Ürgék a viharban

Ürgék a viharban.

            Zuhogott az eső, villámok cikáztak az égen. A repülők nem szálltak fel, az emberek, ha csak tehették otthonaikban maradtak. A mezőn a zöld pázsit alatt az ürge járatokban a családok a legmélyebben fekvő szobákba húzódtak.

            – Ne féljetek gyerekek! Mindjárt véget ér a vihar! – nyugtatta három kicsinyét az apukájuk. A kis ürgék reszkettek, az anyukájuk magához húzta és testével melengette őket. A fejük felett rohanó ürgeláb dobogásra lettek figyelmesek.

– Beázott a járatunk! Elöntötte a házunkat az eső! – hallatszott innen is és onnan is.

Ürge Papa gondterhelten nézett körül. Abban biztos volt, hogy az ő lakásukat nem önti el a víz, mert háromszor olyan mélyen feküdt, mint a többieké, és a kijáratra tetőt szerelt. Sokáig tartott, amíg elkészült, a szomszédok gúnyolódtak is vele, hogy milyen lassú, de ez nem érdekelte, csak haladt úgy, ahogy eltervezte. A nagyapja tanította meg az apját arra, hogyan kell olyan járatot készíteni, amelynek alsó pontját biztosan nem éri el a csapadék a legnagyobb özönvíz esetén sem. Ők többször költöztek, Ürge Papa az apukáját sokat látta ásás közben, így öröklődött a tudomány apáról fiúra.

– Húzódjatok össze amennyire tudtok, felmegyek a szomszédokért, és lehívom őket az otthonunkba! – szólt, és elindult a felszín irányába. Mikor kidugta a fejét, legalább húsz ürge futkározott le-föl a felszínen, de sehol nem találtak menedéket.

– Gyertek utánam! Ne ázzatok, ne fázzatok, van hely számotokra is nálunk! – kiáltotta.

A többiek, akik korábban kigúnyolták, csodálkoztak, hogy segíteni akar rajtuk, de a meghívást örömmel elfogadták. Egymás után bújtak be az ajtón, majd elindultak lefelé a házigazda után. Eleinte nedves volt a folyosó, de ahogy haladtak előre, egyre szárazabb lett. Kisvártatva megérkeztek a nappaliba. Mindannyian nem fértek el ott, ezért elfoglalták a gyerekszobákat, a fürdőszobát és a konyhát is. Két kicsi ürge és a mamájuk behúzódott Ürge papáék hálószobájába, ahol a háziak tartózkodtak. Ha nagyon összehúzták magukat, akkor még maradt is hely.

Szakadatlanul dörgött és villámlott, még mindig zuhogott odakinn.

– Tündi, Tibi, Lili, van kedvetek énekelni? – kérdezte Ürge Papa a kölykeit. Választ nem várva, elkezdett egy dalt, amihez Ürge Mama is csatlakozott. A három gyerekük hamarosan bekapcsolódott, és hamarosan az egész ház zengett a hangjuktól. Egy perc múlva már mindenki énekelt, az ürgék apraja, nagyja, elfeledkezve az égzengésről, a félelemről, teli torokból dalolt. Hosszú idő telt el így. Egyszer azonban megszólalt Ürge Lili, a legkisebb családtag.

– Éhes vagyok! – mondta, és a többi kis ürge csatlakozott hozzá.

– Én is, én is! – hangzott mindenfelől.

Ürge Mama az éléskamrából elővette a kevéske ennivalót. Magában sajnálta, hogy nem gyűjtött többet, de mit volt mit tenni, ez már így történt. Igazságosan elosztotta a magokat és a fűszálakat, jutott mindenkinek, bár nem ették magukat degeszre. Eközben csend honolt a járatban, és hamarosan feltűnt, hogy már nem dörög az ég, nem koppanak az esőcseppek.

– Vége az özönvíznek! – kiáltottak a nappaliból, és megköszönték a vendéglátást, majd útnak indultak a felszín felé. A többiek követték őket. Mire felértek, már a nap is kisütött. Kimerték az összegyűlt vizet a lakásaikból, belehordták egy nagy hordóba, és néhány óra múlva elfoglalhatták otthonaikat.

Lassan minden ürge megnyugodott. Másnap elkezdték a járatok bővítését. Olyan mélyre ástak, mint Ürge Papa, és olyan tetőt raktak a bejárat fölé, mint az övé. Mikor elkészültek, lapulevelekkel álcázták a tetőt. Az arra szálló pillangók és katicabogarak csodálkozva figyelték, milyen sok kupac keletkezett az eddig sima mezőn.

– Délután kijöttök beszélgetni? – kérdezte a szomszéd.

– Igen, megyünk! – felelte Ürge Papa.

Minden ürge család kivonult a szabadba, a gyerekek játszottak, a felnőttek társalogtak, és közben éberen figyeltek, nehogy elragadja kicsinyeiket egy odatévedt ragadozó.

            Este, lefekvéskor Ürge Tündit, Ürge Tibit és Ürge Lilit nem kellett elringatni. Ők és a többi kis ürge gyerek békésen aludtak reggelig.