A hallgatag Kismackó

A hallgatag Kismackó.

            Estefelé a mackóházra csend borult. A hold ezüstös fénnyel bekandikált az ablakon, a csillagok lágyan szórták sugaraikat a kert növényeire.

– Melyik mesét olvassam el? – kérdezte Mackó mama, amikor leült a gyerekszobában az ágy szélére. Kismackó nem válaszolt. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy az anyukája egy nagy könyvvel a kezében érkezett hozzá.

– Nagyon csendben vagy mostanában. Történt veled valami említésre méltó az iskolában? – nézett rá aggódva Mackó mama.

– Nem, semmi érdekes! – felelte nagysokára Kismackó.

– Szeretnél beszélgetni? – suttogta kedvesen az anyukája.

– Nem, nem szeretnék. Álmos vagyok! – nézett rá Kismackó. Mackó mama még néhány percig csendben üldögélt mellette, azután halkan felállt, jó éjszakát kívánt, és kiment a szobából.

Remélem nem lesz beteg a kisfiam holnapra! – gondolta.

Kismackó várt egy keveset, azután felült az ágyában, és felkapcsolta a villanyt. Felkelt, és leült az asztalához. Elővette a rajzlapokat a fiókból, és rajzolni kezdett.

Ezt Rókakölyöknek készítem! – gondolta, és kicsit megemelte a lapot, hogy megnézze, mit alkotott. A rét szélén állt egy focikapu, előtte egy focilabda gurult.

Most odarajzolom Rókakölyköt és Rókalányt is! – határozta el. Amikor készen lett, akkor betette a fiókba a művét, a többi tetejére.

Már csak Mackólánynak kell festenem! – sóhajtotta. Neki szeretném adni a legszebbet! De mi legyen az? – tanakodott magában. Hamarosan támadt egy jó ötlete, és elmosolyodott. Nekiveselkedett, és gyorsan megfestette a képet.

Ez nagyon jól sikerült! Remélem örülni fog neki! – lelkesedett, és ezt a rajzot is a fiókba tette. Bebújt az ágyába, és jó érzésekkel a szívében elaludt.

Amikor reggel felébredt, első dolga az volt, hogy az elkészített ajándékokat gondosan a táskájába tette. Szépen megmosakodott és felöltözött, majd az anyukája legnagyobb csodálkozására megjelent az ebédlőben.

– Most akartalak felébreszteni! Korán keltél! – szólt az anyukája.

– Éhes vagyok! – magyarázkodott Kismackó.

– Kész a reggeli! Itt a mézes kenyér és a kakaó! – tette le az asztalra az ételt Mackó mama.

Kismackó megette az egészet, majd elindult az iskolabusz megállójába. Korán érkezett, még a kanyarban sem látszott a jármű. Türelmetlenül nézelődött, lassan telt az idő, de végre feltűnt az iskolabusz, és felszállhatott. A kismókusok, a borzok, az őzikék, a sünik, Farkaskölyök és Farkaslány, Rókakölyök és Rókalány mindannyian csevegtek egészen az iskoláig. Kismackó hallgatagon üldögélt Mackólány mellett. Az iskoláig vezető úton meg sem szólalt.

– Legközelebb nem ülök melléd, mert olyan unalmas vagy! – mondta Mackólány, mikor megérkeztek.

Kismackó elszomorodott. Már egyáltalán nem volt kedve ahhoz, amit eltervezett.

Unalmas vagyok, egyedül maradok, nem fog senki sem mellém ülni az iskolabuszon! Biztos nem örülnének a rajzaimnak sem, mert azok sem érdekesek! – gondolta. Az első órán szomorúan és hallgatagon ült az iskolapadban. A szünetben Bagoly tanító bácsi odament hozzá, és azt kérdezte:

– Nem érzed jól magad, Kismackó? Fáj a fejed? Fáj a pocakod?

– Nem, nem fáj. Köszönöm, jól vagyok! – felelte Kismackó.

– Menj ki a levegőre, az biztos jókedvre derít! – javasolta Bagoly tanító bácsi. Kismackó kedvtelenül kiment, és ott megállt az udvar egyik sarkában. Nem szólt senkihez, sajnálta magát. Arra repült a katicabogár. Kis piros szárnyait hét petty díszítette, és ezt büszkén lebegtette meg Kismackó orra előtt.

– Miért vagy ilyen hallgatag és szomorú? – szólította meg a búslakodó iskolást.

– Tudsz titkot tartani, katicabogár? – kérdezte Kismackó.

– Hát persze! – felelte a katicabogár.

–  Rajzoltam esténként és minden osztálytársamnak hoztam ajándékot! – súgta Kismackó.

– Miért, ma mindenkinek születésnapja van? Mert a karácsony már régen elmúlt! – kiáltotta a katicabogár.

– Csendesebben! Még meghallják! Ez titok! Nem fogom odaadni nekik! – intette le Kismackó.

– Miért hoztad, és miért nem adod oda? – suttogta a katica.

– Azért hoztam, mert úgy gondoltam, minden nap jó ajándékot adni és kapni, nem csak ünnepkor. A mai nap is lehetett volna olyan, mint a karácsony. De Mackólány szerint én unalmas vagyok! Akkor a rajzom is unalmas! Ezért oda sem adom! – hüppögte Kismackó.

– Ó, milyen szép gondolat az ajándékozásról! Szerintem Mackólány tévedett! Nagyon is szórakoztató és érdekes vagy! A rajzaid is azok lehetnek! Add át a többieknek, és legyen ez a nap is ünnep! – tanácsolta a katicabogár.

Megszólalt a csengő, és mindannyian bementek a terembe. Kismackó elgondolkodott azon, amit a kis piros bogár tanácsolt.

 Azért is megmutatom, hogy nem vagyok unalmas! Igaz, szótlan szoktam lenni, de a rajzaim beszélnek majd helyettem! – gondolta.

A következő szünetben bent maradt az osztályban, és kiosztotta a rajzokat. Amikor a többiek bejöttek az udvarról, meglepetés fogadta őket.

– De aranyos! – hangzott innen is, onnan is.

– Kitől kaptuk? – forgatták a fejüket jobbra-balra.

– Kismackónak nincs ilyen, akkor biztosan ő adta nekünk! – kiáltott Mackólány, és a képpel a kezében felállt, majd odalépett hozzá. Ez a rajz őt ábrázolta egy tarka vadvirágcsokorral a kezében.

– Köszönöm, nagyon szép virág! – mondta Kismackónak.

– Nem unalmas? – kérdezte Kismackó.

– Dehogy! Szépen rajzolsz! Sokkal szebb vagyok rajta, mint a valóságban! – sóhajtott egy nagyot Mackólány. – Ne haragudj, hogy reggel megbántottalak a buszon – tette hozzá bűnbánóan.

– Mi történt gyerekek? – jött be a terembe Bagoly tanító bácsi.

– Kismackó rajzolt nekünk! – kiáltották az állatkölykök.

– Ez a nap Kismackó szeretet ünnepe! – bólogatott Bagoly tanító bácsi, amikor egymás után megnézegette a rajzokat. – Nagyon sokat dolgozott, hogy mindenkinek örömöt szerezzen az osztályban! – folytatta. Az állatkölykök mind mosolyogtak, Kismackó lelke úszott a boldogságban. Igazad volt katicabogár! Jó, hogy mégis átadtam az ajándékom! – gondolta.

            A tanítás végén Medve buszsofőr bácsi megérkezett az iskolabusszal. Mackólány igyekezett, hogy Kismackó mellé ülhessen. Egész úton szóval tartotta. Dicsérte a rajzait, és folyamatosan kérdezgette őt. Kismackó minden kérdésre válaszolt, így aztán cseppet sem lehet mondani, hogy szótlanul üldögéltek. Az elkövetkezendő napokban az állatkölykök mindegyike Kismackó mellé szeretett volna kerülni a buszon. A hely azonban mindig foglalt volt Mackólány számára. 

Állatkölykök történetek:

Rókakölyök az iskolabuszon

Rókalány bizalma

Állatkölykök az erdei úton

Focilabda a mókusodúban

Nem hagylak cserben

Az álmos bagoly

A szerény őzike

A hallgatag kismackó