Karácsony az erdei házban

Karácsony az erdei házban.

            A sűrű fenyőerdő közepén, a tisztáson állt egy kis ház. Teteje piros, falai zöldek, az ajtó barna volt, a kéményből télen fehér füst szállt az ég felé. Az erdész és családja lakott benne feleségével, két kislányával és egy kisfiával.

            Karácsony reggelén arra ébredtek, hogy esik a hó. A gyerekek kinéztek az ablakon, a sűrűn hulló hópelyhek elbűvölték őket. A tájat fehér takaró borította. Gyorsan felöltöztek, és előhozták a fáskamrából a szánkót. A kicsi lány kinyújtotta a kezét, tenyerébe hullott a hó, és felkiáltott:

– Nézzétek, elkaptam őket!

Mire a testvérei odaszaladtak, már nem látták, mert a hópelyhek a kis meleg tenyérben elolvadtak. Nevetve nyújtották ki a kezüket, figyelték, ahogy a fehér kristályos pehely belehull, majd csendesen eltűnik, vízzé alakul. A kicsi lány hamar megunta, felült a szánkóra, és kiabálni kezdett a nővérének és a bátyjának:

– Húzzatok engem egy kicsit! Szaladjatok velem!

A gyerekek teljesítették a kérését, és az erdő felé vették az irányt. Futottak, ahogy bírtak, a szánkó siklott a hófehér szőnyegen, a kicsi lány hangosan kacagott. Az erdei állatok felébredtek, előjöttek rejtekhelyeikről és kíváncsian figyelték az erdész gyerekeit. A kicsi lány észrevette, hogy a mackó a fatörzs mögül kikukkant.

– Gyere maci, ülj fel! – kiáltotta.

A macinak sem kellett kétszer mondani, a szánkó elé kocogott, és lehuppant a hóba. A kisfiú és a kislány megállt, és a húguk elé felültették. Újra elindultak, a kicsi lány kacagása és a mackó brummogása kíséretében.

Az álmos mókus kitekintett az odujából, majd látva őket lekiáltott a fenyőfáról:

– Én is szeretnék így suhanni, mint ti! Mehetek veletek?

– Gyere, megvárunk! – válaszolták a gyerekek.

A mókus a fatörzsön leszaladt a földre, ráültették őt is a szánkóra, és hazafelé indultak. Az erdő széléről látszott a zöld erdei ház, a piros tetőt fehér hó borította. Az apukájuk és az anyukájuk az ajtó előtt álltak, már éppen a keresésükre akartak indulni.

– Megérkeztünk! Hoztunk vendégeket is! – kiáltott a kicsi lány, és amint megálltak a testvérei, leszállt a szánkóról és elesett, mert annyira elgémberedtek a lábai a hidegben, hogy nem tudott megállni rajtuk. Ha már belepottyant a hóba, hanyatt feküdt és gyorsan mozgatni kezdte a kezét és a lábát, a testvérei mellé feküdtek, utánozták őt, így csináltak együtt három hóangyalt. A maci és a mókus még mindig a szánkón ültek és figyelték őket.

– Gyertek be egy teára hozzánk! – hívta őket Anya. A két kis állat nagy örömmel indult a ház felé, erre felpattantak a gyerekek a földről, és ők is velük tartottak.

Apa rakott még fát a tűzre, a kályha jó meleget árasztott, a füst szállt a kéményből felfelé, jelezve, hogy itt egy család él.

A maci leült az asztalhoz, vele szemben állt a karácsonyfa. Szeme, szája tátva maradt, úgy nézte. A sok csillogó gömb teljesen elvarázsolta. Sosem látott ilyen szépet. De hogy is látott volna, mikor ez volt élete első karácsonya. A kicsi mókus izgatottan a fán termett, mert meglátott egy arany diót, és szerette volna hazavinni az odúba. Apa felpattant, és odaállt alá, hogy a lesodort díszeket elkapja, ha kell, magában pedig áldotta az eszét, hogy jól odaerősítette a törzset két hosszú zsineggel egy-egy kampóhoz, mert így a fa nem borulhat fel.

– Mókus, ez nem igazi dió, csak karácsonyfadísz! – szólt a kicsi lány, mire a kis állat elszégyellte magát, és lesomfordált a gömbökkel telerakott fáról.

Halk kopogtatást hallottak az ajtón. Anya kinyitotta, és a maci szülei álltak ott, a gyerekük után jöttek. Nem mentek be, mert a távolból a két mókusszülő közeledett, őket is megvárták. Mikor mindannyian együtt voltak, bevonultak, és Anya hozott gőzölgő teával telt csészéket az érkezőknek.

A három gyerek, a mackó és a mókus ebédig a gyerekszobában játszottak, Anya és Apa a szüleiknek elmesélték az emberek karácsonyi szokásait. A medvék mézes puszedlit, a mókusok diós bejglit eszegettek. Hallgatták a kályhában ropogó tűz dalát, és áldották a sorsot, hogy megismerhették az emberek otthonát.

Az angyalok beröppentek az ajándékokkal a nappaliba, a kulcslyukon keresztül azonban látták, hogy vendégek is jöttek a házba, ezért visszarepültek a felhők fölé mackó és mókus ajándékokért. Mire eljött az este, mindenkit csomag várt a fa alatt. Sötétedés után együtt bontották ki azokat, és nem lehetett tudni, ki örült jobban, a mókus, a mackó, a két kislány, vagy a kisfiú. Mackó elgondolkodva nézte a két üveg mézet, amit ajándékba kapott, majd így szólt:

– Az egyiket, ha hazaértünk átviszem az öreg medve bácsinak, aki egyedül él a barlangjában.

A mókusnak erről eszébe jutott az idős mókus néni, aki mindig olyan szomorú és magányos.

– A szomszéd fán lakik egy mókus asszonyság, kaptam tíz szem diót, ötöt odaadok neki belőle! – mondta.

A három gyereknek nagyon tetszett az ötlet, azonnal elhatározták, hogy az erdő állatait ilyenkor télen rendszeresen ellátják majd ennivalóval. Ma, karácsonyeste pedig küldenek nekik mogyorót, szárított gyümölcsöket és a kicsiknek néhány játékot. Beszaladtak a szobáikba, és összeszedték azokat a labdákat, plüss játékokat, amiket már nem használtak.

            A csillagok fényénél a szánkóra ült a három gyerek, ölükbe vették a mókust és a mackót, Anya finom puha pléddel betakarta őket, majd a becsomagolt ajándékokat felrakta mögéjük, Apa elhúzta azt a mackók és a mókusok otthonáig. A medve és mókusszülők követték őket az úton, néha lepottyant a hóba egy-egy ajándék, felvették és visszatették a helyére. Út közben figyelték az égbolton a Holdat, melynek ezüstsugarai körbe fonták az erdőt. Mikor megérkeztek, mackó az öreg medve bácsit, Mókus az idős mókus nénit látogatta meg, átadták az ajándékokat és beszélgettek egy kicsit velük. Érkezésük nagy meglepetésként hatott, és elkergette a szomorúságot egy időre. A gyerekek letették csomagjaikat az erdő állatainak gyülekező helyére, és türelmesen megvárták, amíg ők szétosztják maguk között. A boldogság hullámai az egész erdőt átitatták.  Mindenki szívébe békesség és szeretet költözött. Mikor már nagyon későre járt, mindannyian hazamentek, az ünnep hangulatát magukkal vitték, és egész évben kincsként őrizték.