Magnóliafa virágai

Magnóliafa virágai.

            Az idén áprilisban egyik nap esett a hó. Téliesre fordult az idő, szerencsére csak egy hétre, de így is szokatlan volt tavasszal ez a hideg.

            Az emberek nem szívesen bújtak ki otthonaikból, csak néhányan indultak el egy kis gyaloglásra. Ezek a családok megálltak néhány percre a virágzó magnólia fa mellett, melynek minden virágát hó takarta.

-Gyönyörűek ezek a virágok!- mondta Anya.

-Remélem, nem viseli meg őket ez a hirtelen jött télies idő!- szólt Apa.

A kislány a bátyjával bebújt az ágak alá, onnan néztek fel a sűrűn nőtt virágokra.

-Figyelj csak, mintha valaki beszélne!- szólt a fiú.

-Igen, én is hallom- válaszolt a kislány.

-Maradjunk csendben egy kicsit!-javasolta a kislány.

- Hapci!- tüsszentett valaki. Kisvártatva egyre több helyről hallatszott a tüsszögés:

-Hapci, hapci! Hideg van, megfázunk ebben a ruhácskában! A virágok szirmai nem adnak elég meleget nekünk! Nagyon hideg van! – hallották a virágok kelyhei felől.

Hirtelen feltámadt a szél, és a magas fáról leesett egy bimbó. A kislány lehajolt érte, és tenyerébe vette.

-Jaj, jaj, megütöttem magam!-sírt egy vékonyka hang. – Ilyen hidegben még nem jártam itt!-folytatta.

A gyerekek szétnyitották a virágszirmokat, és egy apró tündérlányt láttak, aki rózsaszínű tüllruhában fázósan toporgott. Volt náluk egy kendő, azzal betakargatták, aztán kíváncsian érdeklődni kezdtek.

-Mi a neved? Hogy kerültél ide? A barátaid hangja hallatszik a többi virágból?

-Én jótündér vagyok. Az emberek lelkében élek, csak akkor szoktam ideszállni, ha virágzik a magnólia fa. Ilyenkor a gonosz tündérek is idejönnek, itt beszélgetek velük minden évben. Mi jótündérek sokan vagyunk, de ők, a gonoszok sincsenek sokkal kevesebben. Ők is ott élnek az emberek lelkében, és mi próbáljuk kiűzni őket onnan. Folytonosan harcolunk egymással.

-Nem mondtad a neved!- szólt a kislány.

-Én vagyok Kedvesség tündére. Amott a Mosoly tündére, mellette az Igazmondásé, ott fentebb a Szereteté, távolabb a Gondoskodásé, majd az Önzetlenségé. Vagyunk még egy páran, most mindenkit megtaláltok valamelyik kehelyben.- válaszolta.

-A gonosz tündérek közül is itt van mindenki?- kérdezte a fiú.

-Igen, most itt. Nézd, amott az Utálat rossz tündére, ott a Hazugságé, mellette az Irigységé, fentebb a Gyűlöleté, amott a Nemtörődömségé, távolabb az Önzésé.

  - Ti mindannyian elfértek egyetlen fa virágaiban, egyetlen ember lelkében?- kérdezték a gyerekek.

-Igen. Itt a szabadban és az emberek lelkében is viaskodunk egymással, van olyan, akinél a jó, van olyan, akinél a gonosz tündérek nyernek, na nem mindig, csak egyszer- egyszer.- mesélt tovább a tündér.

-A jó tündérek gyakrabban győznek?- érdeklődött a kislány.

-Igen, mi erősebbek vagyunk- mosolygott a Kedvesség tündére.

Mikor így beszélgettek, egy újabb virág esett le a földre. A fiú lehajolt érte, és már készítette is a zsebkendőt, hogy betakarja vele.

-Fúj, de csúnya kendő, a Kedvesség tündérének szebbet adtál, miért nem azt kaptam én? –szólalt meg a tündérlány, amint betakargatta a kisfiú.

-Nem is kell mondanod, te vagy az Irigység gonosz tündére- kiáltott a fiú.

A kislány megkérdezte tőle:

-Örülsz, hogy már nem fázol?

-Nem, én nem tudok örülni. Mindig csak azt látom, hogy nekem milyen rossz, és másoknak milyen jó dolga van. – felelt az Irigység gonosz tündére.

-Ó, szegény gonosz tündér!- sajnálkozott a kislány. –Milyen fájdalmas az életed! Megpróbálok rajtad segíteni. Gyere, nézd, a Kedvesség tündére ugyanolyan kendővel van betakargatva mint te. Látod, egyforma.

-De az szép piros, ez meg csúnya kék!-ellenkezett az Irigység tündére. –Cseréljünk!- mondta dacosan.

-Kedvesség jótündére, add ide a piros zsebkendőt, kicserélem a kékre! –kérte a kislány.

A jótündér szívesen cserélt a gonosszal. A gonosz így sem nyugodott meg.

-Ó, neki jobban áll a kék mint a piros! Vegyük vissza tőle azt is, ne adjunk neki semmit!- mondta.

Apa odalépett.

-Azt már nem!- szólt rá. Elégedj meg azzal, amid van. Ebben a pillanatban hatalmas szélvihar támadt, nagyon sok virág leesett a fáról, a tündérekkel együtt. Sírás-rívás hallatszott mindenfelől, mindenki megütötte magát. Kijöttek a virágok kelyheiből, és a kisfiú, a kislány, Apa és Anya mindenkin próbált segíteni. Egyenként felemelték őket, és a gyerekek menedéket kerestek nekik egy közeli öreg ház nappalijában.  A bajban mind egyformák voltak. Jó és rossz egyformán megütötte magát mikor lepottyant a magasból. Mind egyformán könnyeztek. A kislány az Apukája felé fordult:

-Apa, bennem is élnek gonosz tündérek?

-Mikor irigyled egy másik gyerektől a játékát, akkor egy rossz érzés vesz erőt rajtad. Mikor örülni kezdesz, hogy ő boldog, és együtt játszotok, akkor minden jóra fordul, mindkettőtöket jó érzések töltenek el. Küzdött benned az irigység és a jószívűség. Nem az a lényeg, hogy van-e benned vagy nincs, hanem az, hogy melyik győz. Érted?

A kislány bólintott.

            A gonosz és jótündérekért eljött a tündérek királya, aki visszaparancsolta őket az emberekbe.  A gonosz tündérek ez után az eset után már nem voltak olyan gonoszok, a tündérek királya azt mondta, lassan át lehet őket keresztelni kevésbé jó tündérekre. A gonosz tündérek nagyon várták, hogy átkereszteljék őket, ezért megpróbáltak még jobbá válni, így megkapták hamarosan a kevésbé jó tündér elnevezést.