Mókuskáék a nagyszülőkkel (Mókuska VII.)


https://webshop.meskete.hu

                      Az erdő mélyén falevél takaróval bélelt otthonában lakott a Csíkos hátú vadmalac, öt testvérével és a szüleivel együtt. Hideg, téli hónapban jöttek világra mind a hatan. Szerették a jó meleget, ezért anyukájuk mindig jól betakargatta...

Kép forrása: pixabay.com

                      Az erdő mélyén falevél takaróval bélelt otthonában lakott a Csíkos hátú vadmalac, öt testvérével és a szüleivel együtt. Hideg, téli hónapban jöttek világra mind a hatan. Szerették a jó meleget, ezért anyukájuk mindig jól betakargatta őket, mikor otthon voltak.

            Hamar eljött a március, kitavaszodott, a fák rügyezni kezdtek. A vadmalacok sokat fejlődtek két hónap alatt, folyton sportoltak, mindig kocogtak az anyukájuk után, és közben sokat kérdeztek tőle a környező világról. Bagoly nénivel gyakran találkoztak, mert ő éjszaka vadászott, és vaddisznó mama is akkor keresett táplálékot. Bagoly néni a fán csücsült, onnan kémlelte az erdőt. Olykor-olykor lekiáltott a vén tölgy egyik vastag ágáról az alatta csörtető vadmalacoknak:

– Hová, merre szaladtok? Bogyót, gombát kerestek? Gilisztát szeretnétek?

– Már a kicsik is szilárd táplálékot esznek, és alig találok nekik ennivalót. Mindig éhesek! – felelt az anyukájuk.

– Innen a magasból látom, hogy jobbra a harmadik fa alatt termett néhány gomba! – mondta a bölcs és éles szemű bagoly. Vaddisznó mama megköszönte az útba igazítást, gyorsan megtalálta és elosztotta a gombákat, de hat kis malacának is alig volt elég, neki pedig egyáltalán nem jutott belőle. Kimerészkedett hát az erdő szélére. Onnan már látszott az emberek lakta terület, ahol a sok kukában rengeteg ételmaradékot tartottak. Az állat hallott már erről a társaitól, de még ő maga sosem merészkedett oda. Az éhség most mégis hajtotta arra. A város strandja előtt egy hatalmas füves területet látott, úgy gondolta, oda átfut, körülnéz.

– Maradjatok itt az erdő szélén, mindjárt visszajövök – szólt a malacoknak. Öt malaca szót is fogadott, de a hatodik, Csíkos hátú, elindult utána. Ő csak akkor vette észre, mikor már átkelt az úton, hogy vele tart az engedetlen jószág. Csóválta a fejét erősen, de már nem küldte vissza őt, az épp olyan veszélyes lett volna, mint az, hogy mellette kocog. Hamarosan megtalálták a kikészített kukákat. Nagy testével megpróbálta felborítani, mert már nagyon éhes volt.

Csíkos hátú ijedten felkiáltott:

– Nézd, ott egy két lábon járó jön felénk!

A vaddisznó arrafelé kapta a fejét, és látta, hogy vadász közelít, puskával a kezében. Az utcát jól megvilágította a sárga fényű lámpa, nem volt nehéz észrevenni az éhes vaddisznót, aki most sarokba szorítva érezte magát. Gyorsan háta mögé terelte Csíkoshátú vadmalacát, aki szinte remegett a félelemtől.

– Ő itt az ember, a kezében pedig olyat tart, amivel megsebesíthet bennünket! – mondta neki vaddisznó mama. – Maradj mindig a hátam mögött, megvédelek! – folytatta, és testével takarta el a kicsinyét.

A vadász már éppen hazafelé tartott az erdészetből ahová ma kivételesen a kisfiát is elvitte, hogy megmutassa neki a rügyező fákat, bokrokat, és együtt tölthessenek egy szép napot.  Rájuk sötétedett mire hazafelé indultak. Ahogy a város strandja felé tartott, meglátta a vaddisznót, amint kukát borogat.

– Maradj a kocsiban! – mondta kisfiának, majd megállt, kiszállt az autóból, hátra ment a csomagtartóhoz fegyveréért és elindult vele az állat felé. Nem vette észre, hogy a gyerek lábujjhegyen lopódzik utána.

Ráirányította a puskát a harcra kész kocára. És akkor a kisfia a háta mögül felkiáltott:

– Apa nézd, egy csíkos hátú vadmalac szalad felénk!

Csíkos hátú valóban kikandikált az anyja háta mögül, majd úgy döntött, megvédi őt. Odamegy, és elmondja az embernek, hogy ők nem akarnak senkit bántani, táplálékot keresnek.        

Ahogy a kismalacot meglátta Apa, rögtön leengedte a puskát. A malacka apró szemeivel segélykérőn nézett rájuk.

Apa megszólalt.

– Éhesek vagytok, látom. A testvéreid várnak az erdőszélen, tudom. Te pedig elszöktél anyukáddal élelemért. Én adok nektek ennivalót, ne borogassátok a kukákat!

Azzal elővette a csomagtartóból az aznapi vacsorájukat. A vaddisznó mama jól lakott belőle, egy részét eltette Csíkos hátúnak és öt testvérének, majd így szólt:

– Köszönöm ember, meghálálom neked, amit tettél. Gyere holnap hajnalban, még mielőtt az erdő lakói felébrednek, a Nagy Tölgyfához. Hozd a fiad is, és egy tarisznyát. Azzal megfordult és a maradék élelemmel és Csíkos hátú vadmalaccal a háta mögött visszaszaladt az erdő szélére, ahol öt kismalaca már várta.

Az éjszakát azzal töltötte, hogy szaglászott és túrt a földön, szarvasgombát keresett. Mikor már kezdett felhagyni a reménnyel, hogy talál, megérezte a kincset érő növény jellegzetes illatát. Elkezdett túrni utána, és hopp, meg is találta! Nagyon szerette ő is, de egy darabot sem vett el belőle, hiszen már odaígérte! Mire hajnalodott, kitúrta az egészet. Vaddisznó papát megkérte, hogy vigyázzon rá, amíg ő elmegy az emberért és kisfiáért a Nagy Tölgyfához.

Apa és fia már várták. Hoztak ajándékba vaddisznó eledelt, és egy tarisznyát, ahogy megbeszélték tegnap este. A vaddisznó mama mögött ott loholt a virgonc Csíkos hátú vadmalac, nem szeretett volna kimaradni az eseményekből.

Így együtt indultak el a szarvasgomba lelőhelyre. Vaddisznó papa őrködése megóvta a ritka csemegét az erdő lakóitól. Apa döbbenten állt a kincs mellett. Csíkos hátú vadmalac szülei örömmel nézték, ahogy a kicsi tarisznyát tele rakja. A kisfiú érezte a különleges illatot, de nem ismerte ezt a gombát.

– Ez a szarvasgomba gazdaggá tesz bennünket – mondta neki az apukája. Nagyon kevés kell belőle, és sokféleképpen felhasználható, ritka és különleges, ínyencek eledele – folytatta.

Csíkoshátú és szülei meglepetten látták, hogy Apa otthagyja nekik a csemege felét.

– Ti találtátok, nem viszem el mindet! – mondta. Itt van még egy kis élelem nektek és hat kis malacotoknak, lakjatok jól! – azzal odaadta az ajándékba hozott ételt.

Csíkos hátú és szülei alig tudtak megszólalni az örömtől. Bagoly néni a magasból kémlelte a tájat, és elégedetten vette tudomásul a történteket.

Mikor a nap már besütött a lombok között és megszínezte fényével a leveleket, virágszirmokat, a kisfiú és apukája már hazafelé tartottak. Otthon az egész családot váratlanul érte a meglepetés, hogy immár gazdag emberek. Persze ez nem csak a szarvasgombának köszönhető. A lelkük is gazdagodott, jó barátokra, segítőkre leltek, akikkel kölcsönösen megszerették egymást.

Ha bajba kerültek, kimentek a Nagy Tölgyfához az erdőbe, Bagoly néni gyorsan tudtára adta Csíkos hátú vadmalacnak és családjának, hogy ők itt vannak. Ilyenkor mindig hoztak élelmet a vaddisznóknak, és nem volt ritka, mikor azok jó szaglása szarvasgomba lelőhelyre vezette az embereket. A város éttermeit, boltjait így ők látták el ezzel a ritka csemegével.

            A kisfiú sokat gondolt Csíkos hátú vadmalacra, aki akkor azon a késő esti napon kiszaladt az anyja háta mögül, hogy megértesse Apával, nem rossz szándék vezéreli őket. Milyen jó, hogy képesek voltak megérezni és megérteni egymást! Ez a veszélyes kaland igazán szerencsésen végződött! – sóhajtotta elégedetten.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!