Hermelin hála

Hermelin hála.

            Ősz derekán a nappalok melegek, az éjszakák hidegek voltak. A hermelin család gyakran kikukucskált a házából, vágytak arra, hogy a napsugarak megmelengessék a testüket. Olykor futkároztak a réten, társalogtak a sárga pillangóval, aki felváltva szállt Hermelin Heni majd Hermelin Henrik orrocskájára.

            – Merre jártál sárga pillangó? – kérdezte a hermelin kislány, mikor épp nála időzött.

– Szálltam virágról virágra, nektárt gyűjtögettem. Alig vártam, hogy találkozzak veletek! – felelte a lepke.

– Mi is örülünk, hogy itt vagy, de mi ilyenkor aludni szoktunk, tudod, éjjel megyünk a táplálék szerző körútunkra, addigra pihentnek kell lennünk! – szólt Hermelin Henrik.

– Azért jó, hogy most mégis kidugtátok az orrotokat, és elmesélhetem nektek, hogy mit láttam az előbb! – felelt a sárga pillangó.

– Mondd már! – sürgette Heni.

– Mikor kijöttem a rétre, a harmatos fűben egy kis ürgekölyök botladozott. Szerintem elcsatangolt a szüleitől. Látszott, hogy nem találja a hazafelé vezető utat. Tekintgetett jobbra, balra, végül egyenesen ment tovább. Láttam, hogy nagyon elfáradt szegény! – mondta a sárga pillangó.

– Az ürgékkel mi jó barátságban vagyunk! Nem régen jártunk náluk, mikor a sas el akart bennünket kapni, ők láttak vendégül! Hol láttad utoljára a kölyküket? – kérdezte Hermelin Henrik.

– A sziklákig követtem. Megpihentem egy százszorszépen, ringatóztam egy kicsit a szirmain, és mire feleszméltem, már eltűnt a szemem elől! – felelte a sárga pillangó.

– Gyere Heni, keressük meg őt! – szólt Henrik.

A két testvér elindult a fehér sziklák irányába. A lepke szállt elöl, mutatta az utat. A cél előtt azonban rászállt egy kisvirágra, és így szólt:

– Nem tudok többet segíteni! Itt láttam utoljára a kis ürgekölyköt!

– Köszönjük, innen boldogulunk magunk is! – felelt Hermelin Henrik.

Húgával együtt tovább mentek, és elkezdték átnézni a hasadékok mögötti barlangokat. Úgy gondolták, csak ott bújhatott el a kicsi ürge. Remélték, hogy egy hermelin lakóházat talált, és ott ételre, italra, puha ágyikóra lelt. Sorban bekopogtak az ajtókon, elmondták, kit keresnek. A hermelinek álmosan, hálósipkában nyitottak ajtót, és ingatták a fejüket, hogy nem, nincs náluk vendég.

– Kérdezzük meg Mamát, hogy mit tegyünk! – javasolta Hermelin Heni.

– Én is arra gondoltam, hogy haza kellene mennünk, úgyis a közelben lakunk, beszéljük meg otthon, hol keressük tovább a kis ürgét, hiszen már minden házba bekopogtunk! – felelte Hermelin Henrik.

Néhány perc múlva otthon voltak. Hermelin Papa ébren várta őket.

– Jó sokáig csavarogtatok! De erről majd később beszélünk. Most menjetek lefeküdni! Csendesen, mert a nappaliban annak az ürgekölyöknek vetettünk ágyat, akinek szülei megmentettek bennünket, mikor a sas üldözött a rét túlsó végén! – mondta Hermelin Papa.

– Ó, éppen idejött, hozzánk! De jó! Őt kerestük mi is! – mondta Hermelin Heni.

– Honnan tudtátok, hogy eltévedt? – kérdezte Hermelin Papa.

– A sárga pillangó mesélte! – felelte Hermelin Henrik, és mindent elmondott, amit ezzel kapcsolatban tudott.

– Értem már, miért jöttetek ilyen sokára. Jól tettétek, hogy a keresésére indultatok! – szólt Hermelin Papa.

– Hol van Mama? – kérdezte Heni.

–  Értesíti az ürgekölyök szüleit, hogy itt alszik a gyerekük! Biztosan nagyon izgulnak érte! – mondta Hermelin Papa.

Hermelin Mama éppen ekkor lépett be az ajtón. Megörült, hogy Heni és Henrik itthon vannak, és így szólt:

– Nem kellett messze mennem, éppen itt ringatózott a sziklánk előtt egy kisvirágon a sárga pillangó. Elmesélte nekem az ürgekölyök történetét, én megkértem, hogy vigyen üzenetet tőlünk az Ürge családnak, hogy nálunk pihen a gyerekük. Részletesen elmondtam, hogy hol találja őket.

Henrik és Heni lefeküdtek, de nem jött álom a szemükre. Hermelin Papa és Hermelin Mama sem tudott aludni. Papa kikukkantott a szikla hasadékon, és épp akkor szállt oda lélekszakadva a sárga pillangó.

– Megtaláltam őket! Itt szaladnak utánam! Nem tudtak otthon tétlenül várni! – mondta. Valóban, egy perc múlva Ürge Papa és Ürge Mama már ott hálálkodtak az ajtóban. 

– Köszönjük, hogy pártfogásba vettétek Ürge Ödönkét! – mondták.

A felnőttek bementek a nappaliba, és mosolyogva nézték, ahogy Ürge Ödönke az igazak álmát alussza.

– Pihenjetek le ti is! – mondta Ürge Mama, és elővette a felfújható matracot, hozott kispárnákat, takarókat.

Az ürgék elfogadták a meghívást, és kisvártatva békésen elaludtak.

Volt nagy öröm mikor felébredtek! Karjukba vették Ürge Ödönkét, úgy dédelgették!

A hermelinek meghívták őket reggelire, és a nagy asztalt körbe ülték, evés közben megbeszélték a történteket.

– Nagyon hálásak vagyunk nektek! – mondta búcsúzóul Ürge Mama.

– Ugyan, ti is megmentettek bennünket! Emlékeztek? Nem is olyan rég történt, mikor a sas elöl menekültünk, és befogadtatok a járatotokba! Mi is hálásak vagyunk ezért nektek! – mondta Hermelin Mama.

            A sárga pillangó látta, amint Ürge Mama, Ürge Papa kézen fogják Ürge Ödönt, és hazafelé indulnak. Figyelte, ahogy Hermelin Heni és Henrik a szikla lábánál integet utánuk.

– Gyere be hozzánk egy teára! – hallotta Hermelin Mama hangját.

Örömében még sárgábbak lettek a szárnyai, és követte a hermelin családot az otthonába.