Lovacskák a szélben

Lovacskák a szélben.

            Két ló gyakorolt a cirkuszi sátorban. Az egyik fehér, a másik barna szőrű, mindkettő rugalmas léptű, okos jószág. Két nap múlva fellépnek, ezért az idomár órák óta edzett velük. A szüleik ebben a cirkuszban dolgoztak, de már kiöregedtek a mutatványokból. Nem ment könnyen nekik az egyik fő attrakció, a két lábon járás, közben a mellső lábukkal kalimpálás, ezért könnyebb feladatokat kaptak.

            A fiatal lovak nem régen léptek szüleik nyomdokába. Megtanulták, hogyan kell úgy vágtatniuk, hogy közben egy artista tornázik a hátukon, hogy lehet összehangolni a lépteiket olyan pontosan, hogy a lovas egyik lába a barna, másik a fehér szőrű hátán legyen. Vezényszóra akkorát ugrottak, hogy a sörényük zászlóként lengett a levegőben. Minden sikeres gyakorlat után kockacukrot kaptak, amit nagyon szerettek, és sűrűn meghálálták az ügyességükkel. A szüleik a cirkuszi sátor egyik félreeső zugából büszkén figyelték őket.

A sürgés-forgás percről percre élénkebb lett, hiszen vészesen közeledett az előadás napja. Messziről érkeztek ebbe a városba, és szerettek volna színvonalas műsort adni a nézőknek. A sok munka beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert a premier nagyon jól sikerült. A közönség állva tapsolt, és sokan éljenezték a társulatot. A fiatal lovakat megdicsérte a lovasuk, és bőven adogatta nekik a kockacukrot. Annyit kaptak, hogy mikor nem látta senki, átadták a szüleiknek, hogy ők is részesüljenek belőle.

Mikor minden elcsendesült, a fehér és barna csikó beszélgetni kezdett az istállóban.

– Nehéz hetek állnak mögöttünk, de végül jól sikerült az előadás! – szólt a barna lovacska.

– Igen, nagy tapsot kaptunk. Azt hallottam, hamarosan tovább indulunk! – felelt a fehér lovacska.

– A szüleink is utaztak egész életükben, rengeteg városban felléptek. Mi is ezt fogjuk tenni? – kérdezte a barna csikó.

– Nincs más választásunk! – felelt csendesen a fehér csikó.

Mindketten elhallgattak, és gondolataikba mélyedtek. Arra ocsúdtak fel, hogy odakinn az emberek szaladgáltak és közben kiabáltak egymásnak, mert feltámadt a szél, és a sátorponyvát teljes erőből cibálta, rángatta, attól féltek, hogy összedől. Miközben ezzel voltak elfoglalva, nem vették észre, hogy az istállónak használt kisebb sátor tetejét leszakította egy erős légáramlat.

– Nézd, ott vannak a csillagok! – szólt a fehér csikó.

– De gyönyörű! – álmélkodott a barna.

A Hold besütött, ezüstösre festve a két lovacska szőrét.

– Milyen jó lehet olyan szabadnak lenni, mint a szél! Nyargalni az erdőn, a mezőn, vágtázni a tengerparton! – sóhajtotta a fehér csikó.

A Hold elmosolyodott a magasban. Tetszett neki a két lovacska, segíteni szeretett volna rajtuk, így szólt a forgószélnek:

– Forgószél, ott az a két csikó, kérlek, kapd fel őket, és vidd el jó messzire, ahol szabadon élhetnek!

Forgószél jó barátja volt az öreg Holdnak, ezért teljesítette az óhaját. Lelátogatott a Földre, és felkapta a két lovat, azok egy szempillantás alatt a csillagok közé kerültek, hogy aztán rövid utazás után a magas hegyeken és tiszta vizű forrásokon túl a Lovak Földjére érkezzenek.

Ott a fiatal lovak azonnal heves vágtába kezdtek, rótták a kilométereket, szinte szárnyaltak. Erdőket, mezőket hagytak a hátuk mögött, a réteken legelő itt élő társaik megértően bólogattak, mikor elhaladtak előttük.

– A szabadságotok első napja, ugye? – kiáltották. Ők nem hallották a kérdést, rohantak, ahogy bírtak, amíg végül a homokos tengerpartra értek. Ott végre megálltak, a végtelen víz látványa megnyugtatta őket.

A barna lovacska megszólalt:

– Szabadok vagyunk, mint a szél, vágtázhatunk erdőn, mezőn és a tengerparton!

– Úgy élhetünk, ahogy szeretnénk. Köszönjük Forgószél! – tette hozzá a fehér lovacska.

            A mutatványosok a cirkuszban döbbenten vették észre, hogy a két fiatal ló hiányzik az istállóból. Nem akarták elhinni, hogy a szél úgy elvitte őket, hogy haza sem találnak. Napokig várták, hogy egyszer megjelennek. A szüleik azonban mindent láttak, ők tudták, hogy nem térnek vissza. Abban reménykedtek, hogy legközelebb elküldik értük Forgószelet, és az elviszi hozzájuk őket. A Hold türelmesen várt a következő alkalomra, amikor megkéri a barátját, hogy vigye el a két öreg lovat a Lovak Földjére.