Erdő mélyén kiscica

Erdő mélyén kiscica.

            Csendes erdő közepén egy szerény kis házikó állt. Ebben lakott egy ősz hajú néni. Minden reggel megfésülködött, kontyot formált, és sietve a feje búbjára tűzte.

            A tarka kiscicája már várta őt. Ott állt az ajtóban, csóválta a farkát, és sűrűn hátratekintett, közben nyávogott egyet-egyet, így hívogatta, hogy jöjjön, és induljanak a kerti sétára. Mikor végre fordult a kulcs a zárban és meghallotta a madarak énekét, boldogan futott előre, nyomában a nénike léptei halkan csusszantak. Az erdő friss illata lengte be a környéket, a gondosan ápolt apró kertben zöldség, gyümölcs termett. A kerítés alacsonyra épült, bárki átugorhatta, de errefelé sosem jártak idegenek. Miközben a cica lefetyelte a kis piros tálba öntött tejecskét, a gazdija egy kerti székben a kávéját kortyolgatta.

– Gyomlálok egy kicsit! – mondta később a néni.

A kiscica ennek nem örült, mert ilyenkor nem vele foglalkozott a gazdi. Kíváncsian tekintgetett a kerítés felé.

– Vajon mi vár rá azon túl? Ki kellene próbálni, milyen az élet arrafelé! Talán érdekesebb, mint itt! – gondolta. Felugrott a lécek tetejére, és a lombos fák látványa lenyűgözte. Lehuppant a földre, és a kanyargó erdei úton elindult. Ment, igyekezett előre, hátra sem nézett, rácsodálkozott a gombákra, tarka virágokra. Pillangók repkedtek körülötte, akik színesen, légiesen szelték a levegőt.  Némelyik incselkedve az orrára szállt, megcsiklandozta, majd elrebbent. Az idő múlását észre sem vette, csak akkor riadt meg, mikor a gyomra korogni kezdett. Kereste a hazafelé vezető utat, de nem találta. Mókuska ugrándozott a fán, és észrevette őt.

– Eltévedtél kiscica? Hová tartasz? – kérdezte tőle.

– Az erdő mélyén áll egy kis ház, ott lakom az ősz hajú nénivel. Elindultam világot látni, de már szeretnék hazatalálni. Biztos befejezte a gazdim a gyomlálást és hiányzom neki! – szepegte a kiscica.

– Én jól ismerem a környéket! Sokat jártam felétek! Elvezetlek, gyere utánam! – mondta a mókuska.

A kiscica örömmel követte. Út közben beszélgettek. Kiderült, hogy a mókus egyedül él, és családot szeretne alapítani. Éppen egy erre alkalmas odút keres.

– A mi kertünkben van egy fa, annak odúját már régen elhagyta egy mókus család, elköltöztek a szomszéd erdőbe! Nem telepedsz le nálunk? – kérdezte a kiscica.

– Szívesen laknék veletek, ha odaértünk, megkérdezzük a nénit, hogy beköltözhetek-e – felelte a mókus.

Hamarosan feltűnt a deszkakerítés, mögötte a kicsiny házikó. A kapuban aggódva állt a fehér kontyos néni. Arca kisimult, amint meglátta a kiscicáját.

– Eltévedtem, a mókus vezetett haza! Lakhat nálunk a nagyfa odujában? – kérdezte a cica.

– Persze! Örülök, hogy ezentúl hárman leszünk! – felelte a néni.

A mókus szépen megköszönte, és beköltözött a fa odvába. Felújította a lakást, azután meghívta magához a kiscicát. Ő esténként felmászott a vastag törzsön, bekopogott egy kis beszélgetésre.

A néni mosolyogva figyelte őket. Örült akkor is, mikor a kiscica és a mókus családot alapított. Sok kis állat vette őt körül, mindannyian elhalmozták szeretetükkel. Kiscicák és kismókusok éltek vele, az erdő mélyén, a szerény házikó kertjében.

Egy napon a cica motorzúgásra lett figyelmes. Kifutott megnézni, ki jár errefelé. Hangos fékcsikorgás következett.

– Majdnem elütöttelek te szegény cica! Jobban kellene vigyáznod! – mondta a sofőr, aki egy ősz hajú, barátságos idős bácsi volt. A néni kijött a kertkapuba és ijedten kapta fel az ölébe a cicáját.

– Köszönöm, hogy vigyázott rá! – mondta hálásan a bácsinak, akit meghívott egy csésze teára a kis kunyhóba. Odabent jól elbeszélgettek, és barátságot kötöttek. Ezentúl gyakori látogató lett a háznál az autó vezetője.

            A cica és családja, a mókus és párja a kicsinyeivel együtt örömmel fogadták az ősz hajú bácsit, aki az erdő mélyén álló házban sokat segített a néninek. Boldogságban, egyetértésben, szeretetben teltek a napok, még sok-sok éven át.