és Kisrókának, akik elindultak a borzvár felé. Mikor odaértek, látták, hogy Borzi mamája és papája még mindig hordják ki a szemetet a szobákból és a folyosókról.

– Látod, se nem látnak, se nem hallanak, csak dolgoznak! – durcáskodott Borzi.

– Nem gondoltál arra, hogyha segítesz, akkor hamarabb elkészülnek a munkával?  – kérdezte Kisróka.

– Igazad van! Nem jönnél velem? – felelte Borzi.

– Éppen fel szerettem volna ajánlani a segítségem! – felelte Kisróka, és besiettek mindketten a borzvárba. A legtávolabbi sarokban kezdték a takarítást, úgy haladtak előre. Borzi mamája egyszer csak felkiáltott:

– Nézd papa, innen már minden szoba tiszta! Készen vagyunk!

A két kölyök szerényen meghúzódott egy sarokban, de erre a szóra kiléptek a sötétből.

– Mi voltunk! – szólt Borzi.

– Te jó ég, milyen ügyesek vagytok! Annyira sajnálom, hogy nem tudtam bemenni hozzád, mikor felébredtél, azt hittem, alszol még egy kicsit, ha nem szaladok be rögtön! – mondta Borzi mamája.

– Én is így gondoltam! – tette hozzá Borzi apukája.

– Hallottatok? Csak azt akartátok, hogy még pihenjek? – kérdezte álmélkodva Borzi.

– Hát persze! – mondta a mamája.

– De aztán te kimentél levegőzni! – tette hozzá az apukája.

– Utána pedig bejöttem ide Kisrókával takarítani! – zárta le a témát Borzi.

– Kisróka, nem szeretnétek idejönni a szüleiddel télire? – érdeklődött Borzi apukája.

– De jó volna! Itt van elég hely, és közel lehetnék a barátomhoz! – lelkesedett Kisróka.

– Menj, és kérdezd meg a szüleidet! – ajánlotta Borzi anyukája.

– Eljössz velem? – kérdezte reménykedve Borzit a Kisróka.

Borzi bólintott, és szedték a lábukat, ahogy csak bírták. A Kisróka otthonához érve a róka szülőket nagy örömben és gondban találták. Róka mama meggyógyult, mert időközben harkály doktor bácsitól kapott orvosságot, és az segített rajta, ennek örültek. De eszükbe jutott, hogy hamarosan itt a tél, és még nem találtak maguknak otthont, ezért voltak gondban.

– Róka néni, Róka bácsi, tessék hozzánk jönni a borzvárba erre a télre! – hívta őket Borzi.

– Mama, papa, menjünk! Segítettem takarítani, és láttam, hogy van hely számunkra is! – kérlelte a szüleit Kisróka.

Ezt a kérést már igazán nem tudták visszautasítani a róka szülők. Összepakoltak, és együtt mentek Borziékhoz, hogy szemügyre vegyék az új otthonukat. Borz papa és borz mama nagy örömmel fogadta őket.

– A fiatok sokat segített nekünk a takarításban! Nagyon ügyes gyerek! – dicsérte meg Kisrókát borz papa.

– Igen, tudom, otthon is nagyon szépen rendet rakott, amíg beteg voltam! – bólintott róka mama és hálásan nézett Kisrókára.

– Azt hittem, hogy oda sem figyeltek rám! Tévedtem! – ismerte el Kisróka.

            A két család még nagyon sokáig beszélgetett. A kölykök boldogok voltak, hogy egy szobában alhattak. Lefekvés előtt eszükbe jutottak a katicabogarak, és megállapodtak abban, hogy másnap elmennek a nagy kőhöz, és megnézik, hogy berendezkedtek-e alatta. Ha már alszanak, óvatosak és csendesek lesznek, hogy ne zavarják meg az álmukat.