Kép forrása: pixabay.com
Magnóliafa virágai.
Az idén áprilisban egyik nap esett a hó. Téliesre fordult az idő, szerencsére csak egy hétre, de így is szokatlan volt tavasszal ez a hideg.
Az emberek nem szívesen bújtak ki otthonaikból, csak néhányan indultak el egy kis gyaloglásra. Ezek a családok megálltak néhány percre a virágzó magnólia fa mellett, melynek minden virágát hó takarta.
-Gyönyörűek ezek a virágok!- mondta Anya.
-Remélem, nem viseli meg őket ez a hirtelen jött télies idő!- szólt Apa.
A kislány a bátyjával bebújt az ágak alá, onnan néztek fel a sűrűn nőtt virágokra.
-Figyelj csak, mintha valaki beszélne!- szólt a fiú.
-Igen, én is hallom- válaszolt a kislány.
-Maradjunk csendben egy kicsit!-javasolta a kislány.
- Hapci!- tüsszentett valaki. Kisvártatva egyre több helyről hallatszott a tüsszögés:
-Hapci, hapci! Hideg van, megfázunk ebben a ruhácskában! A virágok szirmai nem adnak elég meleget nekünk! Nagyon hideg van! – hallották a virágok kelyhei felől.
Hirtelen feltámadt a szél, és a magas fáról leesett egy bimbó. A kislány lehajolt érte, és tenyerébe vette.
-Jaj, jaj, megütöttem magam!-sírt egy vékonyka hang. – Ilyen hidegben még nem jártam itt!-folytatta.
A gyerekek szétnyitották a virágszirmokat, és egy apró tündérlányt láttak, aki rózsaszínű tüllruhában fázósan toporgott. Volt náluk egy kendő, azzal betakargatták, aztán kíváncsian érdeklődni kezdtek.
-Mi a neved? Hogy kerültél ide? A barátaid hangja hallatszik a többi virágból?
-Én jótündér vagyok. Az emberek lelkében élek, csak akkor szoktam ideszállni, ha virágzik a magnólia fa. Ilyenkor a gonosz tündérek is idejönnek, itt beszélgetek velük minden évben. Mi jótündérek sokan vagyunk, de ők, a gonoszok sincsenek sokkal kevesebben. Ők is ott élnek az emberek lelkében, és mi próbáljuk kiűzni őket onnan. Folytonosan harcolunk egymással.
-Nem mondtad a neved!- szólt a kislány.
-Én vagyok Kedvesség tündére. Amott a Mosoly tündére, mellette az Igazmondásé, ott fentebb a Szereteté, távolabb a Gondoskodásé, majd az Önzetlenségé. Vagyunk még egy páran, most mindenkit megtaláltok valamelyik kehelyben.- válaszolta.
-A gonosz tündérek közül is itt van mindenki?- kérdezte a fiú.
-Igen, most itt. Nézd, amott az Utálat rossz tündére, ott a Hazugságé, mellette az Irigységé, fentebb a Gyűlöleté, amott a Nemtörődömségé, távolabb az Önzésé.
- Ti mindannyian elfértek egyetlen fa virágaiban, egyetlen ember lelkében?- kérdezték a gyerekek.
-Igen. Itt a szabadban és az emberek lelkében is viaskodunk egymással, van olyan, akinél a jó, van olyan, akinél a gonosz tündérek nyernek, na nem mindig, csak egyszer- egyszer.- mesélt tovább a tündér.
-A jó tündérek gyakrabban győznek?- érdeklődött a kislány.
-Igen, mi erősebbek vagyunk- mosolygott a Kedvesség tündére.
Mikor így beszélgettek, egy újabb virág esett le a földre. A fiú lehajolt érte, és már készítette is a zsebkendőt, hogy betakarja vele.
-Fúj, de csúnya kendő, a Kedvesség tündérének szebbet adtál, miért nem azt kaptam én? –szólalt meg a tündérlány, amint betakargatta a kisfiú.
-Nem is kell mondanod, te vagy az Irigység gonosz tündére- kiáltott a fiú.
A kislány megkérdezte tőle:
-Örülsz, hogy már nem fázol?
-Nem, én nem tudok örülni. Mindig csak azt látom, hogy nekem milyen rossz, és másoknak milyen jó dolga van. – felelt az Irigység gonosz tündére.
-Ó, szegény gonosz tündér!- sajnálkozott a kislány. –Milyen fájdalmas az életed! Megpróbálok rajtad segíteni. Gyere, nézd, a Kedvesség tündére ugyanolyan kendővel van betakargatva mint te. Látod, egyforma.
-De az szép piros, ez meg csúnya kék!-ellenkezett az Irigység tündére. –Cseréljünk!- mondta dacosan.
-Kedvesség jótündére, add ide a piros zsebkendőt, kicserélem a kékre! –kérte a kislány.
A jótündér szívesen cserélt a gonosszal. A gonosz így sem nyugodott meg.
-Ó, neki jobban áll a kék mint a piros! Vegyük vissza tőle azt is, ne adjunk neki semmit!- mondta.
Apa odalépett.
-Azt már nem!- szólt rá. Elégedj meg azzal, amid van. Ebben a pillanatban hatalmas szélvihar támadt, nagyon sok virág leesett a fáról, a tündérekkel együtt. Sírás-rívás hallatszott mindenfelől, mindenki megütötte magát. Kijöttek a virágok kelyheiből, és a kisfiú, a kislány, Apa és Anya mindenkin próbált segíteni. Egyenként felemelték őket, és a gyerekek menedéket kerestek nekik egy közeli öreg ház nappalijában. A bajban mind egyformák voltak. Jó és rossz egyformán megütötte magát mikor lepottyant a magasból. Mind egyformán könnyeztek. A kislány az Apukája felé fordult:
-Apa, bennem is élnek gonosz tündérek?
-Mikor irigyled egy másik gyerektől a játékát, akkor egy rossz érzés vesz erőt rajtad. Mikor örülni kezdesz, hogy ő boldog, és együtt játszotok, akkor minden jóra fordul, mindkettőtöket jó érzések töltenek el. Küzdött benned az irigység és a jószívűség. Nem az a lényeg, hogy van-e benned vagy nincs, hanem az, hogy melyik győz. Érted?
A kislány bólintott.
A gonosz és jótündérekért eljött a tündérek királya, aki visszaparancsolta őket az emberekbe. A gonosz tündérek ez után az eset után már nem voltak olyan gonoszok, a tündérek királya azt mondta, lassan át lehet őket keresztelni kevésbé jó tündérekre. A gonosz tündérek nagyon várták, hogy átkereszteljék őket, ezért megpróbáltak még jobbá válni, így megkapták hamarosan a kevésbé jó tündér elnevezést.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Kovácsné Demeter Monika Iringó amatőr
Kovácsné Demeter Monika vagyok, 1957-ben születtem Debrecenben. Okleveles vegyészként gyógyszerfejlesztő voltam, majd 40 évi munkavégzés után nyugdíjaztak. Két felnőtt férfi anyukája és 3 kisgyerek nagymamája vagyok. Gyerekkorom óta szeretek írni és mesélni, eddig sajnos nem sok lehetőségem volt erre, most szeretném bepótolni.