Szülinap a kertben

Szülinap a kertben.

            Messze a várostól, egy tisztás közepén állt egy piros tetejű ház, melynek kertjét egy apró tavacska tette különlegesen vonzóvá. A ház előtt piros tulipánok, sárga nárciszok, kék jácintok és fehér maragaréták nyíltak. Méhecske és Pille pillangó nektárt gyűjtögettek belőlük, és ha elfáradtak, meg-megpihentek a szirmaikon.  A kerítés előtti villanypózna tetejére Gólya néni épített fészket, a lámpa fényénél éjszakánként újságot olvasott, mert nappal nem ért rá tájékozódni a környék híreiről.

A kert végében az avarházikó Sünike birodalma volt, itt aludta ki magát az éjszakai élelemszerző körutak befejezésekor, ide tette a piros almát, amit nappal állandóan a tüskéin hordott. Senki nem tudta, hogy miért cipeli magával, annyira megszokták, hogy volt, aki azt gondolta, hogy a hátához nőtt a gyümölcs.

A földalatti járatokat Vakond Viki építette, a felszínen egy-egy kupac jelezte, hogy merre mászkál.

A ház kertjét egy apró tavacska tette különlegesen vonzóvá. Ebben Zöldi a béka gyakorta brekegett, ő egy tavirózsa levelének tetején, a fűzfa árnyékában szeretett pihenni.

Gyakran meglátogatta a lakókat Cinege bácsi, aki most is lélekszakadva érkezett meg a meggyfa középső ágára, és hangos csicsergésére összeszaladt minden itt élő.

– Mire ez a nagy izgalom? – kérdezte Gólya néni röptében kiabálva.

– Gyere Pille, lemaradunk a hírekről! – szólt Méhecske a pillangónak, és mindketten a meggyfa alá szálltak a frisszöld fű közti vadvirágok szirmaira.

– Zöldi, gyere csak ide mellém! – csattogtatta piros csőrét Gólya néni. Szegény béka ijedtében akkorát ugrott a tavi rózsa leveléről, hogy a víz közepén találta magát.

– Hahaha, ezt nagyon eltévesztetted! Nem a tóban vagyunk, hanem itt, a meggyfa alatt! – kacagta ki Gólya néni.

Zöldi a béka csurom vizesen kászálódott ki a partra, és néhány ugrással a meggyfa alatt termett. A biztonság kedvéért a lehető legmesszebbre húzódott Gólya nénitől, nehogy véletlenül eszébe jusson felkapni őt a csőrébe.

– Ne félj tőlem Zöldi! Barátom vagy, nem bántalak! – nyugtatta meg a madár, mire a béka kissé megenyhült.

Sünike gyorsan feltette a hátára a piros almát, és kimászott az avarházából.

– Jövök már, várjatok! – szólt oda a többieknek, és szaporán szedte a lábát. Amint igyekezett a meggyfa árnyékába, megbotlott valamiben, és elgurult az almája a hátáról.

– Jaj, hova lett az almám, nem látod onnan a magasból, Cinege bácsi? – kérdezte.

Cinege bácsi alaposan körülnézett, és észrevette az almát.

– Begurult a vakondtúrásba! – csicseregte diadalmasan.

– Szólj Vakond Vikinek, hogy hozza ki onnan! – ajánlotta Méhecske.

– Vakond Viki, gyere elő! Gyűlés van a meggyfa alatt! Hozd az almámat is! – kiáltotta a vakondtúrásba Sünike.

Vakond Viki kidugta az orrát a vakondtúrásból, kikönyökölt rajta, és vaksin forgatta a fejét.

– Itt vagyok! Hoztad az almám? – kérdezte tőle Sünike.

– Nem hoztam, de visszamegyek érte! – felelte Viki, és újra bebújt a lyukba.

– Siessetek már! Eltelik a nap, mire összegyűlünk! Szeretném tudni, mit akar mondani Cinege bácsi! – türelmetlenkedett Pille pillangó.

– Bizony, bizony, nem azért repültem ide ilyen sebesen, hogy órák hosszat várjak rátok! – zsémbeskedett Cinege bácsi.

Pille és Méhecske röpködni kezdtek a fa körül, Gólya néni elindult Zöldi felé, erre a béka ugrott hármat, és már Sünike mellett állt a vakondtúrás mellett.

– Megvan az alma! – kiáltott a mélyből Viki.

– Nehogy megedd! Hozd ide azonnal! – szólt rá Sünike.

– Nem is kellene nekem ez a fonnyadt alma! – feleselt a vakond, és kigörgette a lyukon a gyümölcsöt, majd ő is kijött a fényre. Szegény nem látott semmit, és véletlenül Sünike tüskéire tette a kezeit.

– Jaj, jaj, megszúrtál! – siránkozott.

– Te meg rátenyereltél a hátamra! Az előbb pedig azt mondtad, hogy fonnyadt az én szép, piros almám! Menj innen! – veszekedett Sünike.

– Hagyjátok már abba! Gyertek ide gyorsan! – kiáltott rájuk Cinege bácsi.

Viki megdörzsölte fájós lábát és elindult a meggyfa alá, Sünike feltette az almát a hátára és sietve követte Vikit. Pille és Méhecske leszálltak a fűre a fa alá, Zöldi visszaugrált a helyére, Gólya néni féllábon megállt. Mindannyian várakozással tekintgettek a meggyfa ágán ülő Cinege bácsira.

– Kezdheted! – zümmögte Méhecske.

– Mondd már! – sürgette a pillangó.

– Fúrja az oldalam a kíváncsiság! – kelepelte a gólya.

Zöldi bólogatott, a vakond és Sünike bölcsen hallgatott. Cinege bácsi végre belekezdett a mondandójába.

– A városban töltöttem az éjszakát. Mikor felébredtem, egy kisfiú hangját hallottam, amint elmeséli a barátainak, hogy ideköltöznek nyárára a piros tetejű házba. Nem szívesen jön a szüleivel, mert sajnálja, hogy ott kell hagynia a barátait a sokemeletes házban. A szülei szerint azonban jót fog tenni a friss, tiszta levegő és a természet közelsége neki, mert nagyon sápadt és könnyen elfárad, gyakran nem tud figyelni az órákon – mesélte Cinege bácsi.

– Azt nem mondta, mikor költöznek? – kérdezte Zöldi.

– Annyit hallottam, hogy a szülinapjára itt lesznek! – felelte Cinege bácsi.

– Vajon mikor lesz a szülinapja? – érdeklődött Gólya néni.

– Azt mi honnan tudnánk? – méltatlankodott Zöldi.

– Tudom, hogy nem tudod, csak úgy érdeklődtem! – reccsent rá Gólya néni.

– Jól van már! – szólt közbe a pillangó.

– Mindig csak a veszekedés! Ahhoz értetek! Csend legyen már! – szólt Cinege bácsi.

– Mi meg sem szólaltunk! – mondta Vakond Viki és Sünike egyszerre.

Ebben a pillanatban motorzúgás hallatszott a távolból.

– Lehet, hogy már ők jönnek? – kérdezte Vakond Viki.

– Minden lehet! – válaszolt Cinege bácsi, de ő maga is csodálkozott rajta, későbbre várta őket.

– Menjünk a helyünkre, és figyeljük meg ezt a kisfiút, azt javaslom! Nem tudjuk, kivel állunk szemben! – szólt Pille.

– Ezt hogy érted? – kérdezte Vakond Viki.

– Úgy, hogy lehet, hogyha meglát engem valahol, elkap, és belerak a lepkegyűjteményébe! – felelt Pille.

– Engem pedig lecsap, mert attól tart, hogy megszúrom! – tette hozzá Méhecske.

– Esetleg van csúzlija, és megsebesít vele! – ijedezett Gólya néni.

– Talán szereti a békákat üldözni! – találgatott Zöldi.

– Jobb, ha nem megyek a közelébe, mert olyan tejet ad nekem, amitől beteg leszek! – morfondírozott hangosan Sünike.

– Milyen tejet szeretnél? – kérdezte Cinege bácsi.

– Laktózmenteset! – válaszolta Sünike.

– Igazatok van, jobb lesz vigyázni az idegen gyerekkel! Nem biztos, hogy tudja, hogy megtisztítjuk a kertjét a kártevőktől! – mondta Cinege bácsi.

– Én beporzom a virágokat! – egészítette ki Pille.

– Mézet is gyűjtök! – dicsekedett Méhecske.

A motorzúgás egyre közelebbről hallatszott, ezért Cinege bácsi intett, hogy a gyűlésnek vége, mindenki menjen haza, és felröppent a meggyfa ágáról, csapott egy kört a levegőben. Látta, hogy a kisfiú a családjával együtt behajt a kertkapun. Kiszálltak a kocsiból, és a gyerek észrevette Gólya nénit.

– Szia, Gólya, milyen jó, hogy itt laksz előttünk! – köszöntötte, és máris elnyerte a bizalmát, ezért a madár piros csőrét megcsattogtatta válaszul.

A gyerek beszaladt a házba, majd kisvártatva megjelent a kertben. Ahogy nézelődött, meglátta a vakondtúrást.

– Gyere ki, mutasd meg magad, még sosem láttam vakondot ilyen közelről! – hívta Vakond Vikit.

– Ha kijövök, nem csapsz a fejemre egy lapáttal? – kérdezte a mélyből a kicsi állat.

– Miért csapnék? – kérdezte értetlenkedve a kisfiú.

– Azért, mert feltúrtam a kertet! – felelte a gyerek.

– Az a dolgod, nem? Kártevőket keresel, porhanyós lesz a föld az ásásod nyomán! – nyugtatta meg a kisfiú.

Vakond Viki összeszedte a bátorságát, és kikönyökölt a vakondtúrás bejáratán.

– Zoli vagyok! – mutatkozott be a kisfiú.

– Vakond Viki a nevem! – válaszolta a vakond.

Elcseverésztek egy darabig.

– A városból jöttem, tudod, arrafelé nincsen ilyen állatka, mint te! – mosolyodott el Zoli.

– Akkor jól nézz meg! – felelte Vakond Viki, és kimászott a vakondtúrásból.

Zöldi a béka érdeklődve figyelte a jelenetet a tóból. Úgy gondolta, hogy nem veszélyes ez a Zoli gyerek, és odaugrált a vakondtúrás mellé.

– Jé, egy béka! – örült meg a kisfiú.

– Nem üldözöl el engem? – kérdezte Zöldi.

– Miért üldöznélek? – kérdezett vissza a gyerek.

– Hát mert csúnya vagyok! – felelte Zöldi.

– Szerintem épp ilyennek kell egy békának lennie!  Egyáltalán nem vagy csúnya! – felelte Zoli.

– És én hogy tetszem? – illegette magát Pille, aki épp most szállt arrafelé.

– Óh, nagyon! – felelte Zoli.

– Jövök én is, vigyázz, nehogy a tüskéim megsebezzenek! – szedte a lábait Sünike.

– Én is, én is! – zümmögött Méhecske.

Cinege bácsi leszállt a meggyfa ágára, és onnan figyelte a jelenetet. Örömében dalra fakadt. A csicsergést meghallotta Zoli, és így szólt:

– Láttalak a városban is, a játszótéri fán! Üdvözöllek cinege madár!

Cinege bácsi torkán akadt az ének, hogy így megismerte a kisfiú, és boldogan a vállára szállt. Gólya néni már nagyon kíváncsi volt a ház előtt, a villanyoszlop tetején, hogy vajon mi történik a kertben, ezért átröppent a meggyfa alá.

– Megjött a gólya is! – kiáltotta Zoli, mikor észrevette.

– Itt vagyok, igen! Újra együtt a többiekkel! Beállsz a csapatunkba? – kérdezte a gólya.

– Igen, persze, ha befogadtok! – felelte Zoli.

– Szavazzunk! Tartsa fel a kezét, aki egyetért azzal, hogy Zoli csapattag lesz – indítványozta Gólya néni.

Mindannyian megszavazták, mert mindenkinek tetszett a kisfiú, aki nem akarta őket bántani, nem akart beleszólni a munkájukba, hagyta, hogy együtt dolgozzanak továbbra is.

– Ha már én is csapattag vagyok, meghívlak benneteket a szülinapomra! Holnap leszek hét éves, és kapok tortát is! Itt terítünk meg a kertben! – mosolygott Zoli.

– Eljövünk, eljövünk! – kiáltotta az összes kertlakó.

Másnap összegyűltek a kerti asztalnál, ahol mindegyikőjük boldog születésnapot kívánt a kisfiúnak.

– El ne maradjon az ajándékozás! – figyelmeztette a többieket Gólya néni.

– Kezdem én a sort! – mondta, mikor látta, hogy senki nem tolakszik. – Költöző madár vagyok. Járok messzi tájakon, de minden évben visszajövök a fészkembe, itt töltöm a nyarat. Mesélek neked szép történeteket! Mindig van olyan, amit érdemes elmondani! Ez az én ajándékom!

– Én segítek, hogy tudjatok nyáron zöldségeket ültetni a kertben! Porhanyósítom a talajt! – ajánlotta Vakond Viki.

– Minden éjjel kijövök, és elpusztítom a kártevőket! – tette hozzá Sünike.

– Beporzom a virágokat, hogy legyen gyümölcs a fán! – ígérte Pille.

– Én is segítek, és még mézet is gyűjtök! – tette hozzá Méhecske.

– A szúnyogoktól megtisztítom a tó környékét! – ajánlotta Zöldi.

– Köszönöm szépen a sok felajánlást! Ezek igazán pompás ajándékok! – szólt a kisfiú.

– Most jön az enyém! Hallgasd csak! – csicseregte Cinege bácsi, és elénekelt egy születésnapi dalt.

A többiek is vele daloltak, és a kisfiú boldogan állt a rögtönzött kórus előtt.

– Ilyen szép születésnapom még sohasem volt! – mondta meghatottan.

– Minden évben ilyen vár itt, a tiszta levegőn, a sok fa és virág között, a mi társaságunkban! – ígérte Cinege bácsi, és dalolt tovább, a többiekkel és Zolival együtt, egészen addig, amíg beesteledett.