Kirakós

Kirakós.

            Meleg nyári nap volt, Anya az erkélyen teregetett. A szemközti fáról átszálltak a cinegék és adogatták a csipeszeket, amikkel a kihúzott kötelekhez lehetett rögzíteni a ruhákat. A kis énekes madarak szívesen segítettek, mert ismerték őt, gyakran látták két kisfiával boltba menni, a játszótéren hintát lökni, homokozni. Mindig volt hozzájuk egy-két kedves szava, és naponta énekelgettek együtt.

            A nagyobb kisfiú az anyukája mellett állt, a kicsi a szobában feküdt egy puha pléden. Az erkély egyik sarkában, apró dézsában egy dísznövény zöldellt. Három nagy, fényes levelét fehér minta díszítette, ezek a foltok tették jellegzetessé a szobanövényt. Anya nagyon sietett, nem szerette sokáig magára hagyni a kisebbik fiát sem, ezért odaszólt a körülötte röpködő cinkéknek:

– Köszönöm kismadarak a segítséget, milyen szerencse, hogy számíthatok rátok!

– És rám is! – szólt a nagyobbik kisfia, miközben odanyújtott neki egy ruhadarabot a kosárkából.

– Igen rád is mindig számíthatok! – hajolt le Anya a kisfiához, hogy megsimogassa őt. És abban a pillanatban döbbenten felkiáltott:

– Ó, nézd, az öcséd kimászott utánunk!

A kisebbik fiúcska miközben ott feküdt a pléden, úgy gondolta, hogy ő is megnézi, hogy mit csinál az anyukája az erkélyen a bátyjával és a cinegékkel, és mivel még nem tudott járni, négykézláb közlekedve csendben kimászott utánuk az erkélyre. Ez volt az első hosszabb útja, ez a három méter. Anya gyorsan az ölébe vette őt, a kismadarak csőrükbe vették a ruhákat és folytatták a teregetést. A nagyobbik kisfiú odamutatott a sarokba, és azt kérdezte:

– Anya, hol van a levél?

Ahogy a szobanövényre nézett Anya, már látta, mi történt. Mind a három fehér mintás méregzöld levél eltűnt a száráról.

– Cinkék, nem láttátok mi történt? – kérdezte ijedten a fiatal nő.

A lombos fáról egy galamb szállt a korlátra, és azt búgta:

– Én láttam, amint a kicsi fiad letépi, és az erkélyüveg alatti résen kidobja a játszótérre! Nagyon gyorsan tépkedte, egy pillanat volt az egész!

A kicsi fiú Anya ölében ülve sírni kezdett, megértette, hogy bajt csinált. Anya kézen fogta a bátyját, és elindult lefelé a játszótérre, az erkély alatti területre.

– Meg kell keresnünk a leveleket! Tudnunk kell, hogy nem került – e a kicsi szájába egy darabka belőle!

– Miért olyan fontos ez? – kérdezte a galamb, aki követte őket.

– Mert mérgező lehet! – felelt Anya.

A játszótéren a madarak között hamar elterjedt a híre, hogy a két kisfiú anyukája három zöld, fehér foltos levelet keres.

– Találtam egyet! – szólt a galamb, és már hozta is a csőrében.

– Igen, ez az! – felelte Anya, és örült, hogy a nagy levél egészben megvan.

– Nézd, itt a másik! – mutatta a nagyobbik kisfiú.

– Szerencsére ez is egészben van! – sóhajtotta Anya. A harmadik levelet azonban nem találták. Anya telefonált a doktor bácsinak, aki azt mondta, ha nem találnak meg minden darabot, akkor a kisfiút meg kell vizsgálni, hogy nem nyelte – e le.  Ahogy Anya letette a telefont, előmászott a bokrok alól egy süni, a tüskéire több darab zöld – fehér levél akadt fel.

– Rakjuk össze! – mondta sietve Anya. Ölében a kicsivel elkezdte a levéldarabokat egy egésszé formálni. A nagyobb kisfia, a cinegék és a galamb segítettek neki, így aztán pillanatok alatt összeállt az egész kép. Minden darabot megtaláltak! Anya magához ölelte a két kisfiát, egyik az egyik karjában, másik a másikban, a cinegék a vállára repültek, a galambok köröztek felette, süni pedig értetlenül figyelte a történteket. Az ő tüskéire hullottak a szobanövény levél darabok, mikor a kicsi fiú kidobálta az erkély résén őket, így mikor ő előbújt, könnyen össze tudták rakni.

– De jó, hogy nem kóstoltad meg! – mondta Anya a pici fiának, aki most tanult mászni, aki nem tudott még beszélni, és aki most ismerkedett a világgal, és aki kíváncsiságból majdnem mindent a szájába vett.

– Sokkal jobban kell figyelnem rád ezután! – mondta Anya a kicsinek.

A kedves doktor bácsi nagyon izgult értük, így eljött hozzájuk a rendelőből. Látta, amint mindkét kisfiú Anya karjában ül, és átölelik a nyakát. Látta, amint a madarak a játszótéren körbe veszik őket. Közelebb lépett hozzájuk.

– Doktor bácsi, megvan az összes levél! – mutatott a nagyobbik kisfiú a földre. Az orvos odanézett. Látta, amint két egész és egy darabokból kirakott levél fekszik a fűben.

– Megnyugodhat anyuka!– mondta.

– Megvan minden darab! Ez a növény amúgy sem mérgező, csak hasonlít egyre, ami az. Nagyon korán elkezdett mászni a pici fia, ő is egy kis vasgyúró, mint a bátyja, most aztán résen kell lenni, nehogy bajuk essen! – folytatta.  Aztán leült a padra, gyorsan rajzolt egy macit egy recept hátuljára, és odaadta a nagyfiúnak:

– Tessék, a nagy ijedtségre! – mondta, majd visszament a rendelőbe.

A kisfiú elmosolyodott. Örült a rajznak, de leginkább annak, hogy a testvérének nem esett baja.

            A cinegék dalra fakadtak, és Anya énekelt velük együtt. Karjában a két gyerek nyitott füllel hallgatta. A daltól megnyugodva, békésen álltak ők hárman a játszótéren, a nagy fa előtt, a cinegék és galambok társaságában.