A gúnyolódóknak sosincs igazuk

A gúnyolódóknak sosincs igazuk.

            Az erdei óvoda egy tisztás közepén állt. Szép pirosra festették a falakat és a háztetőt, az udvaron számtalan vadvirág nőtt. A homokozó mellett mászóka, libikóka és hinta várta a gyerekeket.

            Maci rendszerint elsőnek érkezett. Az apukája hozta őt egy régi autóval, amely kopottan döcögött, majd megállt a kapu előtt. Maci kiszállt, integetett, majd kissé szomorúan bement a csoportszobába.

– Játssz a kisautóval, amíg megérkeznek a társaid! – ajánlotta kedvesen a medve óvónéni.

– Most nem szeretnék! – felelte Maci.

– Tessék, akkor itt egy lap, rajzolj rá valamit! – kérte, és piros, sárga, kék, és barna ceruzát tett elé. Maci egy csodaszép autót rajzolt, majd sötétkékre színezte az egészet. Közben megérkezett a róka, a farkas és a borz.

– Nézzétek, Maci olyan autót festett, amilyen sosem lesz nekik! – mutatott rá gúnyosan a borz.

– Nem félsz, hogy lerobban alattad az az ütött-kopott tragacs, amivel minden reggel idehoznak? – kérdezte vigyorogva a róka.

– Nem, nem félek! Apukám autója soha nem fog elakadni! – felelte dacosan Maci.

– Hagyjátok abba! Ne gúnyolódjatok!  – szólt közbe a Medve óvónéni.

A borz és a róka elhallgattak, de kuncogva összenéztek. Őket szép, fényes, fehér kocsival hozták a szüleik, nem olyan terepszínű, kopottasban, mint Macit.

Délelőtt játszottak és énekeltek, kicsit számolgattak is, azután kimentek az udvarra. Maci elhúzódott egy sarokba, nem volt kedve libikókázni és hintázni sem.

– Milyen sértődős ez a Maci! – mutatott rá a borz.

– Mint egy kislány! – gúnyolódott a róka.

– Nem sértődtem meg! Nem vagyok kislány! – suttogta magában Maci, és lekuporodott a földre.

– Megint megbántottak a többiek? – jött oda hozzá a Medve óvónéni, de Maci csak ingatta a fejét, hogy nem.

Ebéd és délutáni alvás közben esett az eső. Az óvodások ébredés után az ablakból nézték, amint sűrű cseppekben hullik és a föld eleinte mohón beissza, majd később sár lesz, és hatalmas tócsák alakulnak ki az udvaron.

– Ott az apukám! – kiáltott a borz, és figyelte, ahogy a borz papa kiszáll a kocsiból, majd a zuhogó esőben szalad érte.

– Az a szép piros a mi autónk! – mutatott ki az ablakon.

Hamarosan csurom vizesen a piros autóban ültek. Elindultak, a motor erőlködött, majd az erdei út közepén beleragadtak a sárba. Velük szemben róka papa közeledett egy csodás kék autóval, és mikor megpróbálta őket kikerülni, lecsúszott az útról, és nem tudott visszakapaszkodni.

– Engem vár az oviban a kisróka! – mondta gondterhelten.

– Nem tudunk tovább menni mi sem, ez az új autó nem bírja az erdei utakat ebben a rossz időben! – mondta borz papa.

A kék és piros autó megrekedt a sárban. A borz papa és a róka papa hiába próbálta tolni, nem bírtak vele. A kis borz rémülten hebegte:

– Itt kell maradnunk éjszakára?

Ekkor azonban feltűnt az úton az ütött-kopott autó, mely nem volt új és csillogó, de a nagy sárban is biztonságosan haladt előre.

– Elvontatom az autótokat az útból! – kiáltotta a medve papa. – Hozom a vontatókötelet! – folytatta, és kiszállt érte. – Ülj be a kocsimba! – szólt a kis borznak. Ő engedelmeskedett, és azután medve papa mellől nézte, amint elvontatja az autókat az útból.

– Gyertek, beférünk mindannyian! Elmegyünk az oviba a kisrókáért és Maciért, azután hazaviszlek benneteket! – mondta a medve papa, és a borz és a róka papa beült mögé. Nem sok idő telt el, és megérkeztek az oviba. Volt nagy meglepetés, amikor Maci beszállt, és ott találta a borzot és az apukáját! Hát még mikor megjelent a kisróka! Gyorsan beszállt az apukájával együtt az ütött-kopott, de biztonságos kocsiba.

– Indulás! Gyerünk haza! – kiáltotta a medve papa, és a zuhogó esőben szépen hazafuvarozta a Maci óvodás társait és az apukájukat. Az állatkölykök végig nevetgélték az utat. Először a borz kölyök szállt ki.

– Tiétek a legjobb autó az erdőben! – mondta elismerően.

– A tiétek is nagyon szép! Majd azzal megyünk a városba! – kiáltotta Maci. Mikor a kisrókáék házához értek, a kisróka így szólt:

– Maciék autója a leghasznosabb jármű az erdőben!

Maci gyorsan válaszolt:

– Nekem nagyon tetszik a tiétek is! Apukám holnap reggel hazavontatja nektek! Ugye? – nézett a medve papára kérlelőn.

– Hát persze! – bólintott a medve, és búcsút intett a távozóknak.

            Hazafelé menet beszélgetett a nagy és a kis medve:

– Medve óvónéni mondta, hogy gúnyoltak ma téged az autónk miatt. Szerintem ez többé nem fordul elő!

– Nem, szerintem sem. Rosszul esett nekem, de kár volt búslakodni. Úgyis hamar kiderült, hogy nincs igazuk! – felelte Maci, és kipattant az autóból, mert meglátta az anyukáját, amint az ajtóban állva várja őket.

– A gúnyolódóknak sosincs igazuk! – tette hozzá az apukája. Maci csendesen bólintott, majd odaszaladt és megölelte az anyukáját.