Jégvirágok karácsonykor

Jégvirágok karácsonykor.

            Az asszony a tűzhelynél állt és levest főzött. Lófarkas kislánya nem messze tőle kuporgott egy kisszéken. Sapkát, sálat, csizmát és vastag pulóvert viselt. Odakint süvített a szél, és esett az eső. Még nem volt dél, mégis esti sötétség borult a környékre.
 – Fázol, kislányom? – kérdezte az asszony.
– Már nem annyira. De nagyon hideg a kezem. Nézd! – nyújtotta ki két kicsi kezét az anyukája felé a gyerek.
Anya lehajolt, és két tenyerébe fogta a jeges ujjacskákat, többször rálehelt, így melengette.
– Mindjárt megjön Apa és hoz tüzelőt! Jól befűtünk a kályhába, és odahúzódunk mellé! – mondta bíztatóan.
A kislány bólintott. Mostanában többször is előfordult, hogy elfogyott a fa, mielőtt az apukája újabb adagot vett.
– Biztos nem kell sokáig várni, a rozzant szekér mindjárt megérkezik, megrakodva tüzelővel. Sári ló alig bírja majd húzni! – gondolta.
Percenként felugrott a székről, és az ablakhoz szaladt. Odakint a fák hevesen bólogattak, de az erdei úton nem tűnt fel senki. A konyhában egyre hidegebb lett. A küszöb előtt a pocsolya lassacskán befagyott, és az esőt felváltotta a hóesés.
– Anya gyere ide, nézd, mi van az ablakon! – szólt a kislány. Az anyukája odasietett, és halvány mosoly jelent meg az arcán.
– Nagyon szép! Ezt hívják jégvirágnak – mondta.
– Ahol megjelenik, ott valami jó fog történni, ugye? – kérdezte a kislány.
– Igen, persze – bólintott az anyukája, és abban a pillanatban Sári nyerítése hangzott fel, a szekérzörgés kíséretében.
– Megjött Apa! – kiáltott a kislány, és már szaladt is ki elébe. Az apukája leugrott a bakról és felkapta őt, forgott kettőt – hármat a saját tengelye körül, majd letette. A zsebéből egy pár piros kesztyűt vett elő, és a gyerek kezére húzta.
– Nem fog fázni a kezed többé! – mondta elégedetten.
A kislány beszaladt a házikóba és megmutatta az anyukájának, majd a jégvirágos ablak felé fordulva azt mondta:
– Tudtam, hogy ha ti itt vagytok, velem valami jó fog történni!
A jeges kristályok bölcsen hallgattak, és egyre csak növekedtek. Már nem csak az ablak sarkában virágoztak, hanem elborították a fél üvegtáblát.  

Apa lepakolta a hozott fát a szekérről, bevitt egy öllel a házba, és tüzet rakott a kályhába. Az apró szoba lassan melegedni kezdett. Anya kinyújtotta a tenyerét és a cserépkályha falán melengette, hamarosan két kis piros kesztyűs kéz követte, és mikor a tűz már hevesen lobogott, az Apáé is megpihent mellettük. Álltak mind a hárman a lángok közelében, a nyitott ajtón keresztül figyelték az izzó hasábokat, látták, ahogy apró kis csillagok röpködnek a magasba, hallgatták a pattogó zenét, ami kísérte útjukat. A csendet Anya törte meg.
– Hogy sikerült fát szerezned? – kérdezte.
– Elmentem az erdészhez, adott munkát, elvégeztem, cserébe ezt kaptam – mutatott Apa a kályhára, melyben vidáman pattogott a tűz.
Anya bólintott. Egy darabig csend ölelte őket körül, azután bátortalanul ismét megszólalt:
– Holnap is lesz munka?
– Igen. A jó hírt estére tartogattam, ajándékba, hiszen ma karácsony van! De ha már így rákérdeztél, igen, holnaptól az erdésznél dolgozom. Mostantól mindig meleg lesz a házban, ne aggódj! – felelte Apa.

A kislányt elöntötte az öröm. Anya és Apa boldog, így ő is az. Odaszaladt az ablakhoz, hogy megköszönje a jégvirágoknak, hiszen az ő megjelenésük hozott fordulatot az életükben. A meglepetéstől alig tudott megszólalni.
– Anya, eltűntek a jégvirágok! – szólt végül.
Az anyukája megállt mellette:
– Megérkezett hozzánk a meleg, ők pedig máshol jelennek meg! Ne aggódj értük! – simogatta meg a kislány hosszú barna haját.
– Hoztam fenyőfát és szaloncukrot! Állítsuk fel a karácsonyfát!– szólt Apa.
Elővették az előző évi díszeket, melyeket saját maguk készítettek, és hamarosan egy varázslatos kis fa állt a szoba közepén.

Mire eljött az este, az angyalok egy boldog családot láttak az asztalnál, akik éppen levest kanalaztak.
Az ablak sarkában egyetlen jégvirágszirom árválkodott, aki megszólította őket:
– Tudjátok, délelőtt még olyan hideg volt náluk, hogy az összes rokonommal együtt itt vendégeskedtünk! Ennek a kislánynak a mi szépségünk volt az egyetlen öröme! – mondta, majd a többiekhez hasonlóan ő is eltávozott.
Az angyalok megálltak egy pillanatra, és jobban körül néztek. Hiányzott a fa alól a játék, a meleg pulóver, a nadrág, az új cipő, a mesekönyvek. Az asztalon a levest nem követte frissen sült és sütemény. Egyikőjük így szólt:
– Felszállok a felhők fölé és hozok a készletünkből mindent, amire szükségük van. Nem feledkezem meg Sári lóról sem!
Ő elszállt, a többiek a falu végéről beröppentek a többi házhoz, kiosztották az ajándékokat, és mire végeztek, megérkezett a kislánynak és szüleinek, no meg Sári lónak a sok csomag. Elhelyezték a zabot az istállóban, a rántott halat és a mákos beiglit a kis ház asztalán, a babát, pulóvert, nadrágot és mesekönyvet a fa alatt. Észrevétlenül távoztak, de még hallották, ahogy a kislány felkiált:
– Anya, Apa, gyertek, minden itt van a fa alatt, amire vágytam!

           Az angyalok a falutól már messze jártak, mikor megpihentek egy habos felhő szélén.
– Ezt a családot gyakran meg fogjuk látogatni! – mondta a legidősebb.
– Nem hagyjuk magukra őket akkor sem, ha elmúlik az ünnep! – tette hozzá a legfiatalabb.
– Senkit sem hagyunk magára karácsony után sem! – igazította helyre a legidősebb.
– Majd én minden nap eljövök hozzájuk! – ajánlotta a legfiatalabb.
– Rendben. Vigyázz rájuk legjobb tudásod szerint! – zárta le a témát a legidősebb.

            Hideg volt és hullott a hó, a kis házban azonban senki sem fázott, mert a kályhában fáradhatatlanul pattogott a tűz ezen az estén, és az ezt követő összes téli estén. A jégvirágok más ablakokban jártak, de soha sem felejtették el őket és az angyalkákat, akikkel testvérük, az utolsó jégvirágszirom beszélgetett.