Süni és a léggömb

Süni és a léggömb.

            Az avar olykor meg-megzizzent, orrocska, két fénylő szem és egy tüskékkel borított hát látszott ki alóla. Süni motoszkált errefelé, most, hogy jól kialudta magát, igyekezett a tisztásra.

            A tavaszi napfény kicsalogatta a gyerekeket a természetbe, a hosszú tél után alig várták, hogy a nyíló virágok között szaladgálhassanak. A friss fűre terített pléden színes léggömbök vártak arra, hogy felfújják őket. Egy kislány a pirosat vette kézbe, és nagy levegőt vett. Nagyon igyekezett, hogy óriási gömbbé alakuljon, fújta, fújta, egészen addig, amíg túl sok levegő jutott a belsejébe és nagy durranás kíséretében szétpukkant. Darabjai lehullottak a fűre, mint hatalmas piros virágszirmok libegtek ott. A kislány ijedten figyelte azokat, de a többi gyerek megnyugtatta, hogy velük is előfordult már, hogy szétpukkant a léggömb, mert túl sok levegőt fújtak bele.

– Nézd, itt egy másik, fújd fel ezt! – nyújtott egy kisfiú felé egy zöldet.

A kislány nekiveseledett, és ezúttal sikerrel járt. Feldobta, és az szállt, szállt a levegőben egy darabig, ő szaladt utána, de egy arra járó szellő fuvallat tovább libbentette. Süni ekkor érkezett meg a rétre, és látta, hogy a levegőből egy kék gömb hull lefelé, éppen a háta közepére. Nagy durranást hallott, majd kék foszlányokat látott maga előtt. A kislány odaszaladt, lehajolt, megnézte, hogy mi okozta a léggömbje szétdurranását.

– Nézzétek, egy süni! – kiáltotta, mikor meglátta a kicsi állatot.

A többi gyerek odaszaladt, mindenkinek színes léggömb volt a kezében, pirosak, sárgák, zöldek és kékek. Süni ijedten szólalt meg:

– Ne haragudj kislány, nem akarattal durrantottam ki a tiéd!

– Ne félj, nem haragszom! Nem tehetsz róla, hogy éppen a tüskéidre esett! Tudod mit, felfújok egy másikat, megmutatom neked milyen szépen száll! – mondta a kislány.

Süni megnyugodott, hogy nem hibáztatja a gyerek, és így szólt:

– Szívesen megnézem!

A kislány előre szaladt a plédhez, ahol még több is hevert, és kiválasztott egy zöldet.

– Látod Süni? – kérdezte, mikor felfújta.

– Még nem értem oda, de azért innen is látom! –felelt Süni a távolból. Egy kisfiú épp mellette állt, felkapta őt, és odavitte a kislányhoz.

– Na, most teljesen közelről látom! – mondta Süni.

– Gyere, labdázzunk! Az orrod nem tüskés, arra rá tudom dobni! Ne félj, nem durran ki, ha ügyesek leszünk! – nevetett a kislány.

– Nem merem megcsinálni! És biztos, hogy nem is tudom! – mondta Süni.

– Meglátod, sikerülni fog! Próbáljuk meg! – bíztatta a kislány, leguggolt, és rádobta a léggömböt Süni orrára. Süni visszalökte neki, és így játszottak egy darabig. A kék léggömb puhán esett Süni orrára, majd onnan a kislány kezébe, újra, és újra. Süni szívét boldogság járta át, még sosem szórakozott ilyen jól, örült, hogy megpróbálta.

– Nem fáradtál el? – kérdezte a kislány.

– De igen, pihenjünk egy kicsit! – felelte Süni.

Összekuporodott a kislány lába mellett, és figyelte a többi gyereket, amint dobálják a színes léggömböket.

– Eddig azt gondoltam, hogy egy süni sohasem játszhat léggömbbel! Gyere, folytassuk, már kipihentem magam! – mondta Süni.

A kislány felemelte őt.

– Akarsz velem jönni? – kérdezte tőle.

– Van kuckó a számomra? – kérdezett vissza Süni.

– Nincs. De majd építek! – felelt a kislány.

– Tudsz kuckót építeni nekem? – kérdezte Süni.

– Eddig még nem próbáltam! De remélem sikerülni fog! – mondta a kislány.

– Biztosan. Megyek veled! – felelt Süni.

            A kislány hazavitte Sünit. Épített neki egy kuckót, amely olyan jól sikerült, hogy Süni imádott benne élni, ezért nem hagyta el a kislány otthonának a kertjét, melyben a kuckója állt. Néha előfordult, hogy léggömböt fújt a kislány, odadobta neki, ő vigyázva az orrával elkapta, és már nem jutott eszébe, hogy egy süninek nem való a léggömb.