Cica a motorháztetőn

Cica a motorháztetőn.

            Egy napsütéses vasárnap délután a barna bundájú kiscica elindult sétálni. Átmászott a szomszéd kertbe a kerítés nyílásán, és meglátta az ezüstszínű autót, amit éppen fényesre suviszkolt a gazdája. Elkerekedett szemekkel bámulta, ahogy a napfény táncot jár a motorháztetőn és apró csillagok repülnek az égbolt felé. Ült a kerítés tövében, és úgy érezte, hogy muszáj közelebb menni és kideríteni, hogy ezek a csillagok hogyan kerültek az autó tetejére.

            Az ember már legalább egy órája tisztogatta a járművet. Ezen a héten sokat esett az eső, a sár felcsapódott a kocsira, sőt, még a szélvédőre is. Ezeket sikerült eltávolítani, igazából már csak az utolsó simítások hiányoztak. Mikor elég tisztának és fénylőnek látta a járművet, hátrált két lépést, majd elégedetten dünnyögte:

– Kész vagyok! Ideje egy kicsit megpihennem!

Leült egy kerti székbe, háttal a vakító napsugárnak, és elvette, majd olvasni kezdte az asztalon heverő újságot.

A cica a kerítés tövéből előrelépett, és felugrott a motorháztetőre. Szeretett itt lustálkodni, télen akkor, amikor megérkeztek vele, nyáron pedig akkor, amikor a nap rásütött. Mindkét esetben jó melegben tartotta a testét, ha végig feküdt rajta egy néhány percre. Most sem csalódott, a négy tappancsán érezte, hogy hívogatóan meleg helyre érkezett. Végig gyalogolt rajta, és elheveredett az elején. Jól kinyújtotta a lábait, szemét félig becsukta, hogy a csillagocskákat lássa, melyek szüntelenül repkedtek felfelé. Hirtelen jött egy felhő, és eltakarta a napot, akkor a fények játéka is megszűnt.

Az ember felállt a székből, és a konyhába indult egy pohár vízért, mert nagyon megszomjazott.

Meglátta az autón henyélő barna cicát, és a hozzá vezető sáros tappancs nyomokat az előbb még tisztára mosott autón. Nagy haragra gerjedt.

– Nem mégy innen? Nézd meg mit csináltál, kezdhetem elölről az autómosást! – kiabálta.

A barna cicának sem kellett több, megijedt, leugrott a földre, és hazaszaladt. Mire a házikójukhoz ért, az anyukája szépen felmosta a padlót, amely még nem száradt meg. Cica végig gyalogolt rajta, egészen a ház másik végébe, mert ott volt az ő szobája. Bánatosan leheveredett az ágyra, úgy gondolta, őt nem szeretik a szomszédban, mindig csak ijesztgetik. Nagyon sajnálta magát. Éppen, mikor a legmélyebben elmerült az önsajnálatban, cica mama kiáltása kirántotta belőle.

– Most lettem kész a takarítással, erre sáros lábbal valaki összemaszatolta az egész padlót! – mérgeskedett.

A barna cica nem gondolta, hogy róla van szó, és a másik oldalára fordult. Ekkor azonban belépett az ajtón az anyukája.

– A nyomok a te szobádba vezettek! Miért nem törölted meg a lábad mielőtt bejöttél? – kérdezte haragosan.

– Nem jutott eszembe! – felelte a barna kiscica.

– Most kezdhetem a felmosást elölről! – mondta a mamája szomorúan. A cica megsajnálta, és így szólt:

– Segítek neked! Én piszkoltam össze, feltakarítom!

Cica mama meglepődött és azonnal elérzékenyült.

– Csináljuk együtt! – mondta, és pár perc múlva a barna kiscica egy kicsi, ő pedig egy nagy felmosóval törölte a sáros lábnyomokat. Nagyon hamar kész lettek. Leültek a nappaliban, megvárták, amíg felszárad a padló. Ahogy ott üldögéltek, a kiscicának eszébe jutott a szomszéd ember. Biztos ő is azért volt olyan mérges, mikor meglátta a lábnyomokat, mert fáradt volt és nem szerette volna egyedül újra kezdeni az autómosást! Felugrott a kanapéról, és odaszólt az anyukájának:

– Megyek a szomszédba, segítek eltakarítani a lábnyomokat a motorháztetőről! – kiáltotta.

– Vidd ezt az autómosó szivacsot! – szaladt utána az anyukája.

A barna kiscica elvette a szivacsot, és azzal ment át a szomszédba. Az ember még mindig bosszúsan sikálta az autót. Meglátta a cicát, már nyitotta a száját, hogy elzavarja, mikor meglátta a szivacsot a kezében.

– Segíteni szeretnél? – kérdezte tőle mosolyogva.

A cica bólintott. Az ember felemelte, megtörölte a cica négy tappancsát, majd feltette az autó tetejére. Mikor együtt letörölték a lábnyomokat, bement a házba, és egy alacsony karosszékkel tért vissza.

– Ha legközelebb átjössz hozzám, ebbe a székbe ülj! – mondta kedvesen.

A cica bólintott. Belátta, hogy rosszul gondolkodott. Ez az ember szereti őt, feleslegesen viszont nem szeret dolgozni.

            A barna cica ezután is gyakran átjárt a szomszéd kertbe, de sohasem ült a motorháztetőre, hanem inkább a neki kitett székben nézelődött. Mikor hűvösre fordult az idő, az ember tett bele egy puha párnát, hogy melegen tartsa őt. A cica nagyon szeretett ezen kinyújtózni, de mikor az ember hazaért a munkából, sietve leugrott róla, és hozzádörgölőzött a lábához, hogy üdvözölje őt. A férfi ilyenkor lehajolt, és megsimogatta a barna cicát, aki hűséges barátja lett az évek során.