Óriás Vakond

Óriás Vakond.

            A vakond család földalatti otthonában nagy volt az öröm! Három kis vakond született, az anyukájuk boldogan ölelte magához őket. Mikor az apukájuk belépett az ajtón azonnal látta, hogy bővült a család. Közelebb lépett, és mindenkit sorban megsimogatott.

            Mikor a harmadik vakond csemetéhez ért, így szólt hozzá:

– Hogy te milyen hatalmasra nőttél! Senki nem gondolná, ha látna, hogy csak most születtél!

A csemete közelebb bújt az anyukájához, aki így felelt:

– Valóban, szokatlanul nagy újszülöttnek! Nevezzük el őt Óriás Vakondnak!

– Rendben! – bólintott Vakond papa.

Telt-múlt az idő, a három vakond testvér már egész biztosan járkált a szélrózsa minden irányába futó földalatti járatokban. Egyik reggel hosszas kóborlás után egy piros cserepes tetejű ház kertjében találták magukat. Kidugták a fejüket a járatból, és szétnéztek. Az ablakokon lehúzott redőny, a kertben szétszórt homokozó játékok jelezték, hogy még alszanak a gyerekek.

– Gyertek, nézzünk körül! – hívta a többieket a legkisebb vakond.

– Menj előre, aztán mi követünk! – felelte a középső.

Kimásztak mindketten, és elindultak a kút felé. Sok szép margaréta nyílt, és rózsák illatoztak körülöttük. A kúthoz érve ittak pár kortyot a madaraknak kitett vízből, majd észrevették, hogy nincs velük Óriás Vakond. Amint hátra fordultak, látták, hogy szűk neki a kijárat, ezért beragadt oda. A feje és keze kifért, de a teste nem, integetett a vakondtúrás tetejéről, hogy menjenek és húzzák őt ki. A házőrző pulikutya észrevette, csaholva odarohant, egy darabig figyelte, majd mancsát játékosan felemelte, hogy megpaskolja őt. Óriás vakond be akart húzódni a járatba, de nem sikerült megmozdulnia, annyira beszorult. A pulikutya megsajnálta, és így szólt:

– Fogd meg a mancsom, és kihúzlak! Ne félj, nem bántalak!

Óriás vakond kinyújtotta az egyik lábát, és belekapaszkodott a kutyusba, aki egy mozdulattal kirántotta a fogságból. Megköszönte a segítséget, és odament a testvéreihez, hogy megbeszélje, hogyan menjenek haza. Miközben beszélgettek, egy kisfiú és egy kislány jött ki a házból. Megkeresték a kislapátot, és homokozni kezdtek. Óriás Vakond látta, hogy a kislapáttal alagutat ásnak, és támadt egy jó ötlete:

– Kérjük meg a gyerekeket, hogy tágítsa ki a lejáratot, hogy én is beférjek rajta! – mondta. Miután mindenki beleegyezett, odamentek a homokozóhoz, és Óriás Vakond így szólt:

– Gyerekek, kérünk szépen benneteket, legyetek szívesek kitágítani a lejáratot, úgy, hogy Óriás Vakond is beférjen!

A két gyerek nem habozott, azonnal a vakondtúrásnál teremtek, és gyorsan kiszélesítették a homokozó lapátjukkal. A vakond testvérek sietősen bebújtak, és hazamentek. Otthon aztán Óriás Vakond gondolkodóba esett.

– Mától külön utakon kell járnom! Hiszen bármelyik járatba beszorulhatok! – mondta az anyukájának, és elindult, hogy ásson magának bővebb alagutakat, a szélrózsa minden irányába.

– Bővítsd ki a mostani járatokat! Te más, sokkal nagyobb vagy mint mi, de attól még együtt maradhatunk! Majd járjuk mi is a te utadat! – javasolta az apukája.

– Akkor én ások, ti pedig hordjátok ki a földet! – mondta Óriás Vakond.

Ástak, földet hordtak egész nap, megállás nélkül. Estére a piros cserepes tetejű ház kertjében találták magukat, de most egy másik irányból érkeztek. A pulikutya csaholva szaladt a vakondtúráshoz, és nyújtotta a mancsát, hogy kihúzza őket.

– Nem szorultam be, mert kiszélesítettük a járatot! – mondta Óriás Vakond.

– De jó, hogy alkalmazkodtak hozzád a többiek, és együtt maradtatok! – mondta a kisfiú, aki időközben megérkezett.

– Nem válunk meg a testvérünktől, csak mert nagyra nőtt! – felelték a kis vakondok.

A kutyus bólintott, és eszébe jutott a kistestvére, akinek megsebesült a lába, és ott fekszik egyedül a kutyaházban.

– Mindjárt jövök! – mondta. Hazaszaladt szájába vette a kicsi pulikutyát, és elvitte a három vakondhoz. Óvatosan, hogy a fájós lába meg ne sérüljön újra letette a földre, és így szólt:

– Ő az én testvérem, nem nőtt nagyra, és fáj az egyik lába, de szereti a társaságot, elhoztam hát.

A kicsi puli boldogan pislogott Óriás Vakondra és testvéreire. Örült, hogy itt lehet, már unta magát a kutyaházban.

– Gyűljünk köré, és beszélgessünk! – javasolta Óriás Vakond, és letelepedett a kiskutya mellé. Mesélt neki a földalatti életről, a vakond családról. A kiskutya hálásan hallgatta, majd ő is előadta a maga történetét arról, hogy megsérült a lába, mikor macskát kergetett. Olyan jól érezték magukat együtt, hogy elhatározták, hogy minden nap találkoznak itt, a vakondtúrásnál.

            Az elhatározást valóra váltották, és Óriás Vakond a két testvérével minden este megjelent a vakondtúrásnál, pulikutya a szájában hozta a fájós lábú testvérét, és beszélgettek egymással, a gyerekek a tornácról figyelték őket. Egy napon a kis puli saját lábán érkezett, és ettől fogva is mindig járt a találkozókra.

Egyszer a kicsi állatok azt látták, hogy a tornácon egy egész csapat gyerek ül, alacsonyak, magasak, csendesek és hangosak, volt egy kislány, akinek gipszben volt a lába, ő is ott beszélgetett köztük. Ettől fogva naponta jártak ide a gyerekek, akkor is, mikor a kislány lába már régen meggyógyult, mert így is és úgy is jól érezték magukat együtt.

https://meskete.hu/mesek/iro/kovacsne-demeter-monika-iringo/2056

Szavazható meséim 2024 júl.31 -ig: 

https://meskete.hu/mese/erdo-melyen-kiscica/3831

https://meskete.hu/mese/a-mesemadar-es-a-kisfiu/5493

https://meskete.hu/mese/medvebocsok-a-patakban/5948