Sünike karácsonya

Sünike karácsonya.

            A sün család már évek óta a vanília színűre festett ház kertjében élt. Az itt lakó gyerekek többször is találkoztak velük, hiszen Sün papa és Sün mama esténként előjött a rejtekéből, nyomukban három kicsi sün botladozott. Sünike, a legkisebb sün gyakran lemaradt, mert szerette hallgatni, hogy mit beszélnek az emberek, akik ilyenkor a kerti székekben üldögéltek.

            Mikor a falevelek már sárgultak, néhol vörösesen, máshol barnán zizegtek a szélben, a kisfiú és a kislány izgatottan suttogott. Sünike éppen a közelükben járt, és hegyezni kezdte a fülét. A karácsony került szóba, amikor az emberek feldíszítik a fenyőfát és az angyalok ajándékokat tesznek alá.

A barna hajú, copfos kislány kíváncsian megkérdezte:

– Te tudod már, hogy mit fogsz kérni karácsonyra?

– Sokára lesz még az ünnep, de addigra kitalálom! Miért, te tudod? – kérdezett vissza a kisfiú, és mélybarna tekintete érdeklődve fordult a húga felé.

– Vannak ötleteim, de még gondolkodom! Még van idő, csak most kezdődik a tél! – felelte a kislány.

A gyerekek bementek a házba, Sünike pedig töprengve ott maradt az udvaron. Nem tudta elképzelni, milyen lehet a karácsony.

– Ezt mindenképpen látnom kell! – gondolta, és gyorsan szedte a lábát, hogy utolérje a sün családot, akik már messze jártak. Pár perc múlva lihegve megérkezett, és megkérdezte az anyukáját:

– Anya, milyen az a karácsony? Mesélj nekem róla!

– Az emberek ünnepe. Nem láttam még soha, mert mi olyankor mindig alszunk! Ősz végén lefekszünk, és tavasszal ébredünk, de hallottam róla, hogy nagyon szép ünnep – felelte az anyukája, és ezzel a maga részéről lezárta a témát, gyűjtötte tovább az ennivalót vacsorára. Sünike azonban nem nyugodott. Elhatározta, hogy ő mindenképpen megnézi az emberek karácsonyát, még akkor is, ha nagyon álmos lesz.

A napok gyorsan teltek egymás után. A fák ágairól az összes színes levél lehullott a földre, a levegő egyre hidegebb lett, a gyerekek már nem üldögéltek a kertben, bevitték a házba a kerti bútort.

A sün család a téli álomra készült. Sün papa és Sün mama előkészítette a sün gyerekeknek és maguknak is az ágyat, jó meleg levéltakarót adtak mindenkinek. Sünike tiltakozott, hogy ő nem akar aludni, meg szeretné nézni karácsonykor az angyalokat, de a szülei nem tűrtek ellentmondást, kulcsra zárták a sün lak ajtaját, és nem sokára mélyen aludtak. Sünike nyitva tartotta a szemét, megfigyelte, hová teszik a kulcsot, és kimászott a levéltakaró alól, kinyitotta az ajtót, kiment rajta, ügyesen bezárta, a kulcsot pedig letette a lábtörlő alá. Mikor kint állt a sötét, hideg kertben, ahol csak a csillagok világítottak, kicsit inába szállt a bátorsága. Most aztán mitévő legyen? Merre menjen, mit csináljon? Nem volt terve, nem tudta, mennyit kell várnia karácsonyig. Fogta magát, összeszedte minden erejét, és a ház felé sietett. Mikor már majdnem odaért, összetalálkozott a házőrző kutyával, aki jól megugatta, hiszen ilyenkor télen teljesen szokatlan volt számára a jelenléte. Az ugatásra felriadtak a gyerekek, és kiszaladtak a verandára. Onnan kitekintve meglátták Sünikét.

– Te biztosan eltévedtél! Gyere, beviszlek magammal a jó melegbe, ma éjjel itt alszol nálunk! – mondta a kisfiú, és lehajolt érte, hogy felvegye az ölébe.

Sünike boldog volt, hiszen éppen ezt szerette volna. Amennyire tudta behúzta a tüskéit, és csendben összegömbölyödött a gyerek ölében. A kislány csinált neki egy ágyat, abba beletette, majd mindannyian aludni tértek.

Teltek-múltak a napok, a gyerekek nagyon megszerették Sünikét, etették, itatták, játszottak vele. Annyira jól érezte itt magát, hogy lassan elfelejtette, miért jött ide. Egy havas téli reggelen azonban Apa így szólt:

– Gyerekek, gyertek, díszítsük fel a fát!

A család minden tagja csillogó színes gömböket aggatott egy fenyőre, a tetejére Apa egy csúcsdíszt helyezett. Az ágakon jégcsapok függtek, amikből fény áradt a szobába. Sünike ámulva nézte, és arra gondolt, hogy igazán kár lett volna kihagyni ezt a látványt. Jó ideje itt élt, és most jutottak először eszébe a szülei és a testvérei. Elszégyellte magát, hogy így otthagyta őket a sün lakban, pedig ezt a sok szépséget nekik is látni kellene. Elindult, hogy felébressze őket. Megtalálta a lábtörlő alatt a kulcsot, éppen úgy feküdt ott, ahogy odatette. Mikor belépett az otthonába, meglátta a testvéreit, ahogy összebújva mozdulatlanul fekszenek, a szülei pedig két oldalról testükkel védik őket. Sünike avarpaplanja árván hevert, úgy, ahogy pár napja kimászott alóla. Lelkiismeretfurdalása támadt, hogy szó nélkül elment tőlük. Ezért úgy határozott, hogy mindent helyrehoz.

– Apa, Anya, Süni Sanyi, Süni Sári! Ébredjetek, mutatok nektek valami szépet! – mondta. Sünike családja lassan ébredezni kezdett, kérésére megszakították a téli álmot, és szépen sorban elindultak utána a hóban. Mind az öten ott álltak a küszöb előtt, mikor a házőrző kutya észrevette és megugatta őket, mire a gyerekek kiszaladtak, és bevitték a családot a szobába. Süni Sanyi és Süni Sári szeme elkerekedett, hiszen ekkora gyönyörűségre nem számítottak. Az asztalon egy koszorúba fonva négy gyertya égett, kellemes fenyőillat áradt, sok jégcsap alakú égő világított, és színes gömbök sokasága függött a fán.

A fa alatt ajándékok álltak, a család minden tagjának egy-egy és a sün családnak még egy. Az angyalok mindenkire gondoltak. Sünike nem látta ugyan őket, hiszen titokban jöttek, de a jelenlétüket érezte ő is, mint mindenki más a szobában. Végtelen szeretet és nyugalom öntötte el az ünneplőket, és halkan karácsonyi dalokat kezdtek dúdolni. Mikor az este elszállt, Sün mama és Sün papa hazaindult Süni Sanyival és Süni Sárival. Sünike megijedt, hogy őrá már nincs otthon szükség, mert bármilyen jól érezte itt magát, azért nagyon vágyott haza. Nem kellett sokáig aggódnia, mert Sün mama hátrafordult:

            – Gyere Sünike, megvárunk! – hívta őt. Sünike szaladt utánuk, ahogy a lába bírta. Otthon bebújtak az avarpaplan alá, Sünike egyik kezével Süni Sanyit, a másikkal Süni Sárit ölelte, így aludtak el a testvérek, hogy tavasszal felébredjenek, és ismét a kertet járják.