Palacsintás barátság

Palacsintás barátság.

            A reggeli nap sugarai vidáman játszottak a fák sötétzöld levelein, majd bekukkantottak a törpék gombaházának ablakain. A gyerekszobában Bodzavirág ébredezett. Apró kezeit a szája elé kapta, és elnyomott egy ásítást, majd megérezte a konyhából a kulcslyukon keresztül bekúszó finom illatot.

            Nyújtózott egy nagyot, és kipattant az ágyból. Felhúzta a papucsát, és gyors léptekkel az illatok nyomába eredt. Az anyukája a tűzhely mellett állt, és éppen egy nagy merőkanállal tésztát öntött a palacsintasütőbe.

– Jó reggelt Anya! – köszöntötte Bodzavirág, és odaszaladt, hogy megölelje.

– Jó reggelt kicsim! – felelte az anyukája, miközben egyenletesen eloszlatta a nyers palacsintatésztát, majd rátette a lángra.

– Milyen finom lesz a reggeli! – örült meg a kis törpelány.

– A két bátyád kérte tőlem, hogy süssek ma palacsintát! – válaszolt az anyukája.

– Igen, és sokat kértem! – viharzott be a legidősebb testvér. Az ő haja barna és göndör volt, míg az öccséé, aki szemlátomást nagyon igyekezett utána, szőke és hullámos, mint Bodzavirágé.

– Én még többet kérek, mint te! – kiáltotta a szőke fiú.

– Rendben fiúk, üljetek le, viszem máris! – nyugtatta őket Törpe mama, és hamarosan eléjük tette az asztalra a finomságot.

– Ezt mivel töltötted meg Anya? – kérdezte a barna törpe fiú a hozzá legközelebb lévőt a tálon.

– Ezek baracklekvárosak, azok ott kakaósak, az pedig fahéjas! – mutatott rájuk az anyukája.

A fiúk hamar elkapkodták őket, Bodzavirág még csak az elsőnél tartott, mikor ők már jól laktak.

– Süssek még kislányom? – kérdezte tőle Törpe mama.

– Igen, jó volna! Szeretném megtanulni, hogyan kell csinálni! – szólt Bodzavirág.

– Gyere, csináljuk együtt! – felelte Törpe mama.

Tejből, tojásból, lisztből masszát kavartak, majd kisütötték a palacsintákat.

– Anya, tudok valakit, aki nagyon örülne ennek! – mondta Bodzavirág.

– Jobban, mint a bátyáid és te? – csodálkozott az anyukája.

– Igen, jobban. Mert ő biztos, hogy régen nem evett ilyesmit! – felelte Bodzavirág.

– Ezt miből gondolod? – kérdezte az anyukája.

– Abból, hogy ezt a kisfiút mindig az apukájával látom. És a fiúk nem tudnak palacsintát sütni! – jelentette ki Bodzavirág.

– Ó, csak nem a patak mellett lakó törpére gondolsz? – kérdezte az anyukája.

– De igen! Szoktam látni, mikor az apukájával fociznak a parton! Mindig nagyon kócos! – felelte a törpelány.

– Tölts meg néhány palacsintát, és vidd el neki! – mosolygott Törpe mama.

Bodzavirág bólintott, és nagy igyekezettel folytatta a munkát. Két barack lekvárosat, két kakaósat és két fahéjasat készített. Tálra rakta, gondosan lefóliázta, és elindult a patak felé. Bekopogott a gombaház ajtaján, és az ajtót a kócos törpefiú nyitotta ki.

– Gyere be! – hívta meglepődve Bodzavirágot.

– Nem zavarok ilyen korán, csak ezt a néhány palacsintát hoztam neked! Vedd el, kérlek! – nyújtotta a tálat a törpelány.

– Honnan tudtad, hogy szeretem? – kérdezte a kócos törpe.

– Tudtam és kész! – felelte Bodzavirág.

A törpe fiú elvette és megköszönte az ajándékot, a törpe lány pedig elégedetten hazafelé indult. Út közben találkozott a sárga pillangóval, aki elmesélte, hogy a kócos törpe anyukáját még soha, senki nem látta errefelé, azt mondják, nagyon messze él a kisfiától. Majd egyszer talán hazajön, de nem lehet tudni, hogy mikor. Jó ötletnek tartotta, hogy Bodzavirág meglepte finom palacsintával a kisfiút. Hamarosan meglátták Törpe mamát, amint az ajtó előtt várja a kislányát.

– Örült a kisfiú? – kérdezte a mamája, amint meglátta őt.

– Igen, azt hiszem, de nagyon meglepődött! – felelte Bodzavirág.

Ezután bementek a házba, és mindenki végezte a dolgát. A törpe lány éppen a cicájának vitt ebédet a kertbe, mikor a kerítésen túl meglátta, hogy a kócos törpe és az apukája közeledik a házuk felé. Kinyitotta a kiskaput, úgy várta őket.

– Finom volt a palacsinta! Köszönjük! Nézd, szedtünk a kertben éneklő barackot, hoztunk neked belőle! – mondta a kócos törpe fiú.

Bodzavirág hallott már a híres éneklő barackról, de még sosem kapott senkitől, hiszen ritkaság számba ment. Nem tudta, hogy éppen ennek a kisfiúnak a kertjében terem, ezért meglepetten és örömmel fogadta az ajándékot. Közben kiszaladtak a bátyjai és a szülei is. Az anyukája behívta a vendégeket és leültek mindannyian a kertben. Bodzavirág levette a szalvétát a barackokról, és azok rögtön dalra fakadtak. Igazi gyümölcs kórus énekelt. Hallgatták egy darabig, majd ők is elkezdtek velük dalolni. A zenére előbújt a cica, és egyszer-egyszer ő is belenyávogott a nótába.

– Megtanítsalak palacsintát sütni? – kérdezte Bodzavirág, mikor abbahagyták az éneklést.

– Jó lenne! De ahhoz többször át kell jönnöm, mert én lassan tanulok! – vigyorgott a kócos törpe gyerek.

Bodzavirág bólintott. Ő sem bánta, ha sokszor eljönnek hozzájuk. Mikor elbúcsúztak a vendégek, megállapodtak abban, hogy másnap ismét meglátogatják őket.

– Úgy látom, már tudsz palacsintát sütni! – állapította meg Bodzavirág másnap este.

– Nem, még nem tökéletes! – felelte a kócos kisfiú másnap, és innentől több napon keresztül, minden este.

            Egyszer azonban már annyira tökéletesen készült a palacsinta, hogy nem volt semmi ok arra, hogy másnap is gyakorolják. Ekkor a kócos fiú apukája meghívta az egész családot éneklő barackot szedni. Sok szép dalt tanultak mindannyian a gyümölcsöktől, melyekből ahányat leszedtek, annyi nőtt másnapra a helyükbe.