Kerti kutya


http://mocorgohaz.hu/

            A kiskutya még sohasem járt kint az utcán. Mikor idehozták, akkor még nagyon pici volt, de emlékezett arra, hogy egy kosárba tették, abból egyáltalán nem látott ki, csak a réseken szűrődött be egy kevés fény.
            Gyakran odaszala...

Kép forrása: pixabay.com

            A kiskutya még sohasem járt kint az utcán. Mikor idehozták, akkor még nagyon pici volt, de emlékezett arra, hogy egy kosárba tették, abból egyáltalán nem látott ki, csak a réseken szűrődött be egy kevés fény.

            Gyakran odaszaladt a kerítéshez és figyelte, ahogyan az autók elhaladnak előtte, olykor meg is ugatta őket. Látta, amint a kutyatársait a gazdik sétáltatják, és az is előfordult, hogy megálltak előtte néhány vakkantásra. Sokszor elképzelte, hogy milyen jó volna, ha ő is ott lehetne mellettük, de hiába várta, őt nem vitte el senki futkározni.

Egy nap mikor álmából felébredt a motorzúgásra, meglátta a kert végéből, hogy nyitva a kapu. Alaposan körbejártatta a tekintetét, de nem látott senkit a közelben. Azt gondolta, hogy a gazdája elment, és elfelejtette becsukni. Ebben nem is tévedett.

– Mindegy, hogyan történt, az a fontos, hogy végre szabad az út! – mosolygott magában, és kiszaladt az utcára. Egy kicsit félt, egy kicsit izgatott volt, de nagyon kíváncsian tekintgetett szerteszét. A nagy hangzavar bántotta a fülét, nem szokott hozzá. A szeme is nehezen szokta a sok idegen járművet, a sok ismeretlen ember látványát. Futott előre a járdán. A legtöbben elhaladtak mellette, mások rácsodálkoztak. Többször elkanyarodott az út, ő nem állt meg, egészen addig, míg egyszer egy nagy szomorú szemű kutyus ráugatott a kerítés túloldaláról.

– Merre futsz? – kérdezte.

– Előre! – felelte.

– Tudod, hogy hová vezet ez az út? – kérdezte a szomorú szemű kutya.

– Nem tudom. De mindenütt jobb lesz nekem, mint egy kis kertbe bezárva egész nap! – felelte a kerti kutya.

– Tessék, egyél! – dobott ki egy darab kolbászt a szomorú szemű kutya.

– Köszönöm! – mondta a másik, és jóízűen megette, majd elköszönt és tovább ment.

Az út az állomásra vezetett. A peronon sokan várták a vonatot, köztük a kerti kutya ügyesen lavírozott. Mikor megérkezett a szerelvény, felugrott. Elindult a vonat, és a kalauz észrevette őt.

– Te nem utazhatsz velünk! Le kell szállnod a következő megállóban! – mondta.

A kerti kutya élvezte a vonatozást, de mikor megálltak, a kalauz elvezette őt a jegyirodába, ahol egy fiatal nő kedvesen rámosolygott.

– Jaj, nagyon messzire elkóboroltál! Gyere, hazasétálunk, nálam eszel és alszol, aztán holnap megkeressük a gazdádat! – mondta.

A kerti kutya nagyon élvezte ezt a napot. A gazdija azonban már kezdett hiányozni neki. Éjszaka olyan mélyen aludt, hogy reggelig meg sem mozdult. Mikor kibújt a nap a felhők mögül, akkor nagyot nyújtózkodott. Várta, hogy a reggelit elé teszi a gazdi, aztán felocsúdott, hogy most nem otthon van. Meglepetésére a kedves jegyárus nő egy tál kutyaeledellel jelent meg az ajtóban.

– Gyere, egyél! Aztán hazamegyünk! – mondta.

A kerti kutya megreggelizett, aztán autóba ültek, és a jegyárus nő hamarosan megállt a kertkapujuk előtt.

A gazdija kétségbeesetten állt a ház előtt, egész éjjel őt kereste.

– Kiskutyám, de jó, hogy nem esett bajod! – mondta.

– Vonatozott a kutyája, a szomszéd falu állomásán leszállították, nálam aludt, megnéztem a nyakörvén a címet, és idehoztam! Azt hiszem, nagyon szereti a sétát, a kalandot, de az otthonát is! – mondta a kedves jegyárus nő.

– Nagyon köszönöm! – hálálkodott a gazdi. Aztán a kerti kutyához fordult:

– Ezentúl jössz velem sétálni minden nap. Ne félj, nem fogsz unatkozni! – mondta.

A kerti kutya szívét melegség járta át.

– Az nagyszerű lesz! Akár már ma is elkezdhetjük! – gondolta.

Mikor a kedves jegyárus néni autója elviharzott, a gazdi hamarosan munkába ment, ezúttal gondosan bezárta maga mögött az ajtót.

– Este sétálunk! – szólt a kerti kutyának búcsúzóul.

A kutyus napja eseménytelenül telt. Várta a pillanatot, mikor a gazdi hazaér. Késő délután megcsörrent a kulcs a zárban.

– Indulhatunk is! – szólt a gazdi, és mentek ketten a járdán egyenesen előre. Út közben a szomorú szemű kutyával találkoztak, aki a kerítés másik oldaláról nagyokat vakkantott. A gazdája, egy fiatalember kisietett, és meglepődve állt meg.

– Kutyát sétáltatsz? Várj, jövök én is! – mondta, és a szomorú szemű kutyával együtt hamarosan ott ballagott a fiatal nő mellett. Út közben beszélgettek, a kutyáik is ezt tették.

            Annyira jól sikerült ez a kutya sétáltatás, hogy ezentúl minden este találkoztak. A két kutya és a két ember jóbarátok lettek. Lassan már el sem tudták képzelni milyen az élet esti séták nélkül. Néha odahallatszott a közeli állomásról a vonatfütty, de a kerti kutya már egyáltalán nem szeretett volna felszállni a vonatra.

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!